Az élhető múlt nyomában

Mi jelenthet többet egy helytörténész számára, mint a tény, mely szerint négy évtizede abban a házban él, amelyet saját felesége tervezett! Noéh Ferencnek ez megadatott, egy Határőr úti, négylakásos társasházban. Amikor a városrészben lévő kedvenc épületei felől vallatom, a sajátjukat az elsők között említi. Nem titkolt büszkeséggel emlékezik vissza a kora hetvenes évekbeli napokra.

– Szó szerint a két kezünk munkájával húztuk fel a falakat, többnyire szombaton-vasárnap. Nem csoda, hogy hétvégi háznak becéztük. Kellemes csapat állt össze az építéshez, még ma is egy nagy család vagyunk. Rendes kőművesek, megbízható cigány segédmunkások segítettek. Mi, leendő tulajdonosok is kubikoltunk, még meleg volt az építőtégla, amikor önerővel elhoztuk az égetőből. Lassan ment az építkezés, de megvolt az az előnye, hogy az épület minden egyes tégláját ismertük…

A körpanorámás „hengerházak” egy csoportja

Noéh Ferenc családi gyökerei a hon keleti csücskébe, a négy folyó – a Tisza, a Szamos, a Túr és a Kraszna vidékére, a szatmári „kékszilva birodalom” fővárosába, Mátészalkáig nyúlnak vissza. Két és fél éves volt, amikor szülei Budapestre költöztek.

– A Várban laktunk, majd a Vízivárosba kerültünk, a Csalogány utcába, ahol egy modern lakásban éltünk. Ebből az időszakból származnak első emlékképeim a Hegyvidékről. Édesapám a Városmajor szelíd lejtőcskéire hozott télen szánkózni. Egy nagynéni is élt a kerületben, nyaranta odalátogattunk sárgabarackérés idején. Nem tudom, észrevette-e, hogy a fáról szedett gyümölcs teljesen más ízű, mint a ládában tárolté? A János-hegyre jártunk sétálni, emlékszem, egyszer az édesanyám lába kificamodott, és kisfiú létemre én támogattam őt haza.

1942-ben Noéh Ferenc mindössze hétéves volt, amikor az első szovjet repülőgép ledobta bombaterhét Budára. Az egyik a városmajori templom közelében esett le.

– Nem a rombolás látványa fogott meg, hanem egy öreg gesztenyefa pusztulása a Maros utca és a Csaba utca sarkán. A bomba valósággal letarolta a lábáról.

A háború utáni „szép, új világ” szülte rendszer fenntartóinak szemében szálka volt a tisztviselő családfő, így az ötvenes években a vidékre kitelepítettek sorsára jutott a Noéh família. Évekig hontalanul vetődtek ide-oda. 1960-ban az idősebb Noéh állást kapott a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási osztályán. Megragadta az alkalmat, és benevezett egy akkoriban induló társasház-építési akcióba. Három évvel később a család számára lehetővé vált, hogy egy őszi napon beköltözzön saját, Ráth György utcai lakásába.

– Ekkor épültek azok a szürke, kocka alakú, lapos tetős, olcsó társasházak, amelyek nem tettek jót a Kissvábhegy építészeti megjelenésének. Viszont volt fedél az emberek feje fölött…

Egy ilyen lakásban kezdte saját családi életét is a leendő egyetemi adjunktus, a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karának oktatója, a Kissvábhegy jelenlegi helytörténésze is. Építőmérnök feleségével évfolyamtársak voltak, másodéves koruktól jártak együtt. Amikor eljött az önállósulás ideje, az ifjú pár a szülői otthon közelében keresett helyet a fészekrakásra. Ily módon leltek rá az említett Határőr úti telekre, amelynek akkori környéke még szinte beépítetlen volt.

A titokzatos Kovács J. honvéd sírja

A ragyogó tisztaságú, mégis otthonos levegőjű nappaliban bőrfotelekbe süppedve beszélgetünk. Noéh Ferenc az erkélyre nyíló, panorámaajtó mögötti világra int.

– Bár gomba módra nőttek ki a földből az épületek körülöttünk, a Kissvábhegy megőrizte kisvárosias, vidéki hangulatát. A buszmegállóban elbeszélgetünk, az utcákat járva köszönünk egymásnak, noha egymás nevét sem tudjuk. És a levegő! Csak az tudja értékelni igazán a különbséget, aki naponta ingázik a Belváros és a Hegyvidék között. Közel száz méterrel vagyunk a Moszkva tér fölött, az Istenhegyi úttól eltekintve elhanyagolható az átmenő forgalom. A mellékutcákba nagyrészt csak azok hajtanak be, akik ott laknak.

