Biribics-pörgettyû a léhaság fészkében

A XIX. század folyamán számtalan kávéház várta vendégeit Budán, ahol nemcsak valódi keleti kávét és balkáni dohányt lehetett kapni, hanem biliárdasztal és kártya is szolgálta a szórakozni, pihenni vágyókat. Az angol klub is a kávéházak különszobáiból alakult ki.

 

A vendéglátók mindent elkövettek, hogy a betérők kedvében járjanak. Igyekezetükben odáig mentek, hogy néha egymással versenyezve egyre lejjebb szállították az árakat, olyannyira, hogy nemegyszer hatósági beavatkozásra volt szükség. A városi tanács például egy 1737-ben kelt határozatában az egyik kávéház tulajdonosát arra kötelezi, hogy ne mérje olcsóbban a kávét, mint a két másik vendéglátóhely, mert ezzel magának nem szerez hasznot, és a többieket is tönkreteszi.

 

Ady Endre kedvenc helye a Délivasút kávéház volt

 

Giovanni Conti és a biribics A kávéházakban sokféle szórakozási lehetőség volt, a nagyobbakban filmvetítéseket is tartottak a századfordulón. A XIX. század elején azonban a film még nem létezett, ekkoriban szerencsejátékokkal és álarcosbálokkal csábították a vendégeket. Híres játékhely volt a budai Fortuna kávéház és szálló, amelynek tulajdonosa, Tuschl Sebestyén, az egykori katonaember nagy kalandor és üzletember hírében állt. Katonaévei alatt jól kitapasztalta, mi kell a népnek.

 

A kártyajátékok mellett a Fortunában ki lehetett próbálni a rulett ősét, a biribicset, amelyet egy olasz kávés, Giovanni Conti terjesztett el a fővárosban. A biribicspörgettyűre fogadni lehetett, a lapjaira nem pontokat és számokat, hanem figurákat festettek. A figurákat egy nagy, festett táblán külön is bemutatták, a feltett összeg hatszorosát lehetett nyerni.

 

Ugyancsak a Fortuna kávéházban volt szokás az a játék, hogy lenge öltözetű lányok körültáncoltak egy urat, aki bekötött szemmel találomra elkapott egyet közülük. Aki erre a táncosnőre fogadott, tizenegyszeres pénzt nyert. A hatóságok gyorsan betiltották ezt a szórakozási formát…

A kártyát is üldözték, Mária Terézia pénzbírságot rendelt megfizetni a pénzben kártyázók számára, azonban ennek nem nagyon volt hatása. Feljelentések esetén senki nem tanúskodott, így a vádakat mindig elejtették.

 

Nagy társasági élet folyt a kávéházakban

 

Széchenyi István megmérgezése
A fővárosi kávéházakat Európaszerte csodálták. Az előkelő helyeken márvánnyal, illetve óriási tükrökkel borították a falakat. A kávéskészletek ezüstből voltak. A legkülönfélébb emberek tértek be azért, hogy a vendégektől egy kis pénzt csikarjanak ki: házalók kínálták árucikkeiket, bűvészek mutatták be trükkjeiket, cigányok hegedűn és cimbalmon játszottak, hárfás lányok énekeltek.

 

A budai kávéházak nem voltak oly csillogók, mint a pestiek, ezért különféle újításokkal kellett becsalogatni a vendégeket. A már említett Fortuna például elsőként vezette be, hogy előfizet újságokra, amelyeket helyben lehet olvasgatni. Az ötletet hamar átvette a többi vendéglátós is. A hazai sajtón kívül számos európai és tengeren túli lapot is járattak.

 

Mit fogyasztottak a régi Buda lakói a kávéházakban a kávé és a dohány mellett? Elsősorban teát, vagy ahogy akkor nevezték: thé-italt. A másik kedvenc a csokoládé volt, a kakaót azonban nem tejjel, hanem vízzel keverték. A tejjel való kakaókészítés szokása Angliából származik, az oda utazó Széchenyi István arról számolt be, hogy a pincér egymás után kétszer is megkísérelte megmérgezni tejes kakaóval, ahelyett, hogy vízzel szolgálta volna fel. Fagylalt is kapható volt már a kávéházakban, népszerűsítéséhez nagyban hozzájárult Fischer Péter, aki 1840-ben Pesten megnyitotta a főváros első kioszkját.

 

A biliárd már akkor kedvelt játék volt

 

ADY ENDRE ESETE A SZÉP KASSZÍRNŐVEL
A budai kávéházakra kerületünkben jó példa az egykori Délivasút, amelyet Donreich Hermanné alapított 1906-ban az Alkotás utca és a Schwartzer Ferenc utca sarkán. Ady Endre egyik kedvenc helye volt Budán, gyakran látogatott ide. A tulajdonosnő egy interjúban kedves emberként emlékezett vissza a költőre, aki azonban gyakran annyira leitta magát, hogy úgy kellett kitámogatni.

 

Ady egyébként egy csinos hölgy miatt kezdett lejárni a Délivasútba. Az egyik nyári éjszakán egy barátjával betért a kávéházba, és megpillantotta az éjjeli kasszírnőt. A barát odament Donreichnéhoz, és megkérte, engedje el a csinos alkalmazottját, hiszen az úr, aki a bejáratnál áll, szeretne megismerkedni vele, és ő nem más, mint Ady Endre. A tulajdonosnő erre azt válaszolta, hogy még Ferenc József kedvéért sem engedné el a hölgyet, mert akkor előbb-utóbb mindenki otthagyná. Ady és a barátja erre dühösen elvonultak, és megígérték, hogy soha többé be nem teszik a lábukat a kávéházba. Két óra múlva mégis visszatértek, és udvariasan kivárták a reggel hat órát, amikor a kiszemelt nő munkaideje lejárt. Ezt követően Ady rendszeres látogatója lett a Délivasútnak.

 

A kávéházaknak a második világháborút követően alkonyult be, amikor az eszpresszók és italboltok építését, működtetését támogatta az állam. Heltai Jenő 1949-ben így vélekedett erről: „A régi kávéház világa nem tér vissza többé. Elmúlását kevesen siratják. Életében is sok volt az ellensége. Sokan szidták, kártékonynak, az ellustulás és léhaság fészkeinek bélyegezték. De legyünk igazságosak, a kávéház viharos kétszáz évének nemcsak bűnei, de érdemei is vannak.”