Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Vigyázat, csalók!

Pénzintézeti támadás, milliós vesztegetési kísérlet, helyszínelő álrendőrök – a hegyvidéki rendőrkapitányság mindennapjait a nyáron is számos különleges ügy „színezte”. Ezekről, valamint a trükkös lopások legújabb formáiról dr. Fülöp Valter kapitányságvezetőt kérdeztük.
A híradások szerint július hetedikén két és fél órán belül előkerült az a férfi, aki késsel fenyegetőzve egy bankot próbált kirabolni a Böszörményi úton. Hogyan sikerült ilyen rövid idő alatt az elkövető nyomára bukkanni?
– Kerületünk nem arról híres, hogy gyakran előfordulnának pénzintézeti támadások. Az említett napon reggel kilenc óra körül egy férfi baseballsapkában, napszemüvegben, hátizsákkal a kezében lépett be a bankfiókba, majd kést vett elő, és az egyik ügyfél, egy hölgy nyakához szorította. Azt követelte az alkalmazottaktól, hogy a pultra dobott hátizsákjába tegyék át a kassza tartalmát. Az alkalmazotti térben tartózkodó biztonsági őr elővette szolgálati fegyverét, a rablóra fogta, és felszólította, engedje el a hölgyet. A férfi hamar belátta, hogy a golyó ellen nem sok esélye van, ezért elengedte túszát, felkapta a táskáját, és kirohant az épületből. Az egyik alkalmazott utána futott, és látta, hogy egy ezüstszínű személygépkocsiba száll be az Apor Vilmos téren, amelynek megjegyezte a rendszámát, és közölte azt a perceken belül kiérkező munkatársaimmal. A rendszám alapján megállapítottuk, hogy a személygépkocsi egy újpesti hölgy tulajdona, akinek azonnal feltérképeztük az ismeretségi körét. A gyanú a harmincéves B. Zoltánra terelődött, akit korábban már elítéltek hasonló jellegű bűncselekmények miatt: 2001-ben egy bankot és egy pénzszállító autót rabolt ki – akkor, még a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetőjeként, én kezdeményeztem az előzetes letartóztatását. Nyolc évet ült, az idén márciusban szabadult. Lakóhelyén nyomozóink már az eset után egy órával kopogtattak, de kizárólag hozzátartozókat találtak otthon. B. Zoltánhoz hamar eljutott a hír, hogy keressük őt, ezért délelőtt fél tizenkettőkor feladta magát a BRFK Tolnai utcai épületében. Büszkék vagyunk a gyors eredményre: bár a pénzintézeti támadások esetében a rendőrségnél általában nem kerületi, hanem fővárosi szinten, a BRFK Rablási Osztályának hatáskörében történik a nyomozás, most mégis a kerületi kapitányság lelkes nyomozói tudták kézbe venni az ügyet, akiknek köszönhetően két és fél órán belül előkerült az elkövető. B. Zoltánt azóta előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. Nem sokkal később, július tizenhetedikén este a Városmajorban is történt egy rablás, amelyet két fiatalkorú követett el két gyermekkorú sérelmére. A tizenöt és tizenhat éves fiatalok a parkban leszólítottak két gyereket, akiktől azt követelték, hogy ürítsék ki zsebeiket. Miután ennek nem tettek eleget, bántalmazták őket, s készpénzt, mobiltelefont eltulajdonítva menekültek el a helyszínről. „Forró nyomos” nyomozóinknak szintén mindössze néhány órára volt szükségük, hogy a sértettek által megadott személyleírás alapján elfogják és őrizetbe vegyék a két fiatalt.
 
Fülöp Valter munkában
Fülöp Valter munkában
 
Egy másik hír: kétmillió forinttal akart kerületi rendőröket megvesztegetni egy körözött férfi. Mi történt pontosan?
– Talán emlékeznek még arra az olvasók, hogy Vukics Norbert főtörzsőrmestert tavaly egy orosz bankkártyacsaló próbált megvesztegetni, aki egy kerületi bankautomatánál klónozott kártyával kísérelt meg más számlájáról pénzt kivenni. Az elkövető, amikor a törzsőrmester rajtakapta, először egy-, aztán kétmillió forintot, végül pedig már a Porsche Carreráját ajánlotta fel, ha futni hagyja. A csalót, majd rövid időn belül a társait, egy nemzetközi bűnbanda tagjait is elfogtuk. Néhány hete hasonló módon próbálták megvesztegetni kollégáimat. A járőrök július hetedikén az éjszakai órákban – egy fővárosi akció keretében – razziát tartottak a tizenegyedik kerületben, a Karolina úton, egy kaszinóban, ahol egy harminchét éves, budapesti férfi hamis személyazonossággal próbálta igazolni magát. Előállítása során kiderült, hogy elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert csalás miatt jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélték, ám nem vonult be a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe. Az akcióban részt vevő négy hegyvidéki járőrnek előbb egy-, majd kétmillió forintot ajánlott fel, ha eltekintenek az előállításától. Szándéka komolyságát bizonyítandó több köteg papírpénzt vett elő, ezzel azonban csak a bűnlajstromát gyarapította: vesztegetés miatt is feljelentették a kollégák.
 
