Svábhegyi autóversenyek

Régen éves rendszerességgel autóversenyeket tartottak a Svábhegyen a Királyi Magyar Automobil Club szervezésében. Először 1920. október 24-én álltak rajthoz a versenyzők, külföldiek és magyarok egyaránt.

 

Az autósok különösen azért szerették ezt a pályát, mert próbára tette a gépkocsik „hegymászóképességét”. Az Istenhegyi úton hegymenetben rendezett versenyek előtt minden esetben próbabejárást tartottak, melynek során azt vizsgálták, hogy az adott kocsi hányadik sebességben bírja leküzdeni a folyamatos emelkedőt, valamint hogy a hűtővíz mennyire melegszik, nem forr-e fel. Az első próbautakon mindenki figyelmét felhívták a veszedelmes emelkedőkre, különösen az Istenhegyi út alsó szakaszát tartották kritikusnak.

 

 

Kezdetben szenzációszámba ment, ha valamelyik autó egyhuzamban le tudta küzdeni a Krisztinavárosból a Svábhegy tetejéig tartó útvonalat. Néhány év elteltével azonban a legtöbb jármű már megfelelt ezeken a próbautakon. A húszas évek hathengeres, három-, legfeljebb négysebességes autóinak normális teljesítményéhez hozzátartozott, hogy bírniuk kellett ezt a fajta terhelést is. Évről évre egyre többen indultak a megmérettetésen. A fénykorban száznál is több autós nevezett és állt a startvonalhoz a Kékgolyóutca felső végénél.

 

1927 októberében külön fokozta a vasárnapi verseny hangulatát, hogy előző nap esett az eső, így síkosak voltak az utak. Délelőtt 10 órakor hatalmas hangzavar közepette rajtolt a 109 motorkerékpáros vagy autós versenyző. A pályát fél órával korábban zárták le, a közönség ekkor helyezkedhetett el a kordon mögött. Elsőként a legveszélyesebbnek tartott kanyarok körül gyűltek az emberek, de azért az egyenesekben haladó versenyzőknek is akadt elég nézője.

 

Mercedesek, Bugattik, Steyrek és olyan, ma már feledésbe merült gépek indultak, mint például a Graf-Stift. A 8-as rajtszámú versenyző, Dragos Gyula a fogaskerekű Svábhegy állomása közelében, a Nagyszálló előtti kanyarban felborult. A szerencsétlenségről megafonon tudósították a közönséget. Szerencsére nem sebesült meg súlyosan. Még egy borulás történt aznap: a 65-ös rajtszámú Kovách Andor és társa egy oldalkocsis motor felett veszítette el az uralmát.

 

 

A csúszós pálya ellenére több kategóriában is rekordok születtek: a 175 köbcentiméteres motorok kategóriájában például Arthur Geiss, egy Németországból érkező versenyző 4 perc 32 másodperces pályacsúccsal lett első. Az autók többnyire 3-7 perc körüli idő alatt tették meg a távot. A versenyzők között volt Almássy László, herceg Esterházy Antal és Gróf Kinsky Ulrich is, aki az előtte lévő két évben megnyerte a versenyt, ezért 1927-ben elkeseredett küzdelem alakult ki a vetélytársak között, hogy harmadszor ez ne sikerülhessen. Mindhiába: alacsony építésű Steyr gépkocsijával, hihetetlen és látványos csúszófordulókkal véve a kanyarokat, Kinsky ezúttal is elhozta a kupát. A lelkes közönség karjaiból csak a rendőrök tudták kiszabadítani.

 

A svábhegyi autóversenyek a gazdasági világválsággal egy időben rangjukat vesztették, s a harmincas évek közepétől már nem is szervezték meg. Voltak még próbálkozások a János-hegyen, de közel sem ugyanakkora sikerrel.