Formák, Ívek, Évek

Különleges, ritkán megtapasztalható élményt kínál a Hegyvidék Galéria őszi évadnyitó tárlata. Több más alkotás mellett egy helyen és egyazon időben három, kialakításában és anyagában egyedülálló köztéri szobor kápráztatja el a nézőközönséget. Az MTA szegedi Biológiai Kutatóintézetének gömbje, a Haematológiai és Vértranszfúziós Intézet előtt, a Karolina úton álló csavart mértani alakzat és a székesfehérvári Millenniumi Műemlékjel az acél művészi formálhatóságának ékes bizonyítékai.

 

A kiállítást méltató Stefan Lengyel, a Német Formatervezők Szövetségének elnöke a design és a művészet kapcsolatát boncolgatva kiemelte: Józsa Bálint munkái megcáfolják azt a közszájon forgó tételt, miszerint a művész és a formatervező különbözőképpen viszonyul a tárgyakhoz. Alkotásai azt bizonyítják, hogy igenis léteznek olyan közös tartalmak, amelyek évszázadok óta filozófiai szempontból meghatározottak. A műalkotások és a design ihlette hétköznapi tárgyak ugyanis kétféle tulajdonsággal bírnak: van formai megjelenésük és mögöttes tartalmuk. Előbbi a tárgy mindenki által érzékelhető szintaktikája, utóbbi pedig a szabadon értelmezhető szemantikai síkként határozható meg.

 

 

Stefan Lengyel szerint az, hogy ki mit lát meg egy tárgyban, hogyan értelmez egy egyszerűnek tűnő geometriai alakzatot, függ a családi háttértől, a képzettségtől és a szellemi irányultságtól. Józsa Bálint műveiben éppen a magától értetődő egyszerűség a megdöbbentő. Matematikai alapokra felépített, logikus kompozíciókról van szó, amelyekben visszaköszön a hatvanas évek törekvése, amikor a klasszikát megpróbálták összhangba hozni az építészettel, vagy legalábbis rendezni a közöttük fennálló viszonyrendszereket.

 

Az egyetemen Borsos Miklós segítségével Józsa ekkortájt ismerkedett meg az anyaggal, és szerezte meg azt a gondolati hátteret, ami egész munkásságát végigkíséri. Úgy komponálja meg az elvont formákat, hogy miközben eljut a legmagasabb absztrakcióig, az esztétikum segítségével mindenki által értelmezhető tartalmakat közvetít. Azért dolgozik acéllal, mert nem akar az anyag természetével foglalkozni, hanem minden erejét a kompozíció szolgálatába állítja. Az acél ugyanis végállapotát tekintve megváltoztathatatlan matéria, a belőle készülő alkotásban a forma jelenti a változás élményét. Józsa Bálint művészetének legnagyobb erénye, hogy képes tartalommal felruházni a formát, valahogy úgy, ahogyan a formatervező értelemmel tölti meg a használati tárgyakat.