Jelzések a világról

Pálos Anna védjegye, hogy az élet vállaltan fájóbb, kegyetlenebb oldalát csinos csomag mögé rejtve mutatja be. Ez a kettősség, a rideg, szomorkás tartalom és a tetszetős küllem együtt jelenti művészetének erejét – mondta a tárlatot megnyitó Bodor Kata művészettörténész. Finom színek, lágy, lekerekített formák, erőteljes kontúrok, puha nőiesség és a rafináltan leplezni próbált nyers mondanivaló: a szomorúságába elrejtőző várandós nő, a magányát újságpapírba csomagoló kislány megformálásának eszközei. S bár a külső tetszetős, Pálos Anna gondoskodik róla, hogy az értő szem a cukormáz alatt megfejtse a lényeget.

 

 

Napjainkban virágkorát éli az esztétizálás, a forma már-már elnyomja az élet lényegibb oldalát. A bemutatott munkákon a művész gondolatiságát kifejező, burkolt jelek éppen azokhoz szólnak, akik naponta belemerülnek ebbe a trendinek nevezett világba. Az üzenet tehát második szándékból való, hiszen mint minden nő, Pálos Anna is örömét leli a rejtegetésben. A különbség csupán annyi, hogy nála a külcsín összekapcsolódik a tartalommal, és vele egyenrangú művészi szintre emelkedik. Művésznő és nőművészet találkozik a kiállított munkákban, amelyek közül a vegyes technikával készült alkotások védjegye az anyagot újraértelmező, rajzba ágyazott hímzés.

 

Ahogyan rajzait a textil határozza meg, úgy válnak meghatározóvá Pálos Anna festményein a grafikai elemek. Hiszen eredendően grafikus, festményei is rajzként születtek. A főiskolás korában modelleken, témákon kísérletező „rajzmester” benyomásai évekkel később a vásznon öltöttek új testet, rajzos kontúrjuk, szigorú szerkezetük azonban az olajban is megmaradt.

 

 

Festett és rajzolt képeinél is titokzatosabbak a technikai öszszetételükben az örök hármasságot kifejező szárnyas oltárok. A papír–festett fólia–textil hármasa a modern kor ríme a középkori festett–faragott–épített szárnyas oltárokra, a kicsiny, otthon tartott szentség a gótika monumentális vallásosságának szinonimája. Napjainkban már nem születnek magyarázó, a Bibliát illusztráló, meggyőzésre és lenyűgözésre szánt hatalmas oltárképek, helyüket az egyén vallásosságának jelei, az önálló nyelven megfogalmazott saját hitvilágok képei vették át. Akkor ismerhetjük meg ezeket a belső világokat, ha visszanyúlunk a figyelem ősi erényéhez. Pálos Anna pedig nem csupán figyel, hanem boncol és leleplez: embert, állatot és végső soron az életet vizsgálja, hogy az erényeket és a gyengeségeket őszinte hangú műveinek középpontjába állítsa.