Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

„Számolj a füsttel!”

A Magyar Rákellenes Liga „Számolj a füsttel!” jelszóval dohányzásellenes matematikapályázatot írt ki. Háromezer-kétszáz matematikapélda érkezett az egész ország területéről, sőt még a határainkon túli magyar nyelvű iskolákból is majdnem ezer kilenc és tizenkilenc év közötti diák gondolkodott el a dohányzás hatásairól – a számok segítségével.
Ismeretes, hogy a káros hatások megelőzésének legfontosabb színtere a családi környezet, utána az iskola. Egyre több helyen és módon kell bevonni az oktatásba a dohányzásellenességet, erősíteni ezt a tudatot. A tavalyi sikeres rajzpályázat után az idén a természettudományok területére koncentrált a Magyar Rákellenes Liga.
 
95 halott naponta
Az elsődleges cél az volt, hogy ráébresszék a gyerekeket a dohányzás negatív következményeire, hogy elgondolkodjanak, és olyan matematikapéldákat gyűjtsenek össze, oldjanak meg, amelyek terjesztésével küzdhetnek a káros füstölés ellen. A pályaművekben szöveges matematikapéldákat kellett készíteni a szakemberek által összeállított, megadott adatok alapján. A feladványok pontos kidolgozása után a példából adódó következtetéseket kellett megfogalmazni.
 
Ezeket az adatokat használhatták a gyerekek:
* 95 ember hal meg naponta Magyarországon a dohányzás következtében.
* Egy szál cigaretta öt és fél perccel rövidíti meg a dohányzó ember életét.
* 520 forintba kerül egy doboz cigaretta.
* A megkérdezett fiatalok 68%-a büdösnek tartja a cigarettát, és mindössze 7%-a vonzónak.
* Hazánkban 7500 ember hal meg tüdőrákban évente.
* A tüdőrákban megbetegedettek 88%-a dohányzott élete során.
* A 18 éves fiatalok 38%-a dohányzik, közülük minden második 11 éves kora előtt gyújtott rá először.
* Átlagosan 3260 darab cigarettát szívunk el fejenként évente Magyarországon.
* Egy szál cigaretta maximum 10 mg kátrányt tartalmaz.
* A felnőttek 36%-a napi dohányos, ezzel a magas aránnyal a fejlett országok között a 3. helyen állunk.
* 39%-ról 22%-ra csökkent az USA-ban a dohányzók aránya húsz év elteltével, a társadalmi összefogásnak köszönhetően.
 
Az egyes pályaműveknél az ötletességet, a matematikai kidolgozottságot, a dohányzással kapcsolatos mondanivalót és tanulságokat vizsgálta és értékelte a zsűri. Nem volt könnyű dolga, mert a pályázatok 95 százaléka kiváló munkának bizonyult. Végül öt korcsoportban huszonhárom egyéni és három csoportos díjat osztott ki. Bővebb információk és az eredmények a Magyar Rákellenes Liga honlapján (www.rakliga.hu) olvashatók.
 
Negatív tendenciák
A dohányzás egészségkárosító hatása köztudott, de bizonyos negatív tendenciákra feltétlenül érdemes odafigyelni. A dohányzók összlétszáma ugyan csökkent, de egyre több köztük a nő és a fiatal: 1995-ben a 18 és 24 éves nők mintegy egynegyede „füstölgött”, mára ez az arány 42 százalékra emelkedett. A legijesztőbb adat, hogy a gyerekek 11 százaléka 10 éves kor előtt nyúl először cigarettához. A középiskolás fiatalok közül minden ötödiknél már kialakult a függőség. Egy tizenéves korában dohányozni kezdő embernek hússzor nagyobb az esélye a tüdőrákban való megbetegedésre, mint egy nem dohányzónak. Sajnos, gyakori a dohányzás a várandós anyák körében, ami súlyos fejlődési rendellenességeket idézhet elő a megszülető babáknál.
 
Mit tehetünk?
A megelőzést nagyon hamar, akár óvodáskorban el kell kezdeni, a fiatalokat védeni, informálni és aktivizálni kell. A dohányzás elleni küzdelmet össze lehet kötni a drog- és alkoholfogyasztás kérdéskörével. (A drogfogyasztók gyakran a dohányzók közül kerülnek ki.) A családban, az iskolában és a médiában nemcsak beszélni kell az ártalmakról, hanem megismertetni a fiatalokat a rászokás körülményeivel, az ellenállás módjaival és a nem dohányzás előnyeivel.
 
(JM)