A korábbiakban többször is beszámoltunk arról, hogy álvíz-, gáz- és elektromos szerelők lopják meg a kerületi időseket. Még mindig alkalmazzák ezt a fajta módszert?
– A klasszikus trükkös módszereket – amikor a tolvajok az ELMŰ, vízművek, gázművek dolgozóinak adják ki magukat, hogy aztán a lakásba bejutva zsebre tegyék a különböző értékeket – továbbfejlesztették. Előfordult, hogy egy idős emberhez – akit egyszer már megkárosítottak az álszerelők – ismét visszatért a banda két másik tagja, és rendőrnek kiadva magukat közölték, hogy ők folytatják az eljárást a korábbi lopás ügyében. Valójában azonban csak azért mentek, hogy azokat az értékeket is eltulajdonítsák, amiket addig nem tudtak magukkal vinni. Legutóbb egy olyan párost állítottunk elő, amely azzal az ajánlattal csengetett be egy idős lakóhoz, hogy nagyon kedvezményes áron vállalna ablakcserét. A lakó azonban gyanút fogott, és értesítette a rendőrséget. Bár a két emberhez – akiknek lopás, csalás miatt már tengernyi a priuszuk – konkrét bűncselekményt ezúttal nem tudtunk kötni, fennáll a gyanú, hogy ezzel a módszerrel követnek el lopásokat. Ezért ezúton is felhívnám az itt élők figyelmét, hogy hívatlanul érkező vállalkozókat senki ne engedjen be a lakásába. Érdemes tudni, hogy az álvállalkozók időnként nemcsak felmérést imitálnak, hanem némi munkát is végeznek, amiért aztán aránytalanul sok pénzt kérnek. Egy társaság például azzal járja a házakat, hogy helyben kést köszörül, és a szolgáltatásért kedvezőnek tűnő árat ajánl. Ám miután elvégezték a munkát, közlik, hogy az ár nem darabra, hanem centiméterre vonatkozik, így óriási végösszeget hoznak ki. Az idős emberek ilyenkor kénytelenek fizetni: az erőszakos, csapatban dolgozó „vállalkozók” addig követelik a pénzüket, amíg meg nem kapják. Mások rendkívül aljas módon, sürgős orvosi beavatkozásra hivatkozva is kicsalnak pénzt. Esetenként kiderítik, van-e a kiszemelt idős embernek gyermeke, s ha igen, azzal az ürüggyel keresik fel, hogy a gyermek kórházba került, és a műtéthez sok pénzre lenne szükség. Egy néni esetében először másfél millió, majd további kétszázezer forintot vitt el a csaló. Sajnos, az idős hölgy, mivel elhitették vele, hogy nagy a baj, fel sem hívta gyermekét – pedig egy telefonhívással kiderült volna, hogy szó sincs semmiféle műtétről. Az elkövetőt mindenesetre rács mögé juttattuk.
 
Több bűnöző is lakat alá került a nyáron
Több bűnöző is lakat alá került a nyáron
 
Tavasz óta egyes bűncselekmények felderítése régiós szinten történik a fővárosban. Hogyan működik az észak-budai bűnügyi régió?
– A második, a harmadik és a tizenkettedik kerület egy bűnügyi régiót alkot a kiemelt bűncselekmények esetében. A gépjárműfeltörésekkel és -lopásokkal kapcsolatban a büntetőeljárást – akkor is, ha az eset a Hegyvidéken történt – a III. kerületi rendőrkapitányság folytatja le. Ha betörés történik a három kerület valamelyikében, akkor a II. kerületi kapitányság az eljáró hatóság. A rablási cselekményekkel az észak-budai régióban a XII. kerületi kapitányságon létrehozott egység foglalkozik. Mindettől függetlenül továbbra is be lehet jelenteni bármilyen bűncselekményt kapitányságunkon, és a halaszthatatlan nyomozási feladatokat elvégezzük akkor is, ha egyébként más rendelkezik hatáskörrel és illetékességgel. Célunk változatlan: továbbra is azért dolgozunk, hogy a Hegyvidék jó közbiztonságát szavatolni tudjuk az itt élők számára.
 
K. D.