Páfrányok a kertben

Akár a tetőn is megél

A dinoszauruszok korában a páfrányok és korpafüvek kiterjedt erdőségeket alkottak, amelyek – láthatatlanul – ma is mindennapjaink részét képezik: az akkor felhalmozott szerves anyagokból keletkezett kőolaj hajtja ma autóinkat, a kőszén fűti erőműveinket. Mára az őskori páfrányfák leszármazottait az erdők alján, árnyékban éldegélő növények képviselik. Kirándulások alkalmával a nedvesebb erdők alján, sziklák között vagy a napfénytől védett részeken hazánkban is gyakoriak. A kertjeinkben azonban nem futottak be hasonló karriert.

Minden páfrány elviseli az árnyékot, és könnyen károsodik a nyári, forró napsugarak hatására. Igénylik a tápanyagokban gazdag és jó vízáteresztő talajt, a nedves környezetet, így kerti tavak árnyas partján kitűnően érvényesülnek. Ha nem közvetlen tópartra kerülnek, akkor az öntözőrendszer kiszámíthatóan rendszeres vízpótlása fedezheti folyamatos nedvességigényüket. Máskülönben igénytelenek, a kerti kártevőkkel szemben ellenállók.

Tavasszal a gyöktörzsből pásztorbotra emlékeztető csigába tekeredve emelkednek ki friss levelei, amelyek tőlevélrózsát alkotnak. Legtöbb fajuk évente egyszer nevel friss leveleket, ezek megmaradnak őszig, amikor lassan elszáradnak, s visszahúzódnak a tároló gyökérbe. A sekélyen futó vastag gyöktörzs a faggyal szemben tökéletesen ellenálló, de ha az elszáradt leveleket nem távolítjuk el ősszel, azok is meleg paplanként védik a gyöktörzset.

A páfrány – haraszt természetét bizonyítandó – nem hoz látványos virágot, spórákkal szaporodik. A barna, gombostűfejnyi spóratokok a levelek hátoldalán szabályos rendben helyezkednek el. A szél szárnyán terjedő apró spóraszemekből szív alakú előtelepek fejlődnek ki, ezeken alakul ki a két külön nemű „virág”, és itt történik a megtermékenyítés is. Az eddig rejtőzködő páfránynövényke ezután kezd ismerős, spóratokokkal ékesített leveleinek nevelésébe.

Gimpáfrány

Az évenkénti virágneveléssel ellentétben azért nevelhet spórát ez a növény, mert a megtermékenyítés már sokkal korábban, a páfrányélet kezdetén egyszer megtörtént. A folyamat bonyolultságából adódóan az otthoni spóravetés nem kecsegtet sok sikerrel, viszont tavasszal az öreg, több levélrózsát nevelő páfránytövek osztása nem okozhat nehézséget. Legegyszerűbb azonban a növényeket a szakkereskedésekben megvásárolni. Sajnos hazánkban a klíma nem mindenütt teszi eredményessé a páfrányok tartását, és ezért a kereskedésekben sincs állandó készlet páfrányokból. Bár a részben vadon is előforduló fajok mellett nemesített fajták is felbukkannak, egy különböző fajokból álló kis gyűjtemény összeállítása kifejezetten kihívás. A vásárlás előtt kérdezzük meg a páfrány faját – amit utólag otthon elég körülményes meghatározni –, és bizonyosodjunk meg arról, hogy a növény mesterséges szaporításból származik. Az erdőben kiásott példányokat ne vegyük meg, mert a hazai páfrányflóra jelentős hányada természetvédelmi oltalom alatt áll!

A páfrányokat felületesen szemlélve hajlamosak vagyunk egyformának titulálni őket, pedig az apró levélkék szerkezete alapján a tudomány számtalan fajt különít el. Az erdei pajzsika közönségesnek mondható növény, kifejlett állapotában az egyméteres magasságot is elérheti. A hasonló leveleket nevelő királypáfrány és a struccpáfrány akár másfél méter hosszú leveleket is hozhat. A lassan kialakuló bokor átmérője elérheti a három métert. Merőben más felépítésű a gímpáfrány levele: nyelvszerű, vastag és bőrszerű. Megjelenése leginkább a szobai madárfészekpáfrányra emlékeztet.

Nagyon szép látványt nyújt a vénuszhajfodorkák csoportja. Ezek az alacsony páfrányok légiesen könnyed szárakon apró, elkülönült leveleket hordoznak. Elég a legkisebb szellő, és a finom korona máris lágyan bólogatni kezd. A fodorka délszaki rokonait a szobanövények között is megtalálhatjuk.

Barta István