Magas állami kitüntetést kapott két kiváló hegyvidéki pedagógus

TÓTH BALÁZSNÉ  (ORBÁNHEGYI ÓVODA)

 

– 1979 óta dolgozom itt megszakítás nélkül. Kis kitérővel kerültem a Hegyvidékre, hiszen 1972-ben, a Kecskeméti Óvónőképző Intézet Budapesti Tagozatának elvégzése után abban a Klauzál Óvodában kezdtem el dolgozni, ahol érettségi után képesítés nélküli segítőként egy évet már eltöltöttem. Négy évvel később, az első gyermekem megszületését követően jöttem a XII. kerületbe, a Budakeszi úti BKV-óvodába. Azért döntöttem a váltás mellett, mert az akkori intézményvezető velem együtt a gyermekemet is felvette az óvodába. Akkoriban az Orbánhegyi Óvoda még a BKV-hoz tartozott, így tulajdonképpen a „cégnél” maradtam.

 

– Az elődöm nyugdíjazása után, 1985-ben. Volt egy olyan időszak, amikor kevesen hitték, hogy van jövője az intézménynek. 1991-ben ugyanis a közlekedési vállalat vezetősége úgy döntött, eladja az általa fenntartott, zömében értékes telkeken elhelyezkedő gyermekintézményeit. Sokat dolgoztunk azért, hogy a bezárásra ítélt huszonegy óvoda és bölcsőde közül az Orbánhegyi megmaradhasson. Az önkormányzat anyagi áldozatvállalásának köszönhetően erőfeszítéseink végül sikerre vezettek.

 

– Az első tanév az ismerkedés jegyében telt, a következő esztendőben azonban már nagy volt a túljelentkezés, pedig akkoriban még csak egy földszintes épületben működtünk. A családok azonban megtapasztalhatták, hogy nálunk rend, tisztaság és jó hangulatú nevelőmunka várja a gyerekeket, ami komoly vonzerőnek bizonyult. Nincs ez másként azóta sem, talán ez is közrejátszik abban, hogy töretlen a népszerűségünk.

 

– Jelenleg négy csoportban mintegy száz gyermek jár hozzánk. Érdekesség, hogy a létszám közel felét a nagycsaládosok teszik ki, ennek ellenére csak alig néhányan részesülnek szociális támogatásban. A legfontosabb az, hogy mindenkit olyannak fogadunk el, amilyen, saját magáért szeretjük, és egyéni képességeinek megfelelően fejlesztjük. A személyre szabott foglalkozásoknak köszönhetően lehetőség van a szülők folyamatos tájékoztatására gyermekük pillanatnyi állapotáról. Büszke vagyok arra, hogy hozzám bármikor bejöhetnek a szülők tanácsért, vagy megbeszélni az esetleges teendőket.

 

iskolába. Mi erről a véleménye – Az iskolaérettség alapvetően a gyermek adottságaitól, képességeitől, fejlettségétől függ. A szülőkkel egyéni beszélgetés során döntünk arról, hogy gyermekük érzelmileg, szociálisan és értelmileg készen áll-e az iskolakezdésre. Bizonytalanság esetén igénybe vesszük a kerületi Nevelési Tanácsadó véleményét is.

 

– Szinte teljes egészében megújult az óvoda épülete 2001- ben, az átépítésnek köszönhetően nagyobbak lettek a földszinti csoportszobák, új konyha és vizesblokkok létesültek, az emeleten pedig egy kilencven négyzetméteres tornaterem épült. A rekonstrukció után egy felszerelésében és kialakításában is minden igényt kielégítő óvoda fogadja a gyerekeket. A 2001-es esztendő számomra különösen fontos volt, hiszen az óvoda megújulásának évében szereztem óvodai szakértő képesítést.

 

Hogyan foglalná össze vezetői ars poeticáját?

