Vízfolyás a kertben

A tavak egyre gyakrabban használt elemei a kerteknek. A kialakításukhoz szükséges medencék már a hipermarketekben is megvásárolhatók, az egyedi megoldást keresőknek pedig a legváltozatosabb formákat kínálják a szakkereskedések. Mindeközben a patakok mintha háttérbe szorultak volna, alig találkozni velük a kerület kertjeiben.

Kerti patak – nyilvánvaló módon – csak olyan helyre kerülhet, ahol adott a megfelelő lejtés a víz vezetésére. Szerencsére a hegyvidéken mindenütt megvannak a szükséges lejtők, rézsűk, domboldalak, amelyek biztosíthatják a patak elhelyezését. Kerületünk alapkőzete és talajadottságai nem kedveznek a felszíni vízfolyások kialakulásának – ezért nem találunk több természetes patakot a környezetünkben. Ez a tény a meder és a vízzáró réteg kialakításánál kap hangsúlyt.

A kerti patakok a legtöbb esetben a kerti tó táplálását is végzik, oda ömlenek útjuk végén. Nem szükségszerű azonban, hogy a patakhoz – jelentős helyigényű – tó is tartozzon. Elég lehet a vízfolyás végén kialakított kis medence is, amelyet mocsári növényekkel körbeültetve a patak vége szinte eltűnik a növények sűrűjében. Az ilyen megoldásoknál azonban sokkal jobban oda kell figyelni a víz mennyiségére, mert a párolgó víz pótlására nincs a tavakra jellemző jelentős tartalék.

A patakmedernek két kialakítási módja lehet: a fóliás és a merev elemekből építkező mederszerkezet. A fóliánál a patak formáját szabadon meghatározhatjuk. A kívánt, akár erősen kanyargó nyomvonalon a tavaknál használt fólia megfelelő darabjait kivágva rögzíthetjük a felső, vékony talajréteg alatt. Ezzel a módszerrel szabadon alakíthatjuk ki a vízi lépcsőket, kis tocsogókat, madáritatókat és a keskeny patakmederszakaszokat. A tavakkal ellentétben a fóliadarabok – a meredekebb szakaszokon találkozva – cserepek módjára, egymást átfedve is lerakhatók. Mivel nincs kitéve állandó víznyomásnak a teljes meder, a víz elszivárgásától nem kell tartani.

Miniatűr csobogó csoda

Az előre gyártott mederelemekből kialakított patakok esetében a nyomvonal csak a darabok adta lehetőségek között választható. A kanyarok csak az elemek ívét követhetik, és a szintkülönbségeknek is az előre gyártott lépcsőkhöz kell igazodniuk. A módszer előnye a gyors és egyszerű kivitelezés, a biztos vízállóság és a tartósság. A megvásárolható elemek között a legkülönfélébbek találhatók, sokuk a technikai felszerelések (szűrő, lefolyó stb.) helyét is biztosítja. Ha az elemek láthatóak maradnak, érdemes a hegyvidék és a kert színvilágának megfelelő hatású patakmeder- kialakítást választani. A gyöngykavicsos vagy homokos jelleg helyett szerencsésebb a világos, sziklás terepet formázó medreket választanunk.

A kerti patak értékét a szegélyén elhelyezett növények teszik teljessé. Az állandóan csobogó víz sajátos mikroklímát alakít ki, amely – a szúnyogok mellett – a szárazságot nehezen viselő növények fejlődését is lehetővé teszi. Alapszabály, hogy a növények nem takarhatják el teljesen a vízfolyást. Válasszunk ezért, legalább az egyik oldalra, alacsony kísérőnövényeket! A másik oldalra kerülhetnek magasabb, hátteret adó fajok, mint például a gyékény, a bambuszfélék, a hosszan virágzó, rózsaszín réti füzény vagy a sűrű bokrokat alkotó pántlikafű. Mivel a patak a kert természetes hatású eleme, a kiültetésnél kerüljük a szabályos, szimmetrikus elrendezést, a feltűnő levélszíneket és a mesterséges növekedési formákat.

A legszebb hatást sokszor a "legközönségesebb" növényekkel lehet elérni. Ilyen például a ragyogó sárga virágokat bontó gólyahír, a hagyományos, kék nőszirom, a magas kankalin, a fehér virágú árnyékliliom vagy a nebáncsvirág. Egynyári virágok közül a bohócvirág és az alacsony kúpvirágok adnak szép hatást. A nedves környezetben a páfrányok is megfelelően fejlődnek. A természetes hatás kialakulását a sások és hasonló fűfélék is segítik, de ezeknél fi gyelni kell, nehogy más fajok rovására szaporodjanak el a patakparton.

Egy kinyitott vízcsappal is lehetne patakot készíteni, ám ez a megoldás a magas vízárak miatt szinte megfizethetetlen lenne. A természetes vízkészletek (tavak, források vizének) kertbe vezetése sem járható a kerület esetében. Marad tehát a szivattyúzás és a víz forgatása. Ezzel a rendszerrel a patak vizét az alsó végpontról egy pumpa segítségével a forráshoz továbbítjuk. Az állandó körforgás ugyan áramot fogyaszt, de folyamatos – tavasztól őszig tartó – üzemelést biztosít a pataknak. "Mellékhatásként" pedig a szivattyúzás során elvégezhető a víz tisztítása is.

Barta István