Telcs Ede-emléktábla
Augusztus 12-i számunkban írtunk Telcs Ede (1872–1948) szobrász- és éremművészről, aki 1924-től 1948-ban bekövetkezett haláláig a XII. kerület lakója volt. Az általa építtetett Alkotás utca 41. alatti házban (képünkön) élt, és műterme volt ugyanott az udvarban. Az épületeket néhány évvel ezelőtt lebontották, s helyükre modern irodaházat emeltek. A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete, az Éremkedvelők Egylete, a Magyar Numizmatikai Társulat és Baja város önkormányzata az Alkotás utca 41. alatti ház homlokzatán elhelyezett emléktáblával tisztelgett a művész kiemelkedő tevékenysége előtt halálának hatvanadik évfordulóján.
A táblaavatón Tóth Antal művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria szoborosztályának vezetője röviden ismertette a művésznek a modern magyar éremművészet kialakításában végzett tevékenységét, valamint megemlékezett Telcs Ede pedagógiai munkásságáról, aminek eredményeként műtermében egy korszak éremművészeit nevelte fel, köztük olyanokat, mint Berán Lajos, Murányi Gyula, Reményi József, Vincze Pál és mások. Emlékeztetett legismertebb érméire (gróf Andrássy Gyula, Görgey, Falk Miksa, Anyaság, Boszorkány stb.), valamint szobraira, a Kallós Edével közösen készített Vörösmarty-emlékműre, a Millenniumi Emlékműre, Szent László és Alpári Ignác szobrára, valamint a Városmajorban álló Hüvelyk Matyira.
Az emléktábla-avatáson közel ötvenen vettek részt, s kegyelettel emlékeztek a hatvan éve elhunyt művészre, pedagógusra és humánus européer emberre. A táblát megkoszorúzták az azt készíttető szervezetek, valamint a kerületi önkormányzat képviselője és több magánszemély is.
Tóth János