Vadasparki mesék
Emlékeztek még gyerekek, hogy a Nagy Muflonmentő Expedíció előőrse, a szimat egység, vagyis Tádé, a szálkásszőrű tacskó, valamint Lompos, a komondor a Gesztenyés kertben bukkant rá az elkószált muflonokra? Mi több, meglepő körülmények között. Mafl a muflon és népe az első pillanatban otthon érezte magát a hűs lombok alatt. Legelésztek a felkelő nap fényében, később kérődztek az árnyékban, Boróka és Málé a gyerekekkel játszott.
A kertben sétáló, csaholó kutyák hamar megértették, jóindulatú vendégek érkeztek. Ebben nem kis érdeme volt Lomposnak és Tádénak, akik minden érkező kutyának elmondták, a muflonok csavaros szarvai nem jelentik azt, hogy viselőik veszélyesek lennének a kutyák népére, sőt, a muflonok rendkívül barátságos és játékos lények, ha valaki nem harap a tomporukba. Ha közeledsz hozzájuk, hangzott a figyelmeztetés, csóváld feltűnően a farkadat. Ebből a szempontból csupán egy arra járó dobermann volt bajban, mivel gazdája, a divatnak megfelelően, még piciny korában csonknyira vágatta a farkát. Persze, a nap folyamán feltűnt néhány pincsikutya is, ezeknek a muflonok megbocsátották, hogy torkuk szakadtából visítottak a nyáj felé, hiszen tudták, egy zsebméretű kiskutya agyában nem fér meg egyszerre két gondolat. Időközben Tádé és Lompos megkérték a Gesztenyésben bóklászó dolmányos varjakat, tudassák a felhők alatt cikkázó vadasparki légierő tagjaival a jó hírt, hogy megtalálták Mafláékat, s további utasításra várnak.
Így aztán nagy lett a riadalom a Normafánál, amikor a légierők parancsnoka, Szúrósszem, a kőszáli sas óriási szárnyain bevitorlázott a Normafa közelében lévő autóparkoló fölé. A híres-nevezetes emlékhelytől nem messze lévő fabódé mellett bukkant Gyula bá’-ra, az ikrekre és Igazi Nyuszira. A Nagy Muflonmentő Expedíció törzstagjai éppen egyasztalnál ültek, előttük tálcán nagy halom rétes és három flakon ásványvíz állt. Az öreg erdőkerülő, Kari és Vali a meggyesrétest részesítették előnyben, míg Igazi Nyuszi – ugye, nem lepődünk meg? – a káposztásat. Nagyon éhesek és szomjasak voltak. És persze fáradtak.
Tombolt a kánikula, két napja alig ettek, alig pihentek. Kevés szó esett köztük. Gyula bá’ a homlokát ráncolva, szórakozottan majszolta a süteményt.
Kétségek gyötörték. Azon töprengett, vajon jól okoskodott-e, amikor a muflonok keresésére a város felé indult. Kari és Vali kezdeti lendülete is alább hagyott. Hamar elteltek, s nagyokat bólintottak a tál fölött. Egyedül Igazi Nyuszi volt elemében. Utoljára húsvéti nyuszi korában evett süteményt, Veréb úréknál. De ilyen remek ízűt még náluk sem fogyasztott!
– Hm, hm – törülgette a bajuszát, amikor az utolsó káposztásrétes is eltűnt a torkában. – Látom, bajban vagytok, kedves expedíciós társaim. De soh’se féljetek, míg Igazi Nyuszit látjátok magatok körül – makogta félhangosan, s azzal bekapott egy meggyes rétest.
– Micsoda zamat, micsoda íz, enyém a meggyes, tiéd a víz! – szavalta, s bekapott még egyet. Aztán még egyet. Mire Gyula bá’, oda sem pillantva, a tálca felé nyúlt a következőért, ujjai már csak a morzsákat matatták. Az üres kartonpapír közepén egy vizes palack álldogált.
