Emberek az embertelenségben

A Sziklakórházat – eredeti nevén a Székesfőváros Sebészeti Szükségkórházát – 1939-ben kezdték el kiépíteni a budai Vár alatt található barlang- és pincerendszerben. Az 1944 februárjában megnyitott létesítmény feladata az általános sürgősségi ellátás lett, így polgári és katonai személyeket is fogadott, akik a légitámadásokban sérültek meg. A Szent János Kórház felügyelete alatt mintegy negyven orvos dolgozott váltásban, egy részük munkaszolgálatosként. Az orvosoknak a Vöröskereszt önkéntes ápolói segítettek igen nagy számban, köztük volt özvegy Horthy Istvánné Edelsheim-Gyulai Ilona is, a Vöröskereszt főápolónője.

 

A 300 ember befogadására tervezett szükségkórház Budapest ostroma alatt teljesen megtelt sebesültekkel, a szemtanúk beszámolói szerint 650-700 embert is bezsúfoltak ide. Azokat, akik nem fértek be, a barlangrendszer más részein hordágyakra, szalmazsákokra fektetve helyezték el. A járványok, valamint az eszközés gyógyszerhiány miatt igen magas volt a halálozási arány. A kórházban civilek és katonák feküdtek vegyesen, a nők számára külön kórtermet tartottak fenn.

 

Élethű környezetet teremtettek az állandó kiállításon

 

Az ostromot követően a kórházat bezárták, de az ötvenes évek elején, a hidegháborús feszültség hatására, megkezdték a bővítését és felszerelését. Noha még nem teljesen működéskészen, de 1956. október 25-én ismét megnyílt, s ellátta a sebesült civileket és katonákat. A forradalom leverése után rövid ideig börtönkórházként működött, majd bezárták.

 

A létesítményt 1958 és 1962 között átépítették, és tovább bővítették, hogy vegyi vagy atomtámadás esetén is használható legyen. Az elkészült, akkor igen korszerű kórházat továbbra is a János kórház kezelte, amelynek orvosai és ápolói a nyolcvanas évek közepéig évente polgári védelmi gyakorlatokat tartottak itt, ki-ki elpróbálva saját szerepét konfliktus esetén – szerencsére azonban ezeket az ismereteket egyszer sem kellett élesben alkalmazni.  A 2002-ig „szigorúan titkos” minősítésű objektum csak 2007-ben nyílt meg részlegesen a nagyközönség előtt, s tavaly március óta látogatható a Titkos Katonai Kórház és Atombunker címmel rendezett állandó kiállítás, amely eredeti környezetben idézi fel a működő Sziklakórház drámai napjait.

 

A kiállítás mellett most már emléktábla is őrzi az 1944–45-ben és 1956-ban hősiesen helytálló orvosok, nővérek, önkéntesek, illetve a sebesült katonák, civilek emlékét. Az Emberek az embertelenségben feliratot viselő kőtáblát, amelyet a kórház Lovas úti bejárata mellett helyeztek el, a napokban, a kórház megnyitásának 65. évfordulója alkalmából avatta fel a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Szent János Kórház, a Budapest Fővárosi Önkormányzat, a Budavári Önkormányzat, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság, a Sziklakórház Kulturális Kft., valamint a Magyar Vöröskereszt.

 

Most már tábla is őrzi a kórház emlékét

 

Az emléktábla-avatáson részt vettek egykori ápolók és sebesültek is. A Németvölgyi, az Arany János és a Zugligeti iskolában összesen ötven évig tanító Báthory Zoltánné Daróczi Mária, aki a világháborús ostrom idején, 16 évesen került önkéntes ápolóként a kórházba, visszaemlékezésében elmondta: borzasztó körülmények között, víz-, gyógyszer- és kötszerhiány, szűkös élelem mellett, teljes szívvel próbáltak segíteni a szenvedőkön. A tanítónő felidézte a kórház vezetője, dr. Kovács István és helyettese, dr. Seibriger András emlékét, akik „annyira önfeláldozóan segítettek a rászorultaknak, hogy ma is példák lehetnek mindanynyiunk számára”.

 

1956 történéseit sebesültként Balogh György elevenítette fel, akit november 5-én súlyos haslövéssel vittek a Sziklakórházba. Beszámolt arról, hogy mindenkivel egyformán törődtek: a mellette lévő ágyon fekvő szovjet őrnagy ugyanolyan ellátást kapott, mint mindenki más. Hálával emlegette, amit érte tettek az orvosok és az ápolók, mint mondta, „azt, hogy milyen jó munkát végeztek, bizonyítja, hogy most itt vagyok”.