Ötvenévesen megfiatalodott a Tamási
Vadonatúj, környezetbarát megoldásokkal kialakított és akadálymentesített épületszárnyat adott át nagyszabású ünnepség keretében Pokorni Zoltán polgármester a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium alapításának ötvenedik évfordulóján. Az új épületrészben 500 négyzetméteres tornacsarnok, könyvtár, orvosi szoba és tantermek találhatók.
A közel 250 millió forint európai uniós támogatásból és a hegyvidéki önkormányzat 300 millió forintot meghaladó hozzájárulásával megvalósuló beruházásról a kerület polgármestere elmondta: nemcsak egy „zöld” – egyebek között napkollektort alkalmazó, ökokerttel kiegészített – épület, hanem egy ehhez kapcsolódó iskolaprogram is készült a Tamásiban, így a környezettudatos szemlélet még hangsúlyosabb szerepet kap az oktatásban.
Pokorni Zoltán adta át az új épületszárnyat |
Hajnal Gabriella igazgató Pokorni Zoltán gondolataihoz kapcsolódva bejelentette: az iskola épp a napokban nyert a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében újabb 23 millió forintos uniós támogatást az „Új irány a versenyképes tudásért” címmel beadott pályázatára. A pénzből a kompetencia alapú oktatás, illetve a környezettudatos nevelés programját kívánják tovább fejleszteni – utóbbi révén az erdei iskolai program is megújulhat.
A Tamási iskola az új épületszárny átadásával együtt nyitotta meg ünnepi rendezvénysorozatát. A jubileumi hét iskolatörténeti kiállítással vette kezdetét, majd sportrendezvényekkel – játékos sportvetélkedőkkel, kosárlabda-bajnoksággal és gálával – folytatódott. Több napon át öregdiákok találkozói zajlottak az egykori alma materban, végül hangverseny zárta a programot, amely a régi MOM-estek hangulatát idézte.
Sportvetélkedők színesítették a jubileumi programot |
Az eseményeken részt vettek az iskola híressé vált egykori diákjai, neves olimpikonok, valamint a régi igazgatók: Nemesi Tivadar, aki az alapítástól harminc éven keresztül, és Szathmáry Zoltánné, aki 1989-tól egy évtizeden át vezette az intézményt.
z.