A világklasszis édesapa nyomdokain

Az Abonyból indult világklaszszis második felesége, Varga Gabriella ugyancsak a Honvédban versenyzett. Ő atletizált, s nem is akárhogyan. Hatvankét méter fölé is elhajította a diszkoszt, magyar bajnok is lett.

A komoly sportmúlttal rendelkező Varga családnak nem kell beérnie saját sikerei emlékével. Erről most 25 éves lányuk, Varga Gabriella gondoskodik, aki már az athéni olimpiát is megjárta, s a legjobb úton halad Peking felé. Miként a szülők, a „kis Gabika” is itt lakik, Hegyvidéken, egymástól pontosan három kilométernyire. A tőrvívásban már felnőtt egyéni Európa-bajnoki címmel is rendelkező, másfél diplomás hölggyel – kihasználva kényszerű szobafogságát – sok mindenről sikerült beszélgetni.

– Valamilyen vírus bujkál bennem, ezért kényszerültem kihagyni néhány napot – magyarázta az átmeneti betegállomány okát Gabriella. – Egyébként gőzerővel zajlik a felkészülés, hiszen október elején Szentpéterváron a pekingi olimpiai kvalifi kációkat igen jelentős mértékben befolyásoló világbajnokságra kerül sor valamennyi fegyvernemben. A magyar női tőrválogatott, mindannyiunk örömére, egyelőre vezeti a rangsort, és reális esélye van arra, hogy különösebb gond nélkül ki is harcolja az olimpiai részvételi jogot.

Mielőtt jobban belemerülünk az esélylatolgatásba, beszéljünk arról, miként kezdődött a kapcsolata a vívással!
– Sokat számít a jó szülői háttér, hiszen a magamfajta szerencsések rengeteget kapnak szinte a kezük alá. A szüleim okoskodták ki, hogy vívnom kellene. S nem csak elmélkedtek: tizenegy éves koromban elintézték, hogy a lakásunkhoz legközelebbi belvárosi terembe, az OSC edzéseire járhassak. Határozottan emlékszem, hogy már az első benyomásaim is nagyon pozitívak voltak, s azóta egyszer sem merült fel bennem, hogy esetleg átváltsak egy másik sportágra.

Az OSC-ben nem sok időt töltött el, s máris átigazolt a Honvédhoz.
– Ez is a szüleim érdeme. Kiderítették, hogy ott jobb feltételek között készülhetek. A mesterem, az akkor kezdő edző, Bernát Zoltán sokkal több mindent el tudott intézni. Például a rendes felszerelést, a vidéki utazásokat és egyáltalán, a szakosztály létéhez elengedhetetlenül szükséges pénzeket is mindig igyekezett megszerezni, ami bizony már a kilencvenes évek közepén is gyakran mutatványszámba menő tett volt. A Honvéd megállapodást kötött a Csata Diáksport Egyesülettel, így a Csata a BHSE egyfajta fiókintézménye lett, ahol az első években többedmagammal én is nevelkedtem.

Számon tart a későbbi pályafutását alapvetően meghatározó, jelentős eseményeket?
– 1998-ban még kadett korú voltam, amikor kijutottam Venezuelába, a korosztályos világbajnokságra. Igaz, ott nem értem el különösebben említésre méltó eredményt, de ez az út is jelentősen gyarapította a tapasztalataimat. Egy évre rá, 1999-ben ugyanis az olaszországi Vina Castellóban megrendezett junior Európa- bajnokságon egyéniben és csapatban egyaránt ezüstérmes lettem. Mindig nagyon szorgalmas versenyző voltam, rengeteg munka árán jutottam el oda, ameddig sikerült felkapaszkodnom.

A szülők mindig mindenben támogatják Gabit

Ezen a felfelé haladó úton a junior Eb-ezüstérmek messze nem a legmagasabb csúcsot jelentették.
– Szerencsére nem. Szép lassan, de biztosan araszolgattam felfelé, amikor 2003-ban, huszonegy évesen, a franciaországi Bourges-ban mindenki meglepetésére megnyertem a felnőtt Európa- bajnokság női egyéni tőrvívó versenyszámát úgy, hogy a végső győzelemig egy-egy olimpiai, világ- és Európa bajnoknőt is le kellett győznöm! A legnehezebb asszómat a legjobb nyolc közé jutásért vívtam Mohamed Aidával, aki addig mindig nyert ellenem. Ott viszont sikerült legyőznöm őt, s ez megadta a kellő lökést. A lengyel Európa-bajnok Gru chala, az akkori orosz világelső Bojkó és Sydney aranyérmese, az olasz Vezzali állt velem szemben, s mindhármuk ellen jobbnak bizonyultam.

