Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Babavilagat_kozkinccse_tette1

Babavilágát közkinccsé tette

Elhunyt dr. Moskovszky Éva (1925–2010) régész, művészettörténész, a kerület kulturális életének fontos szereplője, 1938 óta lakója. Sokáig a hegyvidéki háza pincéjében őrizte azt a csodálatos baba- és játékvilágot, amelynek gyűjtését még édesanyja kezdte el, s amelyet ő gazdagított és tartott fenn évtizedeken keresztül.

 


Hihetetlen, hogy Budapesten nem nyílt lehetőség közkinccsé tenni Moskovszky Éva egyedülálló baba- és játékkollekcióját, amely 1998-as megnyitása óta Székesfehérvár egyik büszkesége. A Fehérvári Babaház – Moskovszky Gyűjtemény az ország második játékmúzeuma (a kecskeméti Szórakaténusz után), s híre, vonzereje már határainkon túl terjedő.

Mesteri kézzel összeállított kis enteriőrökben a francia, német babaipar és -művészet remekeit láthatjuk e kiállításon, míves bútorok, miniatűr berendezési tárgyak között, életszerű jelenetekben. Elegáns szalon, babauzsonna, betegápolás, kalapszalon és varroda, szatócsbolt és konyha, színház, templom, tengeri csata, vár és parasztudvar, sőt még jól ismert mesealakok is szerepet kapnak Moskovszky Éva gyűjteményében, amelynek különösen értékes részei a parányi porcelán étkészletek és a társasjátékok.

Ha nem is maradtak ezek a kincsek Budán, a Hegyvidéken, a környék lakói, a beavatottak, a szűkebb baráti kör még gyönyörködhetett lakóházának pincebeli magánkiállításában. A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria volt az a hely, ahol a XII. kerület és a főváros közönsége először bepillantást nyerhetett Moskovszky Éva gyűjteményének gazdagságába. A művészettörténész nagyon sokat segített a helytörténeti kiállítások munkálataiban. Nemcsak a tárgyakkal kapcsolatos végtelen és sokrétű tudását adta át, hanem együtt is működött a galéria munkatársaival, ötletekkel szolgált olyan sikeres művelődés- és kultúrtörténeti bemutatókhoz, amelyek sokat adtak mind a gyerekeknek, mind a felnőtt látogatóknak.

A Nagyszüleink játékai című válogatás 1998-ban (a Városmajor utcai intézmény megalakulásának évében) a kerületi lakosoktól összegyűjtött tárgyak mellett túlnyomórészt az ő anyagából állt össze: olyan társasjátékokból, amelyek mai ízlésnek megfelelően újragyártott változatait még most is játsszák, illetve amelyeket már elfelejtettek. De babák, babaszobák, emlékkönyvek is helyet kaptak a kiállítóhelyen.

Babavilagat_kozkinccse_tette2
A "csecsemőosztály" a fehérvári Moskovszky Gyűjteményben

Amiről egy sashegyi villa mesél című kiállítása 2002 nyarán személyesebb jellegű volt. Megsárgult fényképek, az 1938-ban épült lakóháza bemutatása, régi tárgyak, emlékkönyvek, gyönyörű, értékes textíliák, játékok, porcelánok dicsérték a gyűjtő és megőrző Moskovszky Éva jó ízlését, illetve azt a törekvését, hogy a maga köré gyűjtött szépségeket megossza másokkal.

A legnagyobb sikert talán a Kisült-e már a kalácsom? című kiállítás aratta 2002 végén, amely a budai polgári konyhák karácsonyi előkészületeit mutatta be a századforduló idejéből, a babakonyháktól a felnőtt konyhákig, kézi konyhai eszközök, csillogó rézedények és porcelánok, hímzett favédők által, a századelőn hagyományos ünnepi étkek receptjeinek titkaival. A patinás karácsonyfadíszekkel együtt mindez a régi karácsonyok hangulatát idézte fel.

Moskovszky Éva a Barabás Villában megálmodott Barabás-emlékszoba kialakításához (2004) is hozzájárult ötleteivel és a szoba berendezését élővé, hangulatossá tévő tárgyaival. Nemcsak szenvedélyes gyűjtője volt a játékoknak, hanem tudósa is történetüknek. Sors és játék című könyvében a dobókocka és néhány ma is alapvető játéktábla – mint a malom – históriáját vezeti végig a történelem korszakain, az emberiség őstörténetéig visszanyúlva.

Idős korában elérték a méltó elismerések: a Kiss Áron Magyar Játék Társaság – amelynek alapító tagja volt – Kiss Áron-díja, a múzeumi érdemeket értékelő minisztériumi Móra Ferenc-díj és a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje. Székesfehérvár tiszteletbeli polgárává választotta.

A tudomány és a művészet igazi „great old lady”-je távozott közülünk. A Fehérvári Babaház – Moskovszky Gyűjtemény babaegyüttesei azonban őrzik azt a művészi ízlést, szaktudást és mindenekfelett az emberszeretetet, a mélységes humánumot, ami senkit nem hagy érintetlenül. Most még a régi fehérvári Megyeházban, a jövő évtől – remélhetőleg – a jelenleg felújítás alatt álló, rangos műemlék épületben, az ún. Hiemer-házban találjuk a gyűjteményt. Bárhol legyen is: megőrzi és közvetíti létrehozójának keze nyomát és üzenetét kultúráról és nemes érzelmekről.

Dr. Györgyi Erzsébet