– Mi-micsoda za-zamat, mmicsoda íz, enyém a me-megygyes, tiéd a víz… – próbált jópofi zni Igazi Nyuszi, de már tudta, bajban van. Az öreg erdész ez egyszer nem méltányolta barátja humorérzékét. A keze már elindult Igazi Nyuszi fülei felé, hogy azoknál fogva a levegőbe emelje a tapsifülest, és jól megrázza, amikor a körülöttük üldögélő emberek hirtelen mozgolódni kezdtek.
 |
Szúrósszem libbent az expedíció asztalára, szárnyainak légörvénye felborzolta Kari és Vali szőke fürtjeit. A kirándulók közül többen felugrottak és elfutottak, mások behúzták a nyakukat, s ijedten pislogtak, míg a bátrabbak a kőszáli sasra irányították fényképezőgépeiket. Mindenki arra várt, hogy a ragadozó madár belevájja csőrét az asztalon kuporgó nyúl nyakába, a karmaival megragadja a hátát, és elrepüljön zsákmányával. De semmi ilyesmi nem történt.
Az ikrek feléledtek, a madár fejét simogatták, Igazi Nyuszi láthatóan megkönnyebbülve esett Szúrósszem nyakába, s csupán fél szemmel figyelte, amint Gyula bá’ fülcibálásra kinyújtott keze elsiklik fölötte, s göcsörtös ujjai a sas torokpihéit cirógatják. Az erdész jókedve azonnal visszatért, amint megtudta a vadasparki légierők parancsnokától, jól sejtette, merre kellett keresniük Mafla muflon népét, s azt, hogy mindenki épségben megúszta a kalandot.
A rozoga terepjáró repült az aszfalton. Húsz perc alatt lenn voltak a Svábhegyről a Gesztenyésben. Ekkor már nagy volt a csődület a muflonok körül, a látványosságnak hamar híre kelt a szomszédságban. Még a közeli szállodából is leszállingóztak a turisták, videokamerákkal a kézben. Lomposban feltámadt az ősi juhászvér, s csaholva rohangált a nyáj körül, hogy az állatok levegőhöz jussanak. Amikor az erdőkerülő megjelent a gyep szélén, Mafla muflon leszegett fejjel, terpeszben állva várta a büntetést. Gyula bá’ azonban leguggolt a fűben, hogy kisebbnek látsszék, s széttárta a karjait. Ez volt az egyezményes jel az erdészek és a Vadasparkban élő állatok között, hogy nincs semmi baj, továbbra is szeretlek benneteket.
A muflonok szinte egyszerre ugrottak talpra, s meglódultak öreg barátjuk felé. Mint mindig, most is Boróka futott az élen, de most ott szökdécselt nyomában a kis Málé is. Egy pillanattal később már csak egy szőrgomolyag látszott a gyepen, ahol nemrég az öreg kuporgott. Kari és Vali izgalmukban le s föl pattogtak, míg Igazi Nyuszi mellén összefont karokkal, elnézően várta, hogy ez a gyerekes vigalom véget érjen, s végre átvegye a parancsnokságot a nyáj felett.
Az Erdészet estére ígért egy teherautót, amely visszaszállítja a muflonokat a Vadasparkba, így a Gesztenyésben összeverődött társaság előtt állt egy vidámnak ígérkező délután. Kariban azonnal felébredt az üzleti szellem. Odarohant Gyula bá’-hoz és súgott valamit a fülébe. Az öreg, aki egy vadgesztenyefa tövében kiterített lópokrócon heverészett, felnevetett.
– Semmi akadálya – mondta – csak beszéld meg Mafl ával… – S azzal barátságosan fenéken legyintette a kisfiút.
A vezérkos azonnal beleegyezett a tervbe. Engedékeny kedvében volt, mivel egyetlen rossz szót sem kapott eddig a nyáj elkalandozásáért. A terepjáró hátsó ülése alatt összegyűlt lim-lomban az ikrek találtak egy félbetörött krétát és egy barnára pácolt fadarabot. Gyula bá’, nyelvét kiöltve, írni kezdett valamit az egykori kerítéslécre.
