Szétszóródnak újulásra, új vetésre

Este hatkor kezdjük a próbát, ha fél hétre jön, addigra bemelegszünk – mondja Bettenbuk Krisztina a telefonban, amikor lapunk nevében megkeresem őt. – Ma a gézengúzoké a terem…

 

Felcsigázott érdeklődéssel, egy csapat rakoncátlan gyerekre számítva érkezem a megbeszélt időpontban.

 

– A hosszú folyosón jobbra menjen – igazít el a portás. – Csak kövesse a zenét, koppanásig…

 

A zárt ajtó mögül leánykórus szárnyalása hallik: „A szegedi híd alatt, híd alatt, / Lányok sütik a halat, a halat, / Fehér tányérra rakják, rakják, / A legénynek úgy adják, úgy adják…”

 

Benyitok, a próbaterem sarkában rakott szoknyás, ringatózó „lyányok” csípőre tett kézzel énekelnek, míg a fiúk a mozgatható tükrök előtt dobbantanak, ugranak, s olykor rácsapnak a lábuk szárára. Mint később Krisztinától megtudom, az együttes a dél-alföldi oláhos táncot tanulja a júniusi záróvizsgára. Szó sincs rakoncátlankodókról, a Gézengúzok csoportját „komoly” fiatalok alkotják, gimnazisták és egyetemisták, akik mögött minimum nyolc év kemény néptáncos múlt áll, habár arcukra könnyen visszatalál még a diákos mosoly, miután a csoportkép kedvéért „happy gubancba” sereglenek a terem szegletében.

 

A próbát ketten vezetik, Bettenbuk Krisztina és segítője, Ertl Péter néptánctanár, művészeti munkatárs. Utóbbi mozgása, viselkedése oly fiatalos, hogy percekig a fiúkar egyik tagjának vélem. – Az első és második osztályos kicsiket egymagam tanítom – mondja Krisztina –, de harmadiktól fölfelé a fiúknak szükségük van férfi mintára. Habár egy nő is meg tudja mutatni a lábszárcsapást, mégsem képes belevinni azt a bizonyos kihívó, férfias mozdulatot.

 

A csizmaszárra csattanó tenyerek összhangja csupán egy részlet a sok közül. Péter előtáncol számomra követhetetlen figurákat, nyolc vagy tizenhat ütemen keresztül tartó lépéskombinációkat. Felfigyelek két sárga trikós, ifjabbnak látszó táncosra, akik meglepő érettséggel követik az utasításait.

 

Bettenbuk Krisztina (bal oldalon), Ertl Péter (jobbról a második) és a Gézengúzok

 

– Mindkettő nyolcadikos még, de annyira ügyesek, hogy felhoztuk őket a nagyok csoportjába.

 

A másfél évszázados iskola egyik csendes zugában beszélgetek Bettenbuk Krisztinával. Idejövet a boltíves mennyezetű folyosón kislányok csimpaszkodtak a táncpedagógus szoknyájába. „Kriszti néni!” – hallatszott innen is, onnan is.

 

– Százhúsz „jókais gyermekem” van – mondja Krisztina a próbától kipirulva. A legkisebbek az első és második osztályosok, vagyis a Tökmagok. A harmadikos-negyedikes korosztály alkotja a Napocskákat, az ötödik–nyolcadik osztályok adják a Téblábokat, akiket a Gézengúzok követnek.

 

– És újabban a Szülők csoportja! A múlt évben, a tánccsoport fennállásának tizenötödik évfordulóján tizennégy szülőpár a tánckari asszisztens, Pállfy Zoárd vezetésével titokban megtanult egy széki táncot. Amikor a jubileumi műsor vége felé minden Jókai táncos a színpadon állt, bevonultak közéjük, s előadták ajándékműsorukat. Olyan sikert arattak, hogy a csoport együtt maradt, és az idén számukra is szerveztünk önálló, „gyermekmentes” táborozást…

 

Zoárd, a Táncművészeti Egyetem harmadéves hallgatója szintén Bettenbuk-tanítvány, mesteréhez hasonlóan táncpedagógusnak készül.

 

Krisztina mobiljára érkeznek az SMS-ek. Tanítványok, forró dróton. S még ez a jelenség is egyfajta ritmusra történik. Eszembe jut a vallomása egy országos hetilap riportjában: „Állandóan lüktet bennem a zene és a tánc. Erről szól az egész életem…”

 

Élet, amely teljes egészében a Hegyvidéken zajlott, a születése pillanatától polgári körülmények között. Miképpen került mindebbe a néptánc?

