Vadasparki mesék

Mialatt az eltévedt Mafla muflon és népe találkozott a Budakeszi úton gumilábakon rohangáló, lámpaszemű szörnyekkel, majd GLK-val, a Gigantikus Létramászó Kígyóval, Gyula bá’, az öreg erdész és az ikerpár, Kari és Vali a Vadasparkban szervezték a Nagy Muflonmentő Expedíciót.

Szó sem lehetett arról, hogy a fárasztó veresegyházi kirándulás után álomra hajtsák a fejüket. Igazi Nyuszi, bár laposakat pislogott, fontosságának tudatában gyorsan összeszedte magát. Még a csuklása is elmúlt.

Gyula bá’ az erdészház nyersfa asztalára ültette a nyulat, hogy jobban lássa a kiteregetett térképet. A két gyerek az asztallapra könyökölve, tenyérbe hajtott fejjel figyelt. Az öreg erdőkerülő kinyitotta gyűrött noteszfüzetét, s az asztalfiók mélyéről előkotort egy csonkjaira faragott ceruzát.

– Mafláék csak kétfelé indulhattak el – kezdte. – A többi irányt lezárják a települések, Budakeszi és Pesthidegkút.

Diadalmasan a térképre bökte erőteljes, göcsörtös mutatóujját.

– Vagy erre tartanak, a Feketehegyek felé, a Pilis mélyébe, vagy a Budakeszi erdőn keresztül a főváros felé.

Az ikrek elnyílott szájjal figyelték a mágiát. Bár sejtették, mire szolgál a térkép, fogalmuk sem volt, Gyula bá’ miképpen képes kiókumlálni a sok színes krikszből és krakszból, merre járhatnak a muflonok! Csupán Igazi Nyuszi hümmögött értelmesen.

– Így bizony, persze, persze, csakis így lehetséges – hajtogatta, miközben a bajsza, úgy tűnt, egyre hosszabb lett.

Gyula bá’ a csupaszon lógó  villanykörte fényébe emelte a ceruzacsonkot. Elemében érezte magát. Emlékeiben visszatértek a katonaidők, amikor őrmesterként szolgált.

– Első teendő: mi négyen áthajtunk a pilisi Százhektáros Kutyamenhelyre, és elhozzuk a szimategységet, Lompos komondort és Tádét, a szálkás tacskót. Ők végzik a nyomkeresést.

– Igen, igen – makogta készségesen Igazi Nyuszi –, a legjobb, ha ők nyomják a keresést… 

– Második teendő: Szúrósszemet, a sast tesszük meg a légierők parancsnokának. Kiskáró és Nagykáró a varjak nemzedékével a budai hegyeket fésülik át. Pepita elrepül a visegrádi Salamon-toronyhoz, riasztja a Vénséges Vén Hollókirály, Sohamár népét, akik a pilisi erdőket szondázzák végig. Érthető, Nyuszi?

Igazi Nyuszi szaporán bólogatott, persze, persze, hajtogatta, miközben azon törte a fejét, hol fog szerezni akkora fésűket, amelyekkel át tudja fésülni a budai hegyeket. Ráadásul azt sem értette, miért kell szondázni a pilisi erdőket… Amikor még húsvéti nyuszi volt, s a gazdája magával hurcolászta az autóban, a rendőrök csináltak valami hasonlót, "ide tessék fújni, Veréb úr", mondták, és Veréb úr a feje búbjáig vörösre válva belefújt a szondába. Igazi Nyuszi lopva az ikrekre pillantott. Kari és Vali azonban az asztalra borulva, önfeledten "fújták a kását".

A gyerekek a zötykölődő, öreg terepjáróban tértek magukhoz. Úttalan erdei vágatokon száguldottak, a kerekek alá olykor egy kivágott fa tuskója került, ilyenkor a levegőbe emelkedtek, a széles autógumik sivítottak egy ideig, majd nagy huppanással visszatértek a falevéllel borított talajra. Gyula bá’ úgy ismerte az erdők járatait, mint kézfején az ereket. Tudott minden átvágásról, amelylyel megrövidíthette az utat a Százhektáros Kutyamenhelyig. És most sietni kellett. Az öreg erdőkerülő aggódott a muflonokért, amelyek soha nem éltek vadon, egymagukban. És amikor Gyula bá’ aggódott valamiért, akkor szokása szerint a terepjáró padlójába nyomta a gázpedált.

– Hol van Igazi Nyuszi? – nézett körül ásítozva a kocsiban az ébredező Kari.

– Tényleg, mi van Igazi Nyuszival? – kontrázott hunyorogva Vali.

Gyula bá’ rémülten meredt vissza az ikrekre a visszapillantó tükörből! Bakancsos lábával teljes erőből a pedálra lépett. Ám ez most a fékpedál volt. A terepjáró lecövekelte magát, s a két első kerekére állva előrebillent. Ugyanebben a pillanatban valami elrepült a szélvédő előtt, s nagyot nyekkenve landolt az avarban. Az autó lefulladt motorral, csikorgónyikorgó rugókkal négy kerékre huppant. A beállott csendben a bent ülők elhaló hangot hallottak a mellső sárhányók felől.

– Makk-makk. Tulajdonképpen, makkocska. Semmi az egész… – mondta valaki.

– Igazi Nyuszi! – kiáltott fel Gyula bá’, és valósággal katapultált az ülésből. Kari és Vali, felocsúdva, követték barátjukat. Az erdész a terepjáró előtt térdelt, ölében a lehunyt szemű Igazi Nyuszival, és hahotázott.

– Na de ilyent – csapkodta a homlokát –, hát hogy’ feledkezhettem meg róla!?

