"Te is hova mész, jövök én is"

– A fi lmek a nézőre elsősorban a színészi játék által hatnak. A rendező dolga pedig a színészvezetés. A színész jeleníti meg a témát, és ettől van az, hogy ugyanaz a téma mindig másként, más erőkkel hat. Nem hiszem, hogy az emberek a szegénységnek ezt a verzióját még nem látták volna, de a fi lmben szereplő gyerek jelenléte mindenkit rabul ejt.

– Igen. Évekkel ezelőtt találkoztam Máriával. Alig tudtam pár szót beszélgetni vele, mégis elbűvölt a személyisége. Később következtek a családlátogatások, a környezetének a feltérképezése.

– Először is, Mária szinte már a saját gyerekem, s egy filmben sok minden eldől a színész és rendező viszonyán. A filmkészítés során az a dolgom, hogy életszerű helyzeteket teremtsek, az életet hozzam működésbe. Az régen rossz, ha a színész túlságosan analizálja a szerepét, az életben sem elemezzük előre, hogy mit miért fogunk megtenni. Számomra az a legjobb, ha a színész arra figyel, ami van, és teljes lényével jelen van. És ebben a filmben ezek a gyerekek így vannak jelen, és ugyanígy a felnőtt, professzionális színészek, Csere Ágnes, Bogdán Zsolt vagy Marius Bodochi is. Ha így tetszik, teremtettem egy játékfilmnyi élethelyzetet velük.

– Az Iszka utazása ízig-vérig játékfi lm. A játékfi lmek a valóság elemeiből építkeznek, vagy azokra utalnak, az Iszka utazásában ezek az elemek, a szereplők és a helyszínek sokszor megegyeznek a valóságban elfoglalt helyükkel. De nem lehet csak úgy megjelenni egy környezetben, és felvenni mások életét. Az Iszka jórészt Varga Mária életének eseményeire épül, de a szülői ház nem az övé, és a szülőket is mások játsszák – az élethelyzetek viszont azonosak benne. Engem ezek az élethelyzetek és a bennük szereplők hitelessége érdekelt. Egy jelenetről több felvétel készül, akár több beállításban is. Szeretem a legelső felvételeket használni, és ez most is így volt. Az Iszka utazása telis tele van első felvételekkel.

Ezt a hitelességet díjazzák világszerte a rendezői és a színészi elismerésekkel…

– Igen, és úgy látom, hogy a díjakon túl a nézői visszajelzések is erről árulkodnak. Sokszor kapunk leveleket, amelyek arról számolnak be, hogy napokig nem tudnak szabadulni Mária arcától, vele álmodnak. Egy amerikai katona például azt írta, megváltoztatta az életét a film. A mai napig érkeznek ilyen e-mailek.

– Sokszor jártam Romániában, de a Zsil völgye, ahol Mária él, számomra is új volt. Úgy kell elképzelnünk ezt a környéket, mint a szocializmus fénykorának és összeomlásának a lenyomatát. A hatvanas-hetvenes éveket láttam visszaköszönni ott, amikor már minden megvolt, ami a szocialista ideálnak megfelelt. Kulturális létesítmények, mozi, színház most is vannak a vidéken, de néhány sportpályát kivéve egyik sem működik. Ennek köszönhető, hogy a főszereplő lányok az Iszka bemutatóján jártak életükben először moziban.

– Igen, Ágival, a párommal (Csere Ágnes színésznő, aki egyben a fi lm producere – a szerk.) magunkhoz vettük a lányokat.

 

 

– Valóban nagy volt a váltás, mert egy nagyon szegény erdélyi régióból egy nagyon jó budapesti kerületbe érkeztek. Mégsem érte kulturális sokként ez a többlépcsős váltás a lányokat. Megpróbálták ebben a világban megtalálni a helyüket. Ez a hely nem a kerületi iskola volt, hiszen olyan fokon maradtak le kortársaiktól, hogy magántanárral pótoltuk a hiányosságaikat. És vittük őket azokra a helyekre, ahol találkoztak saját korosztályukkal: karatéra, színitanodába. A Virányos útra jártak néptáncra, és azt is sikerült elérni, hogy átszállással egyedül menjenek el oda. Írni, olvasni nem tudó gyerekekről van szó, akik jórészt az utcán élték napjaikat, ott érzik otthonosan magukat. A kisebbik lány, Rózsika rendszeresen ment bevásárolnia MOM-ba, éa barátaink kutyáit sétáltatta.

– Az idősebbik lány, Mária tudott valamennyire, de Rózsika, aki csupán két évvel fi atalabb, mindent tőlünk tanult. Tört magyarságával néha szinte költői mondatokat mondott. Egyszer, amikor mindenhova utánam jött, megkérdeztem tőle, hogy „a világ végére is követni fogsz, Rózsika?” Mire ő azt felelte: „Te is hova mész, jövök én is.”

– Ők nem fogják fel tragédiaként az élethelyzetüket, és nem látják úgy, hogy abból mindenáron ki kellene szakadniuk. Semmiféle ambíciójuk nincs, mint hogy az adott pillanatot túléljék, vagy az adott pillanatban megfeleljenek. Nehéz ezt elképzelni, mert mi, a jóléti világban élők, gyakran frusztráljuk magunkat, hogy mi minden hiányzik nekünk. Nekik viszont egyszerűen „jó” a kedvük attól, ami éppen van. Nem frusztrálja őket az általunk jól ismert ördögi kör, a fogyasztói életformából eredő hiányérzet.

– Igen. Csaknem egy fél évig laktak velünk, aztán visszavágytak a szülőhelyükre. Mária életmódjában ma már látható némi változás, igény a kulturáltabb életre, de sokkal meghatározóbb az a tíz év, amit a szüleivel, illetve jórészt az utcán töltött. Nem azzal tudunk hatni rájuk, hogy mutatunk egy jobb életet, hanem azzal, hogy sok időt töltünk velük. Azóta is többször voltak nálunk, és ez a jövőben is így lesz.

Mi a véleménye arról, hogy Magyarországon a nemzetközileg sikeres magyar filmek nem vonzanak kiemelkedően sok embert a mozikba?

– Az eltelt egy évben nagyon sokfelé jártam a világban, és az összehasonlításokból csak még szomorúbban konstatálhattam, hogy itthon nagyon rossz a közhangulat. Kevés időt áldozunk magunkra, egymásra, a könyv és a moziba járás szinte luxuscikk lett. Pedig az életünk sokkal jobb lenne, ha többet beszélgetnénk, és toleránsabbak lennénk egymással. Vagy mint az Iszka esetében, elhinnénk, hogy akár egy utcagyerektől is kaphatunk valamit.

 

– Minden szenvedés és szerencsétlenség ellenére a kislány méltósága, belső tartása a fi lm „üzenete”. Csodával határos módon Máriának van egy olyan erős gyémántmagja, amit nem tudott kikezdeni a nyomor. Az ő vitalitása és méltósága az az erő, ami a környezetével szemben, és mindenek ellenére optimizmusra ad okot.

– Számomra nagy lecke volt a velük való foglalkozás, és annak a felülvizsgálata, hogy mi az, ami fontos, és mi az, ami nem fontos az életben. Van egy csomó dolog, amit ránk kényszerít a mi életformánk,és aminek még sincs semmi köze az életünkhöz. Teljesen megértem a lányokat, hogy a családi kötődésen túl az erdélyi életük egy természet közelibb létezés, mint a miénk. Jó volt látni, ahogy ez a két gyerek feltalálta magát Budapesten. És elgondolkodtató, hogy amikor választani kellett, nem kértek ebből a világból.