– A Virányos iskolába jártam, ötödikes voltam, amikor anyám kézen fogott, elvitt az úttörőházba, és beíratott a néptánc-szakkörbe. „Én ezt akartam csinálni”, mondta, „de nem jutottam hozzá, legalább te legyél néptáncos!” A neves koreográfus, Galambos Tibor felesége vezette a tánckört. Leginkább az új közeg ért kellemes meglepetésként, s ez döntő hatással volt rám. Érettségi után hét évig sebészeti rendelőben dolgoztam asszisztensként, csupán azért, hogy este táncolhassak. A Törekvés Néptáncegyüttes tagja lettem, ahol az alapító-vezető Manninger Miklós vett szárnyai alá. Tizenhat évvel ezelőtt a rendelő megszűnt, Krisztina az időközben megszerzett táncoktatói oklevéllel mély vízbe ugrott. Felkereste a Jókai iskolát, és felajánlotta, hogy megszervezi az intézményen belüli néptáncoktatást. Az igazgatónő kapva kapott az alkalmon.

 

Bettenbuk Krisztina szakköre tizenkét leánnyal és két fiúval indult. A hír elterjedt, magától kezdett görögni az egész, ahogy a tanítványok feljebb léptek, úgy alakultak ki a korcsoportok, akik kikerültek a nyolc általános után, azok visszajártak a gimnáziumból. A tanárnő négy év alatt „utolérte magát”, és elvégezte a Táncművészeti Főiskola táncpedagógia szakát.

 

Napjainkban a néptánc tantárgyként is szerepel a Jókaiban, a délutáni szakkör önkéntes, a költség csupán „havi két mozijegy ára”. Kiderült, máshol is igényt tartanak Krisztina képességeire. Néptáncot tanít a Tamásiban az alsó négy osztálynak, plusz a 36 fős szakkörnek, ezenfelül Zugligetben is van egy kis csoportja. A Kós Károly iskolában is oktatott, de ezt a pozíciót átadta másnak, mert azzal együtt már túl sok volt…

 

A Jókai Néptánccsoport a rendszeres hegyvidéki fellépések mellett e másfél évtized alatt megfordult a Népstadionban, a Pesti Vigadóban, a Duna Intercontinentalban, a Művészetek Palotájában, meghívásoknak tett eleget Brüsszelben, az írországi Dublinban, Franciaországban és többször Erdélyben. A Rojtos zenekar kíséretében előadott táncműsoraik száma meghaladja a negyvenet, köztük olyan jól ismertekkel, mint a bukovinai, rábaközi, Galga-menti, bodrogközi, mezőségi, sárközi és szatmári táncok.

 

– Nem az a cél, hogy profi táncosok legyenek – mondja Krisztina. – A lényeg a mozgáskoordinálás, a testtartás javítása, a testöntudat kifejlesztése. A tánc érdekes módon segíti az írás- és olvasáskészséget…

 

A táncoktatás sokkal szélesebb körű elfoglaltság, mint amennyit a kívülálló feltételez. A diákok megismerkednek néprajzzal, népi szokásokkal, énekekkel, zenével, mondókákkal, viseletekkel, jelmezkészítéssel – s mindezt jó társaságban. Hogy tanítványainak ne legyen hiányérzete a modern élet csábításaival kapcsolatban, Krisztina a felsősöknek tanít csacsacsát, tangót, angol keringőt és rock and rollt is!

 

– Én ugyan elvakult néptáncos vagyok, de nem jelenti azt, hogy mindenkitől elvárom, hogy szintén az legyen…

 

A nyári tábor a csapatkovácsolás színhelye. A táncosok sportszerű életet élnek: reggelente erősítő torna, kétszer egy nap táncgyakorlatok, szabadidőben futás, kerékpározás, túrázás a környéken. Bettenbuk Krisztina nem győzi csodálni a tanítványaiban kifejlődött kötelességérzetet.

– Csodálatos, egybeforrt közösség! Minél hosszabb ideje csinálom, annál jobban szeretem a szakmám…

 

A törékeny, de határozott fellépésű alapító táncpedagógus körül társulások, barátságok, párkapcsolati érzelmek szövődnek. Ekképpen válnak az együtt töltött évek mindenki számára egy életre meghatározóvá.