– Kétségbeejtően lobogtak a füleim… A gallyak belém csaptak. Jobbról és balról. Balról és jobbról. Csúszkáltam. Kapaszkodtam a körmeim hegyével.. Csattogtam a levegőben, mint egy zászló… – suttogta félhangosan a nyúl, majd hirtelen megkérdezte – Hol vagyok? A Nyulak Örök Vadászmezején?

– Velünk vagy, barátocskám, ha-ha, semmi baj!

Igazi Nyuszi kinyitotta a szemeit, megnézte mindhármukat, majd egyenkint átvizsgálta végtagjait, vajon megúszta-e a kalandot csonttörés nélkül. Végezetül végigtapogatta féltett füleit. Azok is megvoltak, rendben.

– Hm. Ezt nem gondoltam volna. Pedig kétségbeejtően lobogtak odafönt, a szélben.

Egy ugrással kipattant az öreg öléből, s élvezettel ropogtatta újra meglelt végtagjait. Gyula bá’ is feltápászkodott. Már csak magában heherészett. Hitetlenkedve csóválta a fejét, miközben szemüvegét törölgette.

Amikor újra útra keltek, elmagyarázta az ikreknek, hogy a Park állatainak vezére tisztában volt azzal, a sasok nem szeretnek a földön állva vagy autóban ülve tárgyalni. Igazi Nyuszi udvariasságból ajánlotta fel Szúrósszemnek, beszéljék meg a felderítés taktikáját a terepjáró tetején, ahová a madár könnyedén le tud ereszkedni. A nyúl ugyan leszólt Gyula bá’-nak, s fi gyelmeztette őt, hogy odafönt tartózkodik, és az erdész rá is bólintott, de éppen az autó mellett kapáló Rongyos bölénynek adta ki az utasítást, miszerint éjszaka a légierő kivételével senki sem hagyhatja el az állatpark területét, s ez különösképpen vonatkozik Vulpira, a rókára és Dongára, a zöld erdei kígyóra, akiket lakatra kell zárni. De mire ideáig jutottak, Gyula bá’ sok évet megért fejével teljesen megfeledkezett Igazi Nyusziról, s elindította a kocsit.

Ekkor már az ikrek is nevettek a nyúl kalandján. Lassan az áldozat is feloldódott, s ha kissé még remegve, de már ő is a vicces oldaláról fogta fel az egészet, s egyre ritkábban hozakodott elő azzal, hogy a menetszélben kétségbeejtően lobogtak a fülei.

Mire az erdészeti terepjáró visszaért a Vadasparkba, Lompossal és Tádéval gyarapodva, a légfelderítés teljes erővel üzemelt. Madarak százai, tán ezrei lepték el az eget, amerre szem ellátott. A hollólánc már Pilisvörösvár határából küldött vissza üzenetet, miszerint birkákat és kecskéket észleltek emitt és amott, de a mufl onokat még keresik. Viszont Kiskáró szerint a varjúlánc vezetősége egyelőre Makkosmária templomkertjében ülésezik, mert nem tudják eldönteni, ki merre repüljön, és milyen messzire. Azt üzenik, holnap reggelre véglegesen eldöntik a repülési útvonalakat, károgta Kiskáró Elk pajtájának ereszéről. Nem mert közelebb jönni. Amióta nagynénjének farktollait kicibálta egy játékos magyar vizsla a Gesztenyésben, azóta meglehetős fenntartással viselkedett kutyákkal szemben.

Tádénak csupán három és fél percre volt szüksége, hogy a Vadaspark apró főterén ráakadjon Mafla muflon népének lábnyomaira. Orrát a földön tartva galoppozott vissza a terepjáróhoz.

– Gyere csak, komám – vakkantotta Lomposnak. – "Szimatot szimatra, szagot szagra, praclit praclira!"
Aki nem tudná, ez volt kettőjük csatakiáltása, amikor annak idején a Vadaspark szolgálatában, a Budakeszierdő rendje felett őrködtek. Lompos összeszedte a lábait és kikászálódott az autóból.

– Na, lássuk – dörmögte öregesen, s a két elválaszthatatlan jóbarát váll-váll mellett a tanösvények csomópontja felé poroszkált.

Gyula bá’ zsebébe gyűrte noteszfüzetét, felmarkolta csonka ceruzáját, és a kesztyűtartóból előkotort egy nagyítólencsét.

– Hm, úgy néz ki, némi dolgunk akadt. Munkára fel, ikrek! – vezényelt.

Mindhárman a kutyák után indultak.

A kora délelőtti kánikulában a Park látogatói ámélkodva nézegették a furcsa csoportot a madárreptetők közelében. Két kutya, egy komondor és egy tacskó, két kisgyerek s köztük egy meglehetősen idős férfi , utóbbi ormótlan bakancsban, viseltes rövidnadrágban, kopasz fején csomósra kötött zsebkendővel, négykézláb kúsznak a porban. Időnként meg-megállnak, s nagyítóüvegen keresztül vizsgálnak valamit. Aki közelebb merészkedett hozzájuk, meghökkenve észlelte, hogy a kicsiny társaság soha nem hallott  idegen nyelven brummog, láthatóan kitűnően megértve egymást. S ami számomra is meglepetés (s talán a ti számotokra is, kedves gyerekek!) – csak most vettem észre, hogy időközben mintha Kari és Vali is kezdené megérteni az állatok nyelvét! Gondolom, ez Gyula bá’ nagy könnyebbségére szolgál a későbbiekben. Vagy talán éppen most, amikor már-már kiderítették, merre kell keresniük Mafla muflon elkóborolt népét. 

Somo