– Úgy tartom, hogy születésemkor meghívást kaptam a gyerekekkel való szeretetteljes foglalkozásra. Szerencsés vagyok, mert olyan tulajdonságokat kaptam az élettől, mint a rendszeretet, az elhivatottság és a becsület. Ezeket az értékeket igyekszem továbbadni a gyerekeknek és a fiatal szülőknek, akik bizony az óvoda keretein belül is egyre inkább igénylik a megerősítést és a jó tanácsokat. Ahhoz azonban, hogy egy vezető megvalósíthassa az elképzeléseit, szükség van a kollégák támogatására. Ehhez el kell érni, hogy mindenki örömét lelje a munkájában, hiszen ez garanciát jelent az együttműködésre. Mindig hangsúlyt helyeztem arra, hogy megfelelő legyen a fiatalok és az idősek aránya, mert csak a friss tudás és a sokéves, vagy akár évtizedes tapasztalat párosításával lehet hatékony nevelőmunkát végezni. Van olyan munkatársam, aki a hagyományőrzésben, mások a zenében, irodalomban, testnevelésben vagy a kézművességben kiválók. Legyenek azonban idősek vagy fiatalok, mindnyájunkat összeköt az emberi értékek és a munka iránti alázat.

 

Több mint három évtizedes óvodapedagógusi pályája alatt milyen változásokat fi gyelt meg a gyermekeknél?

– A legfontosabb különbség talán az, hogy régen sokkal nyugodtabbak voltak a gyerekek. Több időt tudtak egyhuzamban játékkal tölteni, nem törte ketté a napjaikat a különórák és edzések sokasága. A mai, rohanó világban a szülők is egyre zaklatottabbak, ami kihat a gyerekek érzelmi biztonságára is. Ugyanakkor a mai óvodások érezhetően okosabbak, nagyobb a szókincsük, amire szükségük is van, hiszen jóval korábban kapják meg az ismereteket, mint akár egy évtizeddel ezelőtt. Ennek némileg ellentmondani látszik, hogy a mi gyerekeink többsége nem néz tévét, sőt számítógépezni sem szokott. A szülők elvárják, hogy ez az óvodában se legyen másként, amivel mi is maximálisan egyetértünk. A nevelőmunka során éppen ezért mindennél előbbre helyezzük az élő mesét, a könyveket, a kézműves-foglalkozásokat, a sportot és persze a minél több játékot. Arra törekszünk, hogy közvetlen élményeiken keresztül ismertessük meg a világot a gyerekekkel.

 

 

SZABÓNÉ BARÁTH ILONA (VIRÁNYOS ÁLTALÁNOS ISKOLA)

– Mivel a férjem budapesti, az esküvőnk után a fővárosba költöztünk. Akkor találtunk rá teljesen véletlenül a Virányos iskolára, ahol 1978-tól, megszakítás nélkül, huszonkilenc éven át tanítottam. Barátnőim és a rokonságból többen pedagógusok, így szinte magától értetődő volt, hogy én is a tanári pályát választom. Vásárosnaményban nevelkedtem, majd sikeresen felvételiztem a nyíregyházi főiskolára, ahol 1974-ben biológia–technika szakos tanári diplomát szereztem. Egy csodálatos kis faluban, Beregdarócon kezdtem tanítani, ugyanabban az iskolában, ahol néhány évvel korábban képesítés nélküli tanítóként dolgoztam. Itt tanultam meg, milyen sokat jelent a tehetséggondozás, az egyéni és csoportos fejlesztés. Bekapcsolódtunk az országos hagyományőrző programba, ami érzelmileg és fejlődésük szempontjából is nagyon hasznos volt a gyerekeknek. A Beregdarócon tanultakat egész későbbi pályám során kamatoztatni tudtam.

 

Pedagógiai szempontból nagy változást jelentett a Virányos Általános Iskola?

– Ami a tárgyi feltételeket illeti, nem volt lényegi különbség a két intézmény között, a beregdaróci iskola felszereltsége akkoriban nagyon jónak számított. A gyerekanyag, de még inkább a gyerekekkel szemben támasztott követelmények tekintetében viszont már más volt a helyzet. A Virányos iskola ugyanis már akkoriban is komoly hangsúlyt helyezett a továbbtanulásra, arra, hogy a gyerekeket a továbblépéshez szükséges tudással vértezze fel. Ebben szerencsére mindig partnerek voltak a szülők is, akik a biztos családi háttér megteremtésével és közösségépítő munkájukkal járultak hozzá ahhoz, hogy a Virányos iskolából minden évben a legjobb budapesti középiskolákba kerüljenek a végzősök.

