Dokumentumkötet Chiovini Ferencről

A mester lánya, Chiovini Márta, az Operaház nyugalmazott koncertmestere úgy érezte, sok olyan dokumentuma és emléke van édesapjáról, pályatársairól és a szolnoki művésztelepről, amelyeket kortársai közül már csak ő tud közreadni. Megírta ezeket, és kötetbe rendezve, családi vállalkozásban összefogva – Hatvani István Gábornak, Chiovini dédunokájának kiadásában – megjelentette.

Az itáliai eredetű Chiovini család az 1800-as évek elején telepedett át a Lago Maggiore mellől Egerbe. Az ifjabb Ferenc a Szolnok közeli Besenyszögön született 1899-ben, és bár Balló Ede, majd Rudnay Gyula tanítványaként többfelé elvetődött, római ösztöndíjat is nyert, „föl-földobott kő” gyanánt mindig hazatért szülőföldjére. Szorosan kötődve a szolnoki művésztelep szellemiségéhez és festőiségéhez az alföldi iskola és a plein-air stílusötvözetével főleg tájakat, életképeket, lovas kompozíciókat festett. Itt, a Tisza és a Zagyva összefutásánál alkotta meg gazdag, s a gyűjtők által már a maga korában is keresett életművét – amelybe a rajzokon és képeken túl persze olyan munkák is belefértek, mint templomi freskófestések Jászszent andráson (Aba-Novák Vilmossal), Békésszentandráson, Cegléden, Szolnokon.

Aba-Novák Vilmossal (jobbra) munka közben

Persze azt, hogy egy művész mikor divatos, és mikor van „fél-feledésben”, több minden befolyásolja. S amiképp a sokáig agyonhallgatott Aba Nováknak is most kezd éledni a reneszánsza, ez a könyv is segítheti Chiovini megérdemelt újbóli felfedezését. Elvégre benne sikeresen munkált a legjobb hagyományok, a korszerűsítési törekvések és a továbbadás szándéka; piktúrája már megkerülhetetlen része a magyar művészettörténetnek.

A most megjelent kötet első szakaszát az elhunyt Kaposvári Gyula múzeumigazgató jegyzi, aki eredetileg az 1982. december 18-án, Chiovini műtermében nyílt emlékkiállításhoz írta ezt a tanulmányát, benne egy kis értékeléssel és emlékezéssel a szolnoki művésztelep alapítóira, jeles alkotóira. Chiovini 1926-tól számított öt évtizedes munkásságával a telep továbbélésének biztos pillérét jelentette. Sőt a világháború után – közmunkaügyi felügyelőként – az újjáépítést is elősegíthette. „A hangulatot, a látványt, a természet jelenségeit, a kimeríthetetlent, a soha egészen meg nem tanulható vizuális igazságokat, amiken keresztül érzéseimmel, indulataimmal festői mondanivalómat kifejezhessem, a változó életet figyeltem ott, ahol az élet zajlott, a piacokon, a vásárokon” – vallotta Chiovini alkotó módszeréről.

Chiovini Ferenc: Halászok

A kötet második szakaszában Chiovini Márta idézi fel a korabeli Szolnok emberléptékű mikrovilágát a szárazföldi és vízi élettől a művészkolónia intim mindennapjaiig. A harmadik rész – 298 címet felsorakoztatva – Chiovini Ferenc bibliográfi áját adja közre Bálintné Hegyesi Júlia gyűjtésében, Szurmay Ernő előszavával. Ez leginkább a további szakmai feldolgozást segítheti.

A függelék Chiovini bőséges sajtóbeli megjelenéseiből és utóéletének dokumentumaiból válogat színes csokrot. Besenyszög iskolát nevezett el róla és emlékszobát alakított ki, Szolnok önkormányzata és a Damjanich Múzeum éppúgy őrzik számos képét, mint a Magyar Nemzeti Galéria, vagy akik már életében vásároltak tőle. Németh István író-rendező és Szabó Árpád operatőr portréfilmet forgatott a mesterről, amelyet 1974-ben mutattak be, de ennek meglétéről, hollétéről nem tudunk semmit.

Chiovini Ferenc élete a Hegyvidékhez is kötődik. Ő építtette 1980-ban a Lejtő úton azt a házat, amelyben leszármazottai ma is laknak, és ahol képeinek az a része található, amelyet nem múzeumok és gyűjtők őriznek. Halálát követően, 1999 márciusában a Hegyvidéki Helytörténeti Galéria, 2006 őszén a Barabás Villa kiállítása emlékezett meg róla. Remélhetőleg ez a legújabb kiadvány elősegíti további Chiovini-tanulmányok és -albumok létrejöttét is.

Muzsay András