Tehetséggondozás és egészségmegőrzés

„Soha nem jártam óvodába, így mindig is oda vágytam” – Palotai Istvánné ezzel magyarázza, hogy már fiatalon eldöntötte: az óvodapedagógusi pályát választja hivatásául. Érettségit követően a kerületben működő ELTE tanítóképzőjén kezdte szakmai tanulmányait, majd amint elindult a kecskeméti főiskola kihelyezett óvodapedagógusi képzése, azonnal átjelentkezett.

 

Óvónőként először a VIII. kerületben talált munkát, aztán néhány évvel később, 1980-ban a németvölgyi „Mackós” óvodába mehetett át, ahol leendő óvodapedagógusok gyakorlatvezetőjévé nevezték ki. Két év múltán érkezett élete nagy lehetősége: szakfelügyelője javaslatára megpályázhatta a külkereskedelmi vállalatok által alapított új, Tállya utcai óvoda vezetői tisztségét – s kiválasztották.

 

Huszonnyolc évesen olyan szakmai feladatra kapott megbízást, amely manapság nem sok fiatal szakembernek adatik meg. Csiha Katalin építésszel közösen megálmodhatott egy korszerű óvodát, amely ideális környezetet teremt a kisgyerekek gondozásához. Az akkori elképzelések időtállónak bizonyultak, a hegyvidéki tájba illeszkedő, sátorszerű épület a nagy belső aula köré szerveződő helyiségekkel ma is kellemes környezetet biztosít az óvodai munkához.

 

Mint minden építkezés, ez se ment egyszerűen. „Abban az időben még nem volt autóm, gyalogszerrel jártam a várost, hogy intézzem az építkezés és a berendezés ezernyi ügyes-bajos dolgát” – idézte fel a kezdeteket Palotai Istvánné. Mint mesélte, akkoriban nem lehetett mindent készen beszerezni, így például a gyerekek összes törülközőjét, ágyneműhuzatát az édesanyja varrta meg.

 

Befogadó óvoda – szokatlan szokásokkal
Az új mártonhegyi óvoda lényegében a közelben épülő „külkerlakótelep” kiszolgálására készült, három csoportot indítottak a „külkeres”, egyet pedig a környéken élő többi gyermek fogadására. Az intézmény a kilencvenes évek elején önkormányzati óvodává alakult át, de ma is elsősorban a helyi közösség igényeit szolgálja.

„Ez a környék egy kis falu itt fenn, a hegyen” – mondja az intézményvezető, aki a kezdetektől fogva arra törekedett, hogy az óvoda a környék közösségi életének színtere legyen, hiszen az épület nagy aulája kiválóan alkalmas különféle helyi programok megvalósítására. Ma már az önkormányzat által is támogatott cél az, hogy a kerületi intézmények minél jobban részt vegyenek a helyi közösségek életében, a nyolcvanas években azonban még a kerületi Tanács illetékesei megbotránkoztak azon, amikor a Tállya utcai óvodában egy téli este farsangi bulit szerveztek a szülőknek.

 

„Annak idején ezért megrovást kaptam. A közösség azonban megvédett: levélben tájékoztatták a tanácselnököt, hogy semmilyen erkölcstelen dolgot nem műveltek az óvodában, egyszerűen csak találkoztak a többi gyermek szüleivel” – elevenítette fel nevetve az óvoda főnöke régi „botlásai” egyikét. A későbbiekben a Tanács megenyhült, engedélyezte az akkoriban meglehetősen szokatlannak számító szülői összejöveteleket – igaz, biztonságképpen még jó ideig kiküldött egy illetékest, hogy ellenőrizze, rendben zajlik-e a farsangi bál, vagy éppen a tavasz végi szalonnasütés.

 

Palotai Istvánné számára a gyerekek fejlődése a legfontosabb

 

KIMBI, az összetartozás sárkányszimbóluma
A tanácsi időkben azért is sok kritikát kapott, mert egy kabalafigurát választott magának az óvoda. Egyesek bálványimádásnak minősítették, hogy egy sárkány lett az óvoda jelképe – a gyerekek azonban a felnőttek furcsa szempontjaival nem foglalkoztak, ők egyszerűen csak megszerették az egyik óvodástárs édesapja, Kemény György grafikusművész által megrajzolt kedves figurát.

 

A sárkány elnevezése az egyik gyermektől ered. Az ovisok számára névadópályázatot írtak ki, s végül is egy Eszter nevű kislány javaslatára úgy döntöttek, legyen a hétfejű lény neve KIMBI. Aztán szép lassan KIMBI lett az óvoda is, hiszen a sárkány az intézmény emblematikus figurájává nőtte ki magát; alakját egy több méter magas kerámia-dombormű is őrzi az aulában, amely az épület egyik fő látványossága.

 

KIMBI ma már a gyerekek pólóin, sapkáin is megtalálható, sőt évente egyszer életre is kel. Készült ugyanis egy nagy sárkányjelmez, amelyet minden KIMBI-napon titokban egy óvó néni magára ölt. Palotai Istvánné szerint az ő házi sárkányuk több egy játékfi guránál – az összefogás, az összetartozás szimbóluma. Ünnepségeik nyitottak mindenki előtt, ezekre jöhetnek az egykori és jelenlegi óvodások és szüleik, de akár a környék lakói is.