Ettől kezdve még nagyobb sebességre kapcsolt, és ki is jutott Athénba, a 2004-es olimpiára.
– Nagyon nagy volt a harc, én pedig igyekeztem állni a versenyt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) kapott ösztöndíjamat például az utolsó fi llérig utazásokra költöttem, hogy minél több Világ Kupa-fordulóra eljussak. A NOB döntése értelmében Európából tizenegy vívónő vehetett részt az athéni egyéni versenyszámban, én pedig éppen a tizenegyedik voltam, amikor meghúzták a vonalat.

Az athéni olimpia aztán nem úgy sikerült, ahogy szerette volna…
– A legfontosabb, hogy ott lehettem, és tovább gyűjtögethettem a nemzetközi tapasztalatokat. A vívást egyre jobban élvezem; Bernát Zoltán mellett alkalomszerűen Szelei Istvántól is kapok iskolákat, Könye Irma, a Honvéd atlétaedzője pedig külön gyorsasági és állóképességi edzéseket vezet nekem. Úgy gondolom, ez a pluszmunka is benne van abban, hogy ez év júniusában a belgiumi Gentben megnyertük az Európa-bajnokság csapatversenyét. A visszavonulásra még nem is gondolok, hiszen Peking után Londonba is szeretnék kijutni. Még akkor is csak harmincéves leszek…

Most azonban ne kalandozzunk ilyen messzire, hiszen a következő hónapok is rendkívüli sorozatterhelést és feszültséget ígérnek.
– A magyar női tőrválogatott győzelmi reményekkel utazik majd a kínai fővárosba! Két klubtársammal, Knapek Edinával és Ujlaki Virginnel, valamint az MTK-s Mohamed Aidával már elég jól kiismertük egymást, s nagy ambíciókkal készülünk valamennyien a Peking felé vezető erőpróbákra. Ez a vágyunk, ez a tervünk, és nagyon reméljük, hogy meg is tudjuk valósítani!

Az egyéni versenyben kiktől tart leginkább?
– Az olasz és az orosz válogatott a legkiegyensúlyozottabb az élmezőnyben: az olaszok közül négyen is a világranglista első hét helyén állnak. Vezzali több mint száz Világ Kupa-fordulót nyert pályafutása során! Trillinivel együtt a hatalmas rutint képviselik. Méltó társuk, Grembassi a 2006-os világbajnokságon lett első, de Salvatori is ott van a legszűkebb élmezőnyben. A fentieken kívül a kínaiak, a koreaiak és a japánok is rendkívül gyorsan fejlődnek, ma már mindenre képesek.

Korábban egyszerre két egyetemre is járt. Manapság hol tart a tanulmányaiban?
– A gödöllői Szent István Egyetemen vállalatszervező közgazdász diplomát szereztem, jelenleg pedig harmadéves vagyok a Testnevelési Egyetemen, a szakedzői szakon. Egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a közgazdász diplomát valamilyen módon egyszer majd hasznosítani fogom.

Végezetül, kérem, árulja el: nem nyomasztja az édesapja kivételes eredménylistája?
– Én nemcsak nagyon büszke vagyok a sikereire, de kimondottan fel is dob a tudat, amit ez a családi kapcsolat jelent a számomra. Nekem ez nem hátrány, hanem egyértelműen előny. Remélem, Pekingben én is felzárkózhatok mellé!

Jocha Károly

Varga Gabriellával jóval a világbajnokság előtt beszélgettünk, azóta lezajlottak a versenyek. A vívónő egyéniben nem jutott a legjobb nyolc közé (Mohamed Aida győzte le őt), és a 13. helyet szerezte meg. A tőrcsapat az elődöntőben kikapott Japántól, és végül a negyedik helyen zárt, ám pekingi olimpiai részvétele így sincs veszélyben.