Ünnepelni is tanulnak a Kós Károly iskolában

Kicsit zavarban vagyok, hiszen a Kós Károlyba indultam, és most egy egészen más nevű iskolában vagyok, pedig a cím egyezik. Hogy is van ez?
– Városmajori Gimnázium és Kós Károly Ének–zene Emeltszintű Általános Iskola, Módszertani Információs Felnőttképzési Továbbképző és Vizsgaközpont lett az intézményünk pontos neve e tanévtől kezdődően. Az általános iskola ennek az oktatási egységnek a tagiskolája, de – ahogyan a honlapunkon is hirdetjük – a Kós suli továbbra is a helyén van. Most épp az összecsiszolódás időszakát éljük, de biztos vagyok abban, hogy a legjobbat hozzuk ki az összevonásból. Már régi tervünk volt a tizenkét osztályos képzés megvalósítása, ennek előnyeiről eddig is igyekeztünk meggyőzni a szülőket.

Az iskola pedagógiai munkája arra épül, hogy kiszámítható közeget teremtsen a diákoknak

Korábban is sokat hallatott magáról a „születésnapos”, az ének–zene tagozat.
– Az ének–zene tagozat értékét leginkább talán a nevek, az ötletadók, az alapítók, a vezetők és a tanítványok fémjelzik. A tagozatot 1959-ben alapította meg Pálfay Ferencné Vaskúti Erzsébet, mégpedig kifejezetten Kodály Zoltán kérésére. Nem sokkal később, 1963-ban dr. Helényi Ferencné, Tusi néni is csatlakozott a munkához, ő a legkisebbeket irányítgatta. Máig emlékezetesek a Kicsinyek Kórusának dalos, táncos, gazdag fantáziával színpadra álmodott műsorai. A kórust évek óta Mitók Monika vezeti ugyanazzal a lelkesedéssel, sok szerepléssel és megnyert versenyekkel, mint elődje. A felsős zenei tagozatot csaknem három évtizede Hraschek Katalin irányítja. Főleg az ő érdemének tudhatók be a MOM-műsorok, a kerületi hangversenyek, a fellépések a Zeneakadémián, a Magyar Rádióban, a tévé Zene-bona című műsorában. Sikerüknek köszönhetően fontos nemzetközi kapcsolataink vannak, hiszen diákjaink szerepeltek már Hamburgban, Lengyelországban, Szlovákiában és Erdélyben, jöttek vendégkórusok Norvégiából, Dániából, Finnországból, Japánból, Lengyelországból és Svájcból is. Nem csoda hát, hogy büszkék vagyunk a tanítványainkra, maiakra és a régiekre, akik közül sokan híres művészek lettek, mint például Almásy László Attila, Fassang László, Horgas Eszter, Korda Nikoletta, Lukin Márta vagy Somogyi-Tóth Dániel.

Milyen ünnepi rendezvényekkel emlékeztek meg a jubileumról?
– Több hónapon át tartó rendezvénysorozattal. Márciusban emlékidéző napot szerveztünk, áprilisban az Operettszínházban léptek fel jelenlegi és volt tanítványaink, október elsején, a Zene Világnapján a kerület kórusai jöttek el hozzánk. A közeljövőben pedig felavatjuk az új hangversenyzongorát, amelyet a májusban a Bécsi kapu téri evangélikus templomban tartott jótékonysági hangverseny bevételéből, a szülők és a volt tanítványok adományaiból vásároltunk.

Patinás épület ad otthont az iskolának

Miből táplálkozik a derű és nyugalom, amit a gyerekek arcán láttam a folyosókon? Az őszi szünet előtti utolsó nap délutánján nem kimenekülnek az iskolából, hanem ráérősen készülődnek, játszanak még egyet, mielőtt hazaindulnának.
– Az egész pedagógiai munkánk arra épül, hogy biztonságos, kiszámítható közeget teremtsünk diákjainknak, mert csak az a gyerek terelhető, nevelhető, aki kiegyensúlyozott és nyugodt. Ebben a szülőknek is fontos szerep jut, mert kizárólag velük együttműködve, egymást erősítve tudunk jó eredményeket elérni. Fontos szerepe van annak is, hogy nálunk – és kezdeményezésemre a kerület összes iskolájában – fejlesztő pedagógus is dolgozik, aki folyamatosan felméri, hogy a fejlődés különböző fázisaiban melyik gyerek szorul éppen segítségre. A részképességi problémák kiküszöbölésével ugyanis sok szorongás és gátlás feloldható, megelőzve a rossz teljesítményt. És a komplex művészeti oktatásnak is jelentős szerepe van a gyerekek személyiségfejlődésében: kreatívabbak, nyitottabbak a világra, toleránsabbak, megértőbbek, könnyebben teremtenek kapcsolatot, jól kommunikálnak.

Miben nyilvánul meg ez a komplexitás?
– Elsősorban a zene, a rajz, a tánc és dráma kapcsolódását jelenti. Mindezekkel együtt pedig az önkifejezést tanulják meg a diákok. Lényegesnek tartjuk, hogy az ünnepélyek is komplex élményt nyújtsanak. Október huszonharmadikához kapcsolódva a történeti felkészüléssel kezdjük, történelemórán, beszélgetésekkel, aztán egy rövid közös ünnepély után korosztályonként más-más történelmi helyszínre vonulnak az osztályok virágokkal, mécsesekkel. A Margit körúti börtönhöz, a Széna térre, a Corvin közbe, az Országház melletti Nagy Imreszoborhoz, a legnagyobbak pedig a 301-es parcellába. Mindez azért kell, mert szerintünk nem elég, hogy tiszteljük a hagyományainkat: mi a hagyományainkban élünk! Így lesz a gyereknek is a sajátja a múlt, így lesz fontos számára, hogy az ünnepeket megélje, szívből, őszintén. Az ünnep is így lesz igazi, méltó.

Antal Ildikó