Új típusú gépjárműadó
Január elsejétől a jármű tömege alapján kivetett súlyadó helyett új típusú gépjárműadót kell fizetniük az
autó- és motorkerékpár-tulajdonosoknak. Megszűnnek a katalizátor típusától függő környezetvédelmi
kedvezmények.
Míg tavaly minden 100 kilogramm után maximálisan 1200 forint volt az adó, idén a motor teljesítményét és
korát veszik alapul. Az eddigiektől eltérően a 250 köbcentiméter alatti rendszámtáblával közlekedő
motorkerékpárok is adókötelesekké váltak. Továbbra is a régi rendszer szerint adóznak a tehergépjárművek,
autóbuszok, nyerges vontatók és lakópótkocsik. Esetükben megmarad az önsúly - tehergépjárműveknél az önsúly
plusz a raksúly ötven százaléka - szerinti adóztatás.
Megszűnnek ugyanakkor a katalizátor típusától függő környezetvédelmi kedvezmények. Az adó mértékét otthon
is bárki kiszámolhatja, elég a forgalmiban kW-ban megadott teljesítményt (ha lóerő van megadva, azt 1.36-al
kell felszorozni) a jármű gyártási éve óta eltelt időtől függően 120, 160, 200, 260 vagy 300 forinttal
felszorozni. Legtöbbet a 0-3 éves, míg legkevesebbet a 16 év feletti autók után kell fizetni. Mindez a
gyakorlatban azt jelenti, hogy egy átlagosnak mondható, 990 kiló súlyú, 1.3 ezer köbcentis Suzuki Swift
autó után az eddigi 11880 forint helyett 20580 forint a fizetendő adó.
Idős autók esetében éppen fordított a helyzet. Egy húszéves, katalizátor nélküli, 950 kiló súlyú, 36 kW
teljesítményű Opel Corsa tulajdonosa januártól a korábbi 12 ezer helyett csak 4320 forintot fizet. A
mozgássérült- parkolási engedéllyel rendelkezők általános adómentessége megszűnik, adó alóli mentességet
csak a súlyos mozgáskorlátozott, illetve a súlyos kiskorú mozgáskorlátozottat szállító, vele közös
háztartásban élő szülő, nevelőszülő, mostoha és örökbefogadó szülő kaphat, feltéve, hogy autója
teljesítménye 100 kW (136 lóerő) alatti. Ha a mentességre jogosult több autóval rendelkezik, a kedvezmény
csak a legkisebb teljesítményű után jár.
Az adó mértéke: - gyártási évben és az azt követő 3 naptári éven belül 300 Ft/kilowatt - gyártási évet követő 4-7 naptári évben 260 Ft/kilowatt - gyártási évet követő 8-11 naptári évben 200 Ft/kilowatt - gyártási évet követő 12-15 naptári évben 160 Ft/kilowatt - gyártási évet követő 16 naptári évtől 120 Ft/kilowatt |
Nő a tulajdonosváltáshoz kapcsolódó átírás illetéke is. Az eddig fizetendő köbcentiméterenkénti 15 forint a
törvénymódosítás nyomán 18 forintra emelkedik.
Elektromos hajtású gépjárművek esetében az illeték mértéke a motor teljesítményének minden megkezdett 1
kilowattja után 800 forintra nő, szemben az eddigi 600 forinttal. Wankel-motoros jármű tulajdonjogának
átírásakor a kamratérfogat köbcentiméterenkénti 30 forintos illetéke helyett januártól 36 forintot kell
fizetnie az új tulajdonosnak.
KÁ