A titokzatos erdei szalonka

Tavaly 150 éves volt a vadászati újságírás. A megsárgult lapok az akkori élményekről számolnak be sokszor ma is meglepő frissességgel. Az 1860-as, 1870-es években igen gyakran emlegették a svábhegyi, zugligeti, János-hegyi vadászatokat és vadmegfigyeléseket. Kiemelten foglalkoztak a misztikus életű erdei szalonkákkal, ezekkel a hosszú csőrű, avarbarna madarakkal, amelyek ősszel a messzi északról vagy a távoli Oroszországból érkeznek. Egyik évben már szeptember végén, máskor csak október közepén pihennek meg a budai hegyekben. Majd a tél beálltakor eltűnnek, és csak tavasszal, a hóvirágnyílással érkeznek vissza, hogy költőhelyeikre vonuljanak, és ott csibeneveléssel töltsék a nyarat.

A szalonkák a város fejlődésével nem tűntek el, csak távolabb, feljebb szorultak a beépült budai domboldalakról. Ma is találkozhatunk velük pár pillanatra hajnalhasadáskor vagy az est leszállta előtt a félhomályban.

Milyen is ez a madár? A galambnál egy kevéssel nagyobb hastollazata világos, háta sötétbarna mintás, és a legjellemzőbb rá, hogy a csőre hat-hét centiméter hosszú. Hol a lepkékre jellemző lassú repüléssel, máskor meg villámsebesen húz el a házak, fák között. Rejtélyes életmódjuk ma sem ismert kellőképpen. Amíg a többi fajból sok százat gyűrűznek meg országszerte, addig csak egy-két erdei szalonka csüdjére kerül rá a Magyar Madártani Egyesület kis alumíniumgyűrűje.

A hóvirágok már kezdik kidugni fejüket az avarból, és hamarosan várhatók a szalonkák. A János-hegy környékén a szakemberek ismét megpróbálkoznak a gyűrűzésükkel. Reméljük, munkájuk eredményeként újabb részleteket tudunk meg ennek a titokzatos madárnak az életéről.

Fluck Dénes