 

– A végzettségemnek megfelelően először technikát, később biológiát. Többször lehettem osztályfőnök, de részt vettem az iskolai élet szervezésében is. Hét esztendőn keresztül vezettem az iskolai munkaközösséget, az osztályfőnökök munkáját  koordináltam, míg három évig az igazgatóhelyettesi teendőket is elláttam. Egy évvel a nyugdíjba vonulásom előtt izgalmas és számomra nagyon kedves feladatot kaptam: megbíztak a diákönkormányzat irányításával. A Virányos elkötelezett a demokratikus iskolamodell mellett, aminek része, hogy valamennyi osztályból két szabadon választott delegált hallathatja hangját a diákokat érintő fontosabb ügyekben. Az én dolgom az volt, hogy összehangoljam a gyerekek igényeit a pedagógusok elvárásaival. Emellett a diákönkormányzat jelenti a helyi közösségi élet egyik mozgatórugóját, a gyerekek aktívan kiveszik a részüket az iskolai rendezvények, programok szervezéséből, amihez szintén segítő kezet nyújtottam.

 

– Meggyőződésem, hogy alapjában véve a gyermeki természet változatlan, csak a lehetőségek mások, amelyekhez megpróbál alkalmazkodni. Az biztos, hogy a mai gyerekek fogékonyabbak elődeiknél, ami valószínűleg a külső ingerek jelentős megnövekedésével magyarázható. Régen nem volt számítógép, kevesebb volt a különóra, máshogyan folyt a nyelvtanítás, a társadalom kisebb elvárást támasztott a gyerekekkel szemben. Ugyanakkor tévedés, hogy most nagyobb a tananyag, legalábbis biológiából és technikából régebben sem kellett kevesebbet tanulniuk a diákoknak. A legnagyobb különbséget ezért sokkal inkább a személyiség tekintetében látom. Úgy vélem, a mai gyerekek nyitottabbak, őszintébben kimutatják az érzelmeiket, személyes problémáikkal is felkeresik a tanáraikat, ami korábban szinte elképzelhetetlen volt. Talán könnyebb dolga van a pedagógusoknak is, hiszen ma már számos oktatási segédeszköz áll rendelkezésre, Ráadásul az információs csatornák rohamos fejlődésének köszönhetően rendkívül tájékozottak a diákok. A biológia tanításában különösen jól használhatók az ismeretterjesztő csatornák műsorai, ezeket az éppen adott témával kapcsolatban ajánlani is szoktam a gyerekeknek.

 

– Könnyű dolgom volt, hiszen a Virányos Általános Iskola mindig kiemelten foglalkozott a gyerekek egyéni fejlesztésével. Nem volt ez másként a biológiaórákon sem, ha megláttam valakiben az érdeklődést, azzal külön is igyekeztem foglalkozni. A tanulók meghálálták a törődést, hiszen az évek során többen megnyerték az országos Herman Ottó-versenyt, ahogyan valamennyi biológiaversenyben is az élmezőnyben végeztek. Az iskola támogatása nélkül azonban nem lehettünk volna eredményesek, mert nem elég a tanár, ha nem áll mögötte az intézmény vezetése. Szerencsém volt, mert olyan közösségben dolgozhattam, amely mindvégig segítette a munkámat. Hat osztályom volt az iskolában, valamennyit ötödikben vettem át, és egészen nyolcadikig együtt dolgoztunk. Mindegyikük kedves a szívemnek, de talán az első osztályommal vagyok a legszorosabb kapcsolatban. Ma már harmincnyolc évesek, réges-régen kirepültek az iskola falai közül, mégis rendszeresen meghívnak a találkozóikra. Sokuk gyereke ma is hozzánk jár, ami azt jelenti, jó emlékeket őriznek az iskoláról. Számomra pedig éppen ez jelenti a legnagyobb elismerést.