Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Versekkel versengtek a nyugdíjasok

Versekkel versengtek...

Az egész országból közel negyvenen jöttek el az idei Őszikék versmondó versenyre, amelyet a XII. kerületi Művelődési Központ szervezett az irodalomkedvelő nyugdíjasok számára. A résztvevők mintegy fele a kerületből érkezett, ők elsősorban a gondozási központokon keresztül értesültek a programról.

Ahogy a korábbi években, ezúttal is sok Petőfi -vers hangzott el, de Vörösmarty, Csokonai és Nagy László alkotásait is többen választották. Néhányan saját versüket szavalták el. A zsűri – amelynek elnöke Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnökhelyettese, további két tagja pedig Szakolczay Lajos művészetkritikus és Wahl László Latinovics- és Radnóti-díjas versmondó volt – végül két első és egy harmadik helyezettet hirdetett ki (második díjat ezúttal nem osztottak).

Az első helyezetteknek járó elismerő oklevelet és az ötezer forintos könyvvásárlási utalványt a kerületben élő Cseresnyés Pál, valamint a Leányfaluról érkező Takács Józsefné vehette át – előbbi Vörösmarty Szózatjával, utóbbi egy Arany-verssel, a Családi körrel indult. A harmadik díj a nagykőrösi Vörös Vilmosnét illette meg, aki Nagy László Öregaszszonyok című írását szavalta el. A helyezést el nem ért, de magas színvonalú előadásokat is jutalmazta a bírálóbizottság. Különdíjas lett Bózsa Sándorné Somogyjádról a Két ország ölelkezése című Petőfi -költeménnyel, Nagy Mihály a XIX. kerületből Heltai Jenő A falusi kislány Pesten című versével, illetve Kis Kornél Iván a XII. kerületből Áprily Lajos Tetőn című művével.

Kiss László lapunknak elmondta: a végeredmény több szempont mérlegelésével született meg. Pontozták a jó versválasztást, a szép, tiszta beszédet, valamint az előadás hatását – egyebek közt azt, hogyan kommunikált az előadó, miképpen találta meg a vers hangsúlyait, ritmusát.

A zsűri elnöke megjegyezte: bár a versenyzők egy része kiválóan megragadta a választott mű lényegét, sokaknál problémát jelentett, hogy nem tudták közvetíteni a versben rejlő gondolatokat, érzelmeket. Kiss László úgy vélte, a rossz választásból is adódhat, ha nem sikerül megtalálni egy mű mondanivalóját – szerinte minden versmondónak olyan alkotást kellene keresnie, ami illik a saját egyéniségéhez.

-zé-