Termés a kertből

Alma – a saját kertben termő a legfi nomabb

Ha történelmi távlatokban tekintünk vissza lakókörnyezetünk múltjára, megállapítható, hogy sokkal nagyobb hagyománya van itt a haszonkerteknek, mint a ma elterjedt városi zöldterületeknek. A területről készült festményeken, térképeken szőlőültetvények kúsznak fel a domboldalakra.

Jókai Mór száz évvel ezelőtti birtokvásárlásakor a környék városon kívüli szőlőhegy volt, présházakkal, kisvendéglőkkel, ahová a pesti polgárok kirándulni, mulatni jártak. Az író kertje is haszonkert volt. Feljegyzéseiből kiderül, hogy sokat vesződött a szőlővel és a gyümölcsfákkal, kísérletezett a növényvédelemmel, öntözőrendszert építtetett, és nagy becsben tartotta a gyümölcsöket, amelyeket a kertben termelt, nem is beszélve saját boráról.

Mára a helyzet alaposan megváltozott. Gyümölcsfákat leginkább a régi kertekben látni, a modern igényeknek megfelelően kialakított kertekben a dísznövények dominálnak. Sokszor a gyümölcs és szőlő metszése, gondozási igénye és növényvédelme az elrettentő érv, pedig – ha már saját tehetségünkben nem bízunk – a díszkerteket gondozó kertészek ezeket a feladatokat ugyanúgy ellátnák, mint a fűnyírást vagy a sövények metszését.

A kialakult gyakorlat ellenére évről évre megtölti a postaládákat a sok színes árjegyzék és katalógus, amelyek a dísznövények mellett haszonnövényeket is kínálnak. A képek tanúsága szerint a megrendelő szert tehet kisméretű és dúsan termő növényekre is, amelyek akár teraszokon, dézsában nevelve is bőséges termést adnak. Persze a fényképek a legtöbb esetben nem a megrendelő kertjében készülnek, hanem speciális körülmények között a kertészetben, ahol sok száz fa közül választják ki a legtetszetősebbet. Sokszor szerencsésebb a kevésbé látványos, viszont a környéken szépen fejlődő fajokat, fajtákat választani. Ezek igénytelenebbek, ellenállóbbak, épp ezért gazdagabban termők is lesznek.

Som – gyakori a hegyvidéki erdőkben

A kertbarát, aki nemcsak a már meglévő, idős gyümölcsfákat – általában diófákat – tartja meg, hanem szeretne a díszkertjébe további termést is érlelő növényeket telepíteni, a melegkedvelő fajok közül válogathat. Hegyvidék szőlőtermesztést sikeressé tevő déli kitettsége nem változott az elmúlt évszázadban, így ma is remélhetjük, hogy a melegigényes növények szépen fejlődnek a legtöbb kertben.

Mi sem bizonyítja jobban a feltevés helytállóságát, mint a számtalan fügefa. Ezek a földközi-tengeri növények a kemény teleken akár tövig visszafagyhatnak, míg a nyári forróság nem károsítja őket. A kerület utcáit járva az ország (Balaton-felvidék mellett) legjelentősebb fügeállományát vehetjük számba, amely vélhetően a Várhegy kertjeiből költözött a domboldalakra. Ráadásul a gyakran három-négy méter magas, erősen bokrosodó fák nemcsak megélnek, hanem rendszeresen teremnek is.

Hasonlóan kedvez a környék a csonthéjasok ültetésének. Bár mandulából keveset látni, a diók gyakoriak. A régi kertekben sokfelé találkozhatunk szilva- és almafákkal is. Hasonlóan gazdag a kerület ringlóállománya. Ez a mára teljesen háttérbe szorult faj csak akkor vonja magára a figyelmet, amikor bő és ízletes termése hullani kezd. A gyakran évek – évtizedek – óta gondozatlanul fejlődő, de máig termő fák bizonyítják, nem időpocsékolás ezekkel a gyümölcsökkel foglalkozni.

A kertekbe azonban nem csak fákat telepíthetünk. A vadon is szépen díszlő feketeszeder például gazdag termést ad. Bár az ültetés után több év eltelik, mire megerősödik, utána akár egyetlen terebélyes tő is ellátja friss gyümölccsel a családot. Ma már tövis nélküli fajták is kaphatók, amelyek kerítésre felfutva kevés helyet igényelnek, és ritka gondozással is beérnek. A hegyvidék erdőiben szintén gyakori som a díszítő értékük miatt ültetett somok között jól elfér a kertben is. Kedvező időjárású években – az idei nem ilyen volt – gazdag termést ad. Az alakító metszésen kívül nem igényel gondozást.

A felsorolást hosszan lehetne folytatni, hiszen gyümölcsfajaink száma tetemes. A nehézséget nem is a választék, hanem inkább az igény okozza. Mintha a kerti növények népszerűsége a díszítő fajok felé tolódott volna el. Pedig – talán ezzel a véleménnyel nem maradok egyedül – nincs finomabb gyümölcs, mint ami a saját kertben termett, kerüljön frissen az asztalra, vagy süteménybe sütve, esetleg lekvár formájában.

Barta István