Két sír az emlékezésért

Ilyenkor, télen a temető még hangsúlyosabban emlékeztet az elmúlásra. Ám ha mégis egy séta mellett döntünk, például a kerületünk legnagyobb zöldterületét képező Farkasréti temetőben, a fákon viháncoló mókusok hamar meggyőznek bennünket arról, hogy azért van itt élet is. Érdemes időnként – nem csupán halottak napján – kisétálni a sírkertbe, mint egy közparkba, szétnézni, mint egy múzeumban. Közben szinte megélhetjük a történelmet, nagyszerűségében és tragédiáiban egyaránt.

Egy ilyen tragédia mementója két sír a Farkasréti temetőben. A szörnyű világháború egyedülálló jelképe három 1945-ben lebombázott ház áldozatait fogadta magába. Két sír, melyhez hasonlót nem találunk temetőinkben. Száznégy elhunyt. Az áldozatok tényleges számát sajnos soha nem sikerült pontosan megállapítani, csak egy a biztos: jóval meghaladta az itt eltemetettekét.

Eleinte pusztán a kegyelet nem mindennapi volta ragadott meg, de később, megismerve a három ház sorsát, az még inkább megrendített. Vitéz utca 2. és Fő utca 59. – két egymás melletti saroktelek. A rajtuk lévő épületek és azok lakói tragédiájukat a véletlennek köszönhetik. Az igen biztonságos, modern óvóhely feltételezhetően dacolt volna a bombákkal, de a ház előtt húzódó villamosvágányra tolt lőszerszerelvényt telibe találó bomba kártyavárként omlasztotta a szinte levegőbe emelt épületet a légópincékre. Az ott menedéket remélőket – köztük az írónő Gulácsy Irént is – örökre elzárva az élők világától. Sajnálatos módon a mentésre irányuló munkák – növelve a tragédiát – újabb halálos áldozatokat követeltek. Így kénytelen voltak felhagyni azzal.

A másik helyszín a Margit körút 43–45.; a híres-hírhedt, hatemeletes Regent-ház sorsa talán még megdöbbentőbb. Az épület a harmincas években egy szén- és fakereskedő megbízásából készült, aki két gyermekének szánta. Földszintjén működött a ház névadója, a Regent kávéház, valamint a Kereskedelmi Bank fiókja, továbbá egy Meinl üzlet.

1945. január 22-én hajnali 3 óra 15 perckor a 45-ös számú házban, feltehetően a kávéházi oldalon az oda becsapódó légibomba felrobbantotta a kávéházban felhalmozott többvagonnyi 28-as tüzérségi gránátot, valamint a bank üres helyiségeiben tornyosuló páncélöklöket, kézigránátokat és tányéraknákat. Utólag a robbanóanyagok mennyiségét mintegy 70-100 tonnára becsülték. Az igen korszerűen felszerelt óvóhelyen mintegy 300 személy tartózkodott. A robbanás és a tűz következtében fejlődő gázok mindenkivel végeztek.

Egy építési vállalkozó az egyik lakó hozzátartozóinak megbízásából kezdte el a romok feltárását, mesés haszon reményében, hiszen ez idő tájt legendák keringtek az óvóhelyen maradt fantasztikus kincsekről. A feladat azonban – mint várható is volt – messze meghaladta a vállalkozó lehetőségeit, így a kísérletet idejekorán feladta.

Végül a Gazdasági Főtanács rendelte el a feltárást 1948-ban. Az újjáépítési minisztérium mérnökeinek vezetésével közel száz közmunkás és jelentős tűzszerészcsoport kezdte meg a romok szervezett eltakarítását. Az első kísérlet kudarcából tanulva nem a feltételezett értékek mielőbbi elérése volt a cél, hanem felülről lefelé haladva a veszélyes omlások lehetőségének kizárása. A munka során lépten-nyomon fel nem robbant lőszerekkel és robbanószerekkel találkoztak, teherautókkal hordták el azokat. Egy részüket – szállíthatatlanságuk miatt – a helyszínen kényszerültek megsemmisíteni.

A Regent-ház helyén álló épület a Margit körúton

Az 1959-ben befejeződött újjáépítés két év és öt hónapos idejéből öt hónapot az ismételt mentesítés vett el. Ez volt a feltárás igazi értéke: ki tudja, mennyi emberéletet követelt volna a töménytelen fel nem robbant lőszer!? Más értékekről a felfokozott várakozás ellenére sem emlékezett meg a korabeli sajtó. A páncélterem megőrizte a benne biztonságban elhelyezett szőnyegek, ruházatok – hamvait… Az óriási hőhatást ugyanis nem volt képes kivédeni. Természetesen a Regent-ház romjain újjászülető épület annak idején a neki „kijáró” publicitást kapta.

Miközben az események feledés homályába süllyedő részleteit igyekeztem kideríteni az akkori sajtóból, szembetaláltam magam az egyre inkább fokozódó szenzációhajhászással. Ezt jól demonstrálja, hogy a Magyar Légoltalom című lap 1980. évi 9. számában a Regent-ház áldozatainak száma már meghaladta a hétszázat, természetesen minden reális alátámasztás nélkül. Mintha a háromszázra becsült halott nem is lett volna elég!

A mintegy 102 csontmaradványból 42 áldozatot sikerült többé-kevésbé azonosítani. Közöttük is jelentős részben találtak katonákat és valamilyen kapcsolat révén odakerült idegeneket.

A sajtó által feltételezett több száz fős német katonai jelenlétre nem találtak bizonyítékot, ami – összevetve egyéb adatokkal – logikailag egy merész, de valószínűsíthető következtetést vet fel: a raktárt nem légitámadás érte, hanem a német hadsereg robbantotta fel, nehogy az értékes muníció a már közelben lévő szovjetek kezére kerüljön. Kegyetlen cselekedet, de tudomásul kell venni, a háború logikája más. Mindez természetesen az elképzelhető forgatókönyveknek csak egyik – lehetséges, de nem igazolt – változata.

A Farkasréti temető két sírja napjainkra a háború civil áldozatainak jelképévé vált. Minden évben február 13-án, Budapest ostromának befejezésére emlékezve, e sírokat megkoszorúzva rójuk le kegyeletünket a polgári áldozatok előtt.

Szatucsek Tibor