Igazi Nyuszi, amikor meglátta, hogy Mafla, az ikrek és az erdész összedugják a fejüket a pokróc fölött, nem tudta türtőztetni kíváncsiságát. Feladta az ’én -vagyok- a-vadasparki-állatok-vezére’ pózát, s a vadgesztenyefához sündörgött. Megállt a térdeiken kuporgó csoport fölött, s kíváncsian nyújtogatta a nyakát. Ám akárhogy fordult, nem látta, miben mesterkednek. A rengeteg rétestől akkorára dagadt a hasa, hogy eltakart mindent, ami odalent történt.
Megpróbált hátat fordítani a társaságnak, s visszatekerni a fejét, hátha megpillant valamit, de ekkor szédülés fogta el, így gyorsan feladta a kísérletet.
Arról, hogy leguggoljon a többiek közé, már szó sem lehetett. Iszonyú hasgörcsök kínozták.
– Persze, persze – makogta, amint az első izzadságcseppek legurultak a bajusza mentén –, fontos az, hogy terveket készítsünk minden lépésünkről. Teljesen egyetértek azzal, amit csináltok, s csak azt szeretném hozzátenni… azt szeretném hozzá…
Igazi Nyuszi kétségbeesetten próbálkozott, hogy egy okos ötlet, vagy akármi az eszébe jusson, de ekkor Vali diadalmasan a feje fölé emelte a falapot. Ez állt rajta:
Muflonologlás helyben! Kis kör: 1 x gombóc fagyi, nagy kör: 2 x gombóc fagyi.
– Éppen erre gondoltam… – ragyogott fel a nyúl arca, s vett egy mély lélegzetet, hogy visszafojtsa hányingerét.
A Gesztenyés kertben rövid időn belül majális alakult ki. Anyukák, apukák egymás után szaladtak át az út másik oldalára, a bevásárlóközpontba, s pohárban, tányérokban, játékvödrökben, sőt fazekakban hozták a fagylaltot. A környék gyermekei lovagoltak, azaz muflonologoltak az állatok hátán; Kari, Vali, Boróka és Málé, a kis kos degeszre nyalakodták magukat fagylalttal. De hát jutott ott mindenkinek, még Gyula bá’ és Mafl a muflon is nekilátott fagyizni, a jerkékről nem is beszélve. A szokatlan melegben mindenki megkívánta a hűsítő édességet. Egyedül Igazi Nyuszi fogta vissza magát. Méltóságán alulinak tartotta, hogy főállat lévén elvegyüljön ilyen gyermeteg mulatságban. Ám ekkor olyat csikart a hasa, hogy ijedtében felugrott.
„A fagylalt talán segít”, villant az agyába. Óvatosan körülnézett, felkapott egy teli lábost, s egy fa mögé vánszorgott. Belekóstolt. Svájci csoki, mandulával megszórva! Boldogság ömlött szét az arcán. „Ennél jobb gyógyszert nem is találhattam volna”, makogta, s azon nyomban befalta az egészet.
Este, amikor a teherautó megérkezett, Mafla muflon felsorakoztatta népét, így akarta megköszönni Igazi Nyuszinak a felejthetetlen napot. – Végül eljött az én pillanatom is – gondolta magában a nyúl, s megpróbálta kihúzni magát. – Kedves mufl onjaim – kezdte, ám csak eddig jutott. Mint mennykő, iszonyatos hascsikarás ütött belé. Három nyúlugrással a bokrok között termett. Onnét nézte könnybe lábadt szemmel, ahogy Mafl a mufl on és Boróka a teherautó platójára tereli a nyájat, miközben ő, a vadaskerti állatok vezére, csak bogyózott, bogyózott és… bogyózott…
Somogyvári D. György