Vakáció a vidám táborban

Mosolygós, futkározó gyerekek, barátságos környezet. Ezek a képek fogadják a látogatót, amikor belép a Fülemile úti napközis tábor kapuján. A hatalmas területen körbejárva az ember eltűnődhet, vajon számára miért nem adatott meg, hogy a nyarait ilyen kellemes helyen töltse. Nem minősítve más kerületek napközis táborait mindenképpen meg kell jegyezni: a hegyvidéki gyerekek ebből a szempontból nagyon szerencsések.

 

Pakányi Pálné, a tábor vezetője nagyon segítőkész, kérdezés nélkül mesélni kezdi, hogyan zajlik náluk az élet.

 

– Minden hétfőn új csoportokat alakítunk, attól függően, hogy melyik iskolából hányan érkeznek, végül ezeket a csoportokat tanárokhoz osztjuk be – mondja. – Pénteken pedig, a heti programok végeztével, kisebb ajándékokkal lepjük meg a gyerekeket. A két időpont között mindenfélével igyekszünk színesebbé tenni a kicsik vakációját.

 

Az amúgy a Semmelweis gyakorlóiskolában igazgatóhelyettesi pozíciót betöltő tanárnő az erdősebb részen vezet körbe, miközben sorolja, hogy az általános iskolások elsősorban a játékokat és a sportokat kedvelik. De senkit nem köteleznek semmire, teszi hozzá, hiszen szünidő van, a gyerekeknek nem kell mindenhol ott lenniük, ha épp nincs hozzá kedvük.

 

A számháborúzásra soha nem kell toborozni a gyerekeket

 

– Természetesen vannak olyan programok, amelyek elől „nincs menekvés”, ilyenek például az étkezések, vagy a pénteki záróünnepség. De említhetem azt is, amikor mindenki elhagyja a tábort, mint most nemsokára, mivel cirkuszba megyünk. Ha esik az eső, a kicsik nem maradhatnak kint, ilyenkor a faházban videózunk. Igyekszünk figyelmet fordítani arra is, hogy a fiatalok megismerjék a kerület nevezetességeit.

 

Pakányi Pálné hozzáteszi, nemcsak a gyerekek, de az oktatók is nagyon szívesen jönnek a Fülemile úti „paradicsomba”, kéthárom hetente váltják egymást, de van olyan pedagógus, aki mind a kilenc hetet itt tölti.

 

Szekeres Katalin testnevelő tanár is azok közé tartozik, akik egész nyáron a gyerekekkel vakációznak. Szemmel láthatóan nagyon sokan szeretik is a sportfoglalkozások első számú szervezőjét. Peti, egy másodikos kisfiú például olyanynyira várja már a délutáni programot, hogy egészen addig kérdezgeti, mikor kezdődik már, amíg „Kati néni” megengedi neki, hogy felrajzolja a pályát. A második osztályos srác hanyatt-homlok rohan is a krétáért, és rögtön hoz vagy hármat.

 

– A játékoknál nem számít, hogy esetleg girbegurba lesz a vonal, az a fontos, hogy önállóan és aktívan bekapcsolódjanak a gyerekek a tábor életébe. Peti például él-hal a sportért, ugyanakkor az előbb egy kézműves szakkörön vett részt. Négy éve dolgozom itt, és örömmel látom, hogy sokan rengeteget fejlődtek ez idő alatt. Mind ügyességben, mind pedig emberileg.

 

Ahogy a sportokról beszélgetünk, Katalin népszerűsége továbbra sem csökken. Egy kislány éppen az előbb említett kézműves szakkörön egy karkötőt készített, és amint végzett, szaladt is vele a testnevelőhöz, hogy ajándékként odaadja neki, egy másik „fiatal hölgy” a Hadtörténeti Múzeumból megérkezve – a csoport egyik része a Várban járt délelőtt – egy papírból „kovácsolt” sisakot mutogat büszkén.

 

A vidám gyerekarcokat látva elgondolkodtató, miért nem választja több szülő ezt a tábort ahelyett, hogy hagyja, a gyermeke otthon üljön a számítógép előtt, vagy a zenecsatornákat váltogassa a televízión. Ezen a héten nyolcvan-kilencven lurkót hoztak ide, és van még hely bőven. Ráadásul a pedagógusok sem bánnák, ha az eddiginél is nagyobb lenne körülöttük a zsivaj, hiszen – Pakányi Pálné táborvezető szavaival – „az ilyen táboroknak akkor van hangulata, ha minél több gyerekkel foglalkozhatunk.”