Az amerikai menekült

Az 1956-ban külföldre menekült Ferdinándy György munkásságán keresztül újra és újra szembesülhetünk a legújabb kori magyar történelemmel – hangsúlyozta a Litea könyvszalonban tartott bemutatón Antal István rádiós újságíró. Mint mondta, ez annál is inkább igaz, mert az ’56-osok történetei még akkor is a magyar história szerves részei, ha erről a történelemkutatók hajlamosak elfeledkezni.

 

Az emigránsok életét eddig nem dolgozták fel sem irodalmi, sem tudományos igénnyel. Ezt az űrt igyekszik betölteni Ferdinándy György, aki a résztvevő hitelességével számol be az óhazától elszakadtak történetéről. Magáról azt vallja, hogy „csupán” novellista, de éppen ez jelenti támadhatatlanságát – emelte ki Antal –, hiszen a magyar novella műfaját a tömörség és a drámaiság mellett a dokumentarizmus jellemzi. Ráadásul Ferdinándy Györgynél a szociografikus pontosság könnyed, latinos történetvezetéssel párosul. Szomorú, hogy műveinek jó részét csak spanyol és francia fordításból ismerhetjük. Beszédes adat, hogy hamarabb került be a neve a francia irodalmi lexikonba, mint a magyarba. Ezért is jelentős az új kötet, hiszen az Amerikai menekült ezúttal elsőként magyarul jelent meg.

 

Ferdinándy György útja Magyarországról Ausztrián keresztül Strasbourgba vezetett, ott szerzett doktorátust dél-amerikai irodalomból. Évtizedekig Puerto Ricóban tanított, az utóbbi éveket Miamiban és XII. kerületi otthonában töltötte. Az Egyesült Államokban közeli kapcsolatba került a kubai irodalommal, ennek köszönhető a Miamiban élő, a könyvbemutatón is megjelenő Heriberto Hernández költő budapesti látogatása. Az ő kiadója, a Blue Bird próbálja elterjeszteni Amerikában és a világban a kubai, illetve a dél-amerikai irodalmat.

 

Heriberto Hernández, Antal István és Ferdinándy György

 

Ferdinándy György éppen akkortájt, a hatvanas években érkezett Puerto Ricóba, amikor Márquez elindította a dél-amerikai szerzők sikerét a világirodalomban. Az egyetemen harminchét évig tanított nyugati civilizációt, s előadásaiban az egyiptomi kultúra mellett a magyar íróknak is helyet adott.

 

Itt szembesült először azzal a paradoxonnal, hogy Dél-Amerikában nincs olvasóközönsége a helyi irodalomnak, egyszerűen azért, mert a lakosság nagyobb hányada nem írt és olvasott spanyolul. A tehetősebb családok Madridba küldték a gyerekeiket, akik onnan Párizsba és Londonba mentek, ahol jó értelemben vett baloldaliak lettek. Megtapasztalták ugyanis, hogy otthoni létük inkább jelent gyarmati státuszt, mint szabadságot. Hasonló kultúrsokk ez ahhoz, mint amilyet az ’56-os emigránsok megéltek. Ám mégis, mindkét történelmi helyzetben ott volt az örök remény és a lehetőség.

 

Az Amerikai menekültben egyszerre ölt testet a siker és a sikertelenség. Mint annak a szereplőnek az életútjában, amire Ferdinándy György a címben utal: egy emberére, akit az USAban eltöltött ötven dolgos év és tíz gyermek felnevelése után, a terrortámadásokat követően, a tömeghisztéria idején egyik napról a másikra toloncoltak haza. Egy olyan történelmi pillanat vesztese ő, amikor csak azért zártak be embereket, mert Mohamednek hívták őket. A főszereplő 65 évesen, pénz nélkül, kezében egy magyarságát bizonyító igazolással szállt le Ferihegyen, hogy a semmiből kezdjen új életet.

 

A másik történet egy ügyeskedő sikertelenségéről szól, aki nem tudott élni a lehetőséggel, míg a harmadik a szerző francia irodalmi munkásságának körülményeit taglalja. Mindhárom elbeszélésben közös a szociográfiai pontosság és a szépirodalmi igényű történetszövés, a hitelesség és a szórakoztatás.