 

Minden gyermek tehetséges valamiben
És jönnek is. Az utóbbi évek legnagyobb szabású, több száz fős rendezvényét tavaly, fennállásuk 25. évfordulója alkalmából tartották. Érdekes, hogy az egykori óvodások szülei közül sokan mind a mai napig tartják egymással a kapcsolatot, s annak ellenére, hogy gyermekeik már felnőttek, még mindig szerveznek közös síeléseket, kirándulásokat.

 

A Hegyvidék óvodái évek óta igen népszerűek, ám a KIMBI esetében az átlagosnál is nagyobb a túljelentkezés: az idén 19 helyre 70-en kérték felvételüket. A kiemelkedő szám minden bizonynyal a vonzó, egyedi pedagógiai programnak köszönhető, hiszen ez az, ami alapvetően megkülönbözteti a többi, hasonlóan jó infrastrukturális adottságokkal bíró intézménytől.

 

„Az óvoda alapítása óta mindig a megújulásra törekedtem, igyekeztem kollégáimmal közösen olyan friss ötleteket beépíteni a mindennapi munkába, amelyek a hagyományos eszközök mellett, vagy azokon túl képesek a gyerekek szellemi-lelki fejlődését még jobban elősegíteni. Hivatalosan nagyjából tíz éve óta dolgozunk saját program alapján, amely jórészt az első másfél évtized eredményeire épül, de – ahogy a korábbiakban is történt – időről időre kiegészül újabb elemekkel. Fő céljaink azonban nem változtak, ma is elsősorban a tehetséggondozásra és az egészséges életmódra nevelésre igyekszünk hangsúlyt helyezni” – összegezte az alapelveket az óvodavezető.

 

Palotai Istvánné hiszi, hogy minden gyermekben ott rejlik valamilyen tehetség, csak meg kell azt találni. Óvodásaik kedvük, érdeklődésük szerint, szabadon választva járhatnak művészeti – zenés színjátszó-, báb-, kézműves- vagy néptánc- – csoportjaikba, amelyek a mindennapi foglalkozások részét képezik. Ezeket a készségfejlesztő csoportokat maguk az óvónők vezetik, akik – szintén érdeklődésüknek megfelelően – továbbképzéseken sajátították el a speciális képzésekhez szükséges ismereteket.

 

KIMBI sárkány az összetartozást szimbolizálja

 

Görkorcsolyán táncol az óvoda
Az egészséges életmódra nevelés egyik legfontosabb eszköze a rendszeres testmozgás. Egyebek közt mezítlábas – a gerincet és a lábboltozatot erősítő – speciális tornával, úszással, sok sétával, kirándulással és meglepő módon görkorcsolyázással erősítik a gyerekek fizikai állóképességét. Utóbbi a kicsik kedvence, amit nemcsak a tornateremben, hanem kint, a szabad levegőn is művelhetnek azóta, hogy az önkormányzat támogatásával elkészült egy pálya az udvaron.

 

„Görkorcsolyával már táncolni is tanulnak a gyerekek, akik produkcióikkal, például a görkorcsolyás palotás tánccal, számtalan helyen felléptek” – újságolta az újdonságok iránt mindig is fogékony intézményvezető. Szerepelni egyébként nem csak görkorcsolyával szoktak az ovisok, legutóbb március 15-én a művelődési központban, a kerület 1848–49-es megemlékezésén léptek fel ünnepi összeállítással. Pokorni Zoltán polgármester a fellépő gyerekek szüleinek levélben köszönte meg az emlékezetes előadást.

 

Arany Katedra-díj másodszorra
A kerület polgármestere néhány hete Palotai Istvánnénak is gratulált abból az alkalomból, hogy – idén a kerületben egyedüliként – megkapta Hiller István oktatási és kulturális minisztertől az Arany Katedra-díjat. „Nem számítottam rá” – adta az ilyenkor szokásos választ érdeklődésünkre az óvodavezető, ami persze hihető, különösen annak ismeretében, hogy egyszer már megkapta ezt a magas kitüntetést, és csak nagyon ritkán fordul elő, hogy valaki „duplázik”.

 

„Ezt a díjat is az egész óvodai kollektíva odaadó munkájának köszönhetem, nekik is szól tehát az elismerés” – hangsúlyozta a díjazott. Mint mondta, a dajkáktól az óvónőkön át a technikai dolgozókig mindenki benne van az óvoda sikereiben. És természetesen a gyerekek és szüleik is, akik közreműködése nélkül mit sem érnének az intézmény munkatársainak erőfeszítései.

 

Palotai Istvánné külön kiemelte helyettese, Marosi Hédy segítségét, aki elválaszthatatlan társa a munkában. Fél szóból is megértik egymást, nem véletlenül: hatéves koruk óta barátnők. „Nyolc évig együtt jártunk a Virányos Általános Iskolába. Igaz, ezután az útjaink egy időre különváltak – én a Márvány utcai Kossuth szakközépben, majd az ELTE tanítóképzőjén folytattam tanulmányaimat –, ám a Tállya utcai óvoda ismét összehozott bennünket. Amikor 1983-ban elindítottam az intézményt, csatlakozott hozzám, s azóta is segítőtársam barátként és kollégaként egyaránt.”