Humor és zene az idősek napján
„Ünnep és feladat” – Kovács Lajos alpolgármester így öszszegezte az idősek napja üzenetét a művelődési központban rendezett ünnepségen. A kerületi nyugdíjasokat köszöntve elmondta: az önkormányzat feladata olyan szolgáltatásokat nyújtani az idősek számára, amelyek érzékeltetik, hogy fontosak a társadalomnak. Éppen ezért folyamatosan fejlesztik a gondozási központokat, valamint segítenek nekik lépést tartani a korral. A „Nem csak a húszéveseké a világháló” elnevezésű programban például már több mint ezerötszázan tanulták meg, hogyan lehet hasznos ismereteket találni az interneten. Az alpolgármester a feladatok mellett az ünneplés jelentőségét is hangsúlyozta, szerinte kell legalább egy olyan nap, amikor a fiatalok köszönetet mondhatnak az időseknek mindazért a jóért, amit tőlük kaptak.
Mindenki ajándékcsomagot kapott |
„Hol vannak itt az idősek?” – kérdezte Ihos József, a műsor házigazdája a megjelenteket üdvözölve. A humorista, aki nemcsak konferansziéként, hanem előadóként is közreműködött, hamar belopta magát a közönség szívébe, a nézők viharos tapssal honorálták prózai és zenés magánszámait. Nagy sikert arattak a Solti György Zeneiskola növendékei és az Aranytíz Musical Stúdió színészpalántái is, valamint Póka Angéla színművésznő, illetve Varga Andrásné, az Őszikék Versmondó Verseny első helyezettje, akik humoros történeteket adtak elő. Zárásként a Hot Jazz Band az elmúlt évtizedek legnagyobb jazzslágereit elevenítette fel fergeteges koncertjén.
A művelődési központban megjelent közel négyszáz nyugdíjas nemcsak bő egyórányi önfeledt szórakozási lehetőséget kapott a kerülettől, hanem – a CBA szponzorálásával – ajándékcsomagot is, amelybe kávé és különböző édességek kerültek. Kovács Lajos alpolgármester külön köszöntötte a legidősebb résztvevőt, Szerényi Sándornét 101. születésnapja alkalmából.
z.