A Hegyvidék történetének kezdetei

Budapest területe a kőkortól lakott volt, bár ekkor még nem beszélhetünk településekről, az emberek barlangokban éltek. Azt, hogy a Hegyvidéken is laktak, mi sem bizonyítja jobban, mint azok a paleolit (kőkorszaki) leletek, amelyeket a XII. kerületben tártak fel, és egyidősek a híres vértesszőlősi lelettel. Mivel a mai XII. kerület határain belül nincs „lakható” barlang, így a kezdeti időkben éppen fordítva volt, mint a későbbi korokban: dolgozni jártak ide az emberek, és nem pihenni.

A régészeti feltárások során a Városkút környékén kova és obszidián nyílhegyeket találtak, valamint a vadászógyűjtögető életforma egyéb tárgyait. Ezeknél azonban sokkal fontosabb, az, amit a régészek az 1984-es év szenzációjának neveztek: ekkor tárták fel Európa legrégebbi kovakőbányáját a farkasréti Denevér-völgyben. Az innen előkerült bányászszerszámok mennyisége (185 darab) páratlan – csak összehasonlításképpen: a középkorból összesen nem maradt fenn az ország egész területén ennyi bányászati emlék.

 

A külszíni fejtés során a Denevér-völgy porladó dolomitfalából bányászták ki a gömbölyű kovagumókat és a kékesszürke kovatörmeléket. C14-es izotópvizsgálatokkal megállapították, hogy a Denevér-völgyi kovakőbányában 40 ezer évvel ezelőtt már dolgoztak emberek. Ez a dátum azonban a mai napig nem tisztázott, egyes kutatók szerint nem ilyen régi a bánya. A művelés évezredeken át folyt, az agancsszerszámok használatában csak a fémeszközök megjelenése hozott változást. Az itt bányászó, vadászó, gyűjtögető emberek több helyről érkezhettek; lakott volt a kőkorban a Várhegy környéke, az óbudai Remete-hegy és az érdi fennsík is.

 

A Hegyvidéken a folyamatos emberi jelenlétet bizonyítják a neolit korból származó szerszámok, agyagtárgyak is. Kr. e. 2000 körül alakult ki a régészetileg jól elkülöníthető, úgynevezett Vatyaműveltség, amely a Várhegyen és a Tabánban telepedett meg, és már földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott.

A későbbiekben számos nép megjelent a Buda környéki hegyekben: Kr. e. 700 körül a szkíták éltek az Ördög-ároknál, majd Kr. e. 300 táján kelta törzsek érkeztek a főváros mai területére.

 

Jelentős változás a Kr. e. I. században következett be, amikor a terjeszkedő római birodalom elfoglalta a Dunántúlt. Az Kr. u. I. század második felében már katonai táborok hálózata állt a Duna-parton. Emellett fokozatosan egyre több civil érkezett az új provinciába, akik kezdetben a katonai táborok mellett és az újonnan alapított városokban telepedtek le.

 

A helytörténeti gyűjteményben található rézkori edény restaurálása

 

Aquincum környékének belső, hegyvidéki területein a régészeti leletek tanulsága szerint a Kr. u. II. század végéig a bennszülött, kelta, falusias jellegű települések voltak a jellemzők. Az itt élő kelta népcsoport, az eraviscus törzs vezetői a római közigazgatás keretein belül is megőrizték vagyonukat és befolyásukat.

A II. század végétől a birtokviszonyok fokozatosan megváltoztak, és egyre több római villagazdaság alakult ki a budai dombok oldalában. A leggazdagabb birtokközpontokon fürdőépülettel ellátott, falfestményekkel, esetenként mozaikpadlóval díszített lakóépületek álltak. A tulajdonosok e villák környékén temetkeztek, saját családi temetőkbe. A temetkezések alapján ilyen villagazdaságokkal számolhatunk a Városmajorban és a Farkasréten is.

 

A Kr. u. III–IV. századból származó sírokat tártak fel a régészek a Kiss János altábornagy utcában és a Böszörményi úton is, valamint egyes adatok szerint a MOM egykori területén; valószínűleg ezen a környéken is villa állhatott. Komolyabb kiterjedésű római település létezett a Gazdagréti lakótelep közelében, amelynek késő római temetőjét a lakótelep építésekor sikerült részben feltárni. A mai Istenhegyi út 32-es számú telken pedig utólagosan oda került római síremléket, szarkofágot találtak a régészek.

 

Kerületünk közlekedési gócpont is volt az ókorban: a Farkasréti temető sarkából indul egy ősi hármas elágazás, amelyet katonailag minden időben védeni kellett. Innen lehetett eljutni Budakeszi, Budaörs, valamint a Tabán felé. A terület tehát az ókori emberek életében is fontos szerepet tölthetett be, a magyarok megjelenésével pedig még inkább felértékelődött a szerepe, mivel közvetlenül Árpád óbudai székhelye mellett húzódott.