Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Zéró tolerancia a korrupció iránt

Zéró tolerancia a korrupció iránt

A bűnelkövetők felkutatására tett erőfeszítések akkor lehetnek igazán eredményesek, ha a lakosság együttműködik a rendőrökkel – ez az egyik legfőbb tanulsága annak a fórumnak, amelyet a kerületi rendőrkapitányság vezetője szervezett a közbiztonságról. Az összejövetel résztvevői számos olyan problémáról beszámoltak, amelyek jelen vannak Hegyvidéken: a trükkös tolvajok ténykedésétől a hajléktalanok rendzavarásáig sokféle kérdés került terítékre.

A legtöbb munkát, ahogy korábban is, a gépjárműlopások és -feltörések, valamint a betöréses lopások adják – jelentette ki a fórumon dr. Fülöp Valter rendőr-alezredes, aki ez év elejétől vezeti a kerületi kapitányságot. Az élet elleni bűncselekmények nem jellemzőek a kerületre, szerencsére idén még sem emberölés, sem pedig életveszélyt okozó testi sértés nem fordult elő. A rablások száma elenyésző, ráadásul az esetek döntő többségében gyorsan elkapják a tetteseket. A nemrég történt Böszörményi úti patikarablás elkövetőit másfél órán belül sikerült kézre keríteni – köszönhetően mindenekelőtt annak a járókelőnek, aki feljegyezte a menekülők által használt taxi rendszámát, majd értesítette a rendőröket.

A kapitányságvezető hangsúlyozta: minden esetben jelentősen javítható a felderítés hatékonysága, ha bűncselekmény, vagy legalább az erre utaló gyanús körülmények észlelésekor a szemtanúk azonnal jelzik információikat a rendőrségnek. Így van ez a leggyakoribb bűnesetek, a betörések, illetve a gépjárműlopások és -feltörések esetében is, ám ez utóbbiak kapcsán, sajnos, az átlagosnál kisebb mértékű segítőkészséget tapasztalnak a kapitányság munkatársai. Megesett például, hogy egy környéken két nap alatt tizenöt autót törtek fel – s bár több mint valószínű, hogy voltak szemtanúk, mégsem jelentkezett senki, hogy személyleírást adjon a lehetséges elkövetőkről.

Zéró tolerancia a korrupció iránt

Fülöp Valter elmondta, aki azért ódzkodik a tanúskodástól, mert tart a bűnözők retorziójától, kérheti, hogy tanúvallomása maradjon anonim, azaz a személyes adatokat még véletlenül se ismerhesse meg a gyanúsított vagy a védője. Amúgy a bűnözői bosszú inkább csak a krimik kitalált világára jellemző – mint a kapitányságvezető kiemelte, ilyen esettel rendőri pályafutása alatt még egyetlen egyszer sem találkozott.

A kerületi kapitányság működéséről a rendőr-alezredes elmondta: a feladatok mennyiségéhez képest a létszámhiány most is jelentős, de legalább a létszámcsökkenést sikerült megállítani – ma már többen mennek a kapitányságra dolgozni, mint ahányan távoznak. Bár a bérezés alacsony, a korrupció iránt „zéró toleranciát” tanúsítanak: azt, akiről kiderül, hogy megvesztegethető, azonnali hatállyal elbocsátják.

A kapitányság vezetője kiemelte: Hegyvidék önkormányzata anyagi támogatásának köszönhetően június óta plusz egy járőrpár cirkál a kerület közterületein. A pluszmunkát az állomány tagjai látják el a kötelező munkaidejükön túl, számukra keresetkiegészítést jelent a „szabadidős” munkavégzés. 

A lakossági fórumon több kérdés is elhangzott annak kapcsán, miért nem intézkedik a rendőrség a rendbontó hajléktalanokkal szemben. Fülöp Valter válaszából kiderült: minden esetben, amikor ilyesmiről értesítik őket, járőrt küldenek a helyszínre. Ilyenkor igazoltatnak, ám ennél többet nem tehetnek, ha nem történt szabálysértés vagy bűncselekmény. Az utakon hajléktalanújságot áruló személyekkel szemben ugyanakkor következetesen fellépnek közlekedésbiztonsági okok miatt.

Zero tolerancia a korrupció iránt
Molnár István igazgatásrendészeti osztályvezető, Patkó György
közrendvédelmi osztályvezető, Fülöp Valter kapitányságvezető

Egy hölgy a MOM-Park környékére jellemző gondokra hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a Csörsz utcában rendszeresen száguldoznak az autók, szerinte itt sebességkorlátozásra lenne szükség, fekvőrendőröket kellene kihelyezni. A bevásárlóközpont melletti park sétaútvonalain motorosok veszélyeztetik a járókelőket, míg a gyepen eldobált fecskendők és vatták jelentenek fertőzésveszélyt az ott játszó kisgyerekekre – drogos fi atalok kedvelt helye ugyanis ez a terület.

A kapitány válaszában kifejtette, a forgalmi változtatások a fővárosi önkormányzat hatáskörébe tartoznak, de minden erre irányuló lakossági kérést továbbítanak a városháza illetékes ügyosztályához. Ami a MOM-Park környezetét érintő anomáliákat illeti: ezen a környéken szeretnék visszaállítani az állandó járőrözést. (Korábban volt ilyen, de a létszámgondok miatt megszűnt.) A drogozással kapcsolatban elmondta, hogy a kábítószer- használat visszaszorítása érdekében rendszeresen tartanak felvilágosító órákat az iskolákban.

A fórumon egy idős asszony elmesélte: egy idegen nő egyszer azzal a kéréssel csöngetett be hozzá, hogy engedje be, mert megszomjazott és vizet kér – ám végül is nem nyitott ajtót, mert gyanús volt neki az ismeretlen. Fülöp Valter szerint ez helyes döntés volt, a rendőrség számára azonban az jelentett volna igazi segítséget, ha az eset után azonnal tárcsázza a számukat. Ahhoz, hogy a trükkös tolvajok ne tudják kifosztani a kerület idős lakóit, fontos, hogy a nyomozók időben értesüljenek felbukkanásukról.

-z-