Hirtelen a szemközti háztető felé bök. A televízióantenna keresztrúdján dolmányos varjú tollászkodik.

– Ez a madár most itt a környezet legnagyobb ellensége. Amióta megjelentek, nem énekel kertünkben a feketerigó. A varjak megeszik a tojásaikat és a csibéiket.

A közel héthektáros Kis-Sváb-hegyi Természetvédelmi Területre terelődik a szó. Én is tapasztaltam, a karsztbokorerdő, a mészkedvelő tölgyesek, az ágas-bogas kőrisfák, az akácos és juharos foltok, a csupasz lejtősztyeppe-rétek, a köztük kanyargó gyalogutak és csapások meglepően tágas életteret sejtetnek maguk körül. A védelmi terület körgallérként fedi a majdnem 260 méter magas csúcsot, amelyből zsufa (?) nyakként és fejként kandikál ki a kilátónak becézett, viharvert betongyűrű, közepén az 1933-ban állított háromszögelési ponttal.

A körkörös kilátás ma már a múlté, a betelepített feketefenyők csak itt-ott engednek a szemnek szabad szárnyalást a városra.

– A környező kertekből „felszökött” borbolyacserjék, galagonya- és bodzabokrok alján, ha valaki alaposan kutat, megtalálhatja a védett tarka nőszirom és a leánykökörcsin virágát. Az előbbinek ötezer, az utóbbinak tízezer forint az eszmei értéke. Előfordul a ritka hegyi árvalányhaj, a kis télizöld meténg, a csillaghúr és a pettyegett tüdőfű is. És itt még élnek énekesmadarak is, köztük a cinke és a rigó is! Meleg, nyári napokon gyíkok sütkéreznek a mészkövön, este sündisznó mocorog az avarban. A terület kedvelt kutyasétáltató hely is.

A Bírák és ügyészek lakótelepe ma is kellemes látvány

Kis-Sváb-hegy? Sokféle történet kering a Hegyvidéken a két szomszédos hegy elnevezése körül. A név eredetéért csendes vetélkedő folyik a mai napig a Svábhegy, valamint a Kissvábhegy polgárai között. Hogyan látja ezt a kérdést a helytörténész?

– Kétféle elméletet ismerek. Az egyik szerint a budakeszi svábok a mostani Sváb-hegyen keresztül hozták be tejtermékeiket, zöldségeiket a városba. Ez a feltevés szerintem erőltetett, hiszen rendelkezésükre állt a Szépjuhászné-hágó, miért mászták volna meg a magas hegyet az öszvéreikkel és a tejeskannáikkal? A szerintem elfogadhatóbb magyarázat a török időkig nyúlik vissza. 1686-ban a Savoyai Jenő által vezetett egyesített, nemzetközi seregek vették körül ostromra készen a törökök által megszállt budai Várat. A végső rohamra a mai Kis-Sváb-hegyen állomásozó sváb tüzérüteg ágyúi adták meg a jelet. Luigi Ferdinando Marsigli olasz földrajztudós és hadmérnök jelentésében részletesen leírja az ostrom történetét, saját rajzaival illusztrálva az eseményeket. Az egyiken láthatók az akkor még török néven, Kestane Bayirként, azaz Gesztenyés dombként ismert Kis-Sváb-hegy csúcsáról tüzelő szövetséges ágyúk. A négyezer fős sváb segédhadtestet Lotharingiai Károly herceg vezette. A domb magasabban van, mint a Vár, ezért szemmel tarthatták a törökök falon belüli mozgását. Lőtték őket innét is, de hogy milyen hatásfokkal, az kétséges…

Hegyünk tehát a sváb tüzérekről kapta a nevét, és csak később származott át a fölötte elterülő nagyobb magaslatra, s lett abból is Schwabenberg (Sváb-hegy). Hogy különbséget tudjanak tenni a két hegy között, a név eredeti viselője lett a Kis-Sváb-hegy (Kleiner Schwabenberg). Ez utóbbi a rendszerváltás előtt Martinovics-hegyként volt ismert.

A volt norvég nagykövetség (jelenleg a XXI. század Intézet otthona)

Noéh Ferenccel beszélgetni időutazás. A társasház pincéjében raktározza feljegyzéseit a városrészről, „amelyet illene végleges formába hoznom és kiadnom 2013-ban, a település valóságos megszületésének századik évfordulójára”.

