Vita a Tamásiban
A disputa a vita, meggyőzés, helyes érvelés manapság méltatlanul mellőzött, évezredes tudománya. Pedig az iskolai oktatás rendszerébe illesztve olyan készségek felszínre hozását és fejlesztését segíti, amelyek nemcsak a tanulásban, hanem a mindennapi életben is hasznosíthatók. Az álláspontját megvédeni képes, tisztán és helyesen beszélő, logikusan érvelő diákok egyes tárgyak, például az irodalom vagy a történelem esetében jelentős előnyre tesznek szert társaikkal szemben, de társas kapcsolataikban is könnyebben érnek el sikereket.
Ezt ismerte fel három évvel ezelőtt Orbán Péter filozófiatanár, aki a filozófiafakultáció keretében megszervezte az első iskolai disputaversenyt. Azóta évente kétszer, tavasszal és ősszel a vállalkozó kedvű felső évfolyamos diákok pro és kontra megmérkőzhetnek egymással, míg a győztes csapat lehetőséget kap arra, hogy versenyre keljen az iskola tanáraival.
Szemtől szemben |
Az idén először fordult elő, hogy külső ellenféllel került szembe a Tamási csapata. A kihívó a Városmajori Gimnázium négyfős alakulata volt, amely Kertai Helga fi lozófi atanár vezetésével érkezett a versenyre. Bár az ellenfél új volt, a lebonyolítás nem változott, a csapatok öt tételmondatot kaptak – ezek közül kettőre előre felkészülhettek, a többit a helyszínen ismerték meg –, amelyeket felváltva kellett védeni, illetve cáfolni.
A vita minőségét, az érvek erejét és helyességét, a védekezés hatékonyságát a gimnáziumokból delegált egy-egy tanár és öregdiák alkotta négytagú zsűri értékelte. Az elmét és fantáziát egyaránt megmozgató versenyt végül szoros csatában a kihívó, a Városmajori Gimnázium csapata nyerte. Sikerrel zárult tehát az első iskolaközi találkozó, amelyet újabbak követhetnek. Orbán Péter lapunknak elmondta, a jövőben szeretnének minél több hegyvidéki iskolát bevonni a sorozatba, amely így több helyszínen folytatódhatna tovább.
mm