– Azért szeretem az ilyesfajta beszélgetéseket, mert igazolják a feltevésem, hogy valóban szükség van egy monográfiára, amely válaszol a kérdésekre, s ezáltal megőrzi a helyi történéseket, anekdotákat. Például azt, hogy az 1880-as évek végéig a Kis-Sváb-hegy oldalában szőlőtelepítések voltak. A filoxérajárvány kiirtotta a termőtőkéket, és csak ekkor harapott az első lakótelek a domb lábába. Amikor ezt a házat építettük, ásás közben kifordítottam egy foxi fejére hasonlító ősszőlő-gyökeret a földből. Mai napig őrzöm kis nyaralóm falán.

A hegy „megszállása” 1910 körül kezdődött, amikor Árkay Aladár építész három hónap alatt megtervezte a Bírák és ügyészek lakótelepét. Ez a kifejezés akkoriban harminchat (mai szemmel) elegáns, de hangulatos, egy- vagy kétlakásos villát jelentett a Ráth György utca páros oldalától fölfelé. A 150 négyszögölön álló épületeket másfél év alatt építették fel, nem volt köztük két egyforma. Néhány kivételével a mai napig mindegyik megőrizte eredeti külsejét, kellemes sétalátványt nyújtanak az Országos Onkológiai Intézet kertjével szemközti kapaszkodón.

– A második forduló a hatvanas években kezdődött a kissvábhegyi társasházak építésével. A Ráth György utca 64. alatt húzták fel a háború utáni első új épületet, itt kapta apám a korábban említett lakást, ahol én is éltem 1970-ig. Ekkor figyeltem meg, hogy külföldi követségek is előszeretettel költöznek ide, az otthoni habitusukat felidéző környezetbe. Ilyen a dán követség Határőr út 37. alatti, meleg-sárga épülete, vagy a szomszédjában álló, zord fenyők árnyékában eldugott villa, amely egykor a norvég diplomatákat szolgálta. A felújított házak közül talán a legérdekesebb a faberakásos homlokzattal díszített kúria, amely valamikor a neves építész, Hofbauer János otthona volt a Kékgolyó utcai evangélikus templomtorony szomszédságában. Természetesen a későbbi években megjelentek szép modern épületek is. Az egyik kedvencem a Goldmark Károly és Tóth Lőrinc utca sarkán a közelmúltban épült társasház, jó tagolásával és elegáns anyagválasztásával.

Noéh Ferenc

A társasház szó említésére Noéh Ferenc egy pillanatra elmosolyodik. Eszébe jut a történet.

Amikor a „betonkockák” építésekor keletkezett törmeléket a teherautósofőrök egyszerűen a Kis-Sváb-hegy csúcsán lévő mező füvére borították, sitt-temető lett a hegytető… Szégyenfolt a környéken lakók számára. A rehabilitáció a hetvenes években indult meg, társadalmi munkában. Egy fázós novemberi napon Simándy József, a világhírű operaénekes lapát nélkül jelent meg a helyszínen. „No persze, a művész úrnak derogál a fizikai munka” – súgtak össze a többiek. Ekkor az énekes előhúzott egy laposüveg kisüsti pálinkát, és „a saját termésem” felkiáltással körbekínálta. „Hoztam, hogy felmelegedjetek, barátaim.” Rögvest megváltozott a hangulat! „Vigyázni kell a hangomra, este fellépek” – mondta Simándy jókedvűen, és a csoport üdvrivalgása közepette elegánsan távozott.

S ha már az anekdotákról esik szó, megkérem, meséljen a titokzatos Kovács J. honvéd sírjáról a Pethényi út felső lépcsősoránál.

– Görgey tábornok Buda ostroma alatt, 1849-ben a Kis-Sváb-hegy csúcsáról lövette a Várat. A hadiszállása hátrébb volt, az Óra-villában, a Diana utcában, ötszáz méterre innen, lőtávolon kívül. A szállás és a beásott üteg között valószínűleg futárszolgálat működött. Feltevésem szerint Kovács J. honvéd hírvivő lehetett, és fedezéken kívül találta el a Várból érkező repesz. Holttestét levitték a horhosba, a mai Pethényi útra, ott temették el, a Várból láthatatlan helyen. A sírján álló fakereszt a századfordulóra tönkrement. 1904-ben a Budapesti Polgári Lövészegylet vörös márvány sírkövet állított a kereszt helyébe. Kovács J. sírja az egyetlen közterületen álló ’48-as honvédsír ma Budapesten…

Megfejtették valaha, a J betű milyen keresztnevet takar? – kérdezem.

– A század eleji újság Jánost emleget. De lehetett volna József, Jenő vagy Jakab is. Nem mindegy…? A lényeg az, hogy a történet tovább él, és így még ennek a kicsiny városrésznek is megvannak a maga legendái. Hát nem ez a legfontosabb annak, aki itt éli le élete javát?

Somogyvári D. György