Hegyvidéki Napok: zene, tánc, ének az esőben

„Három évvel ezelőtt született az a kezdeményezés, hogy a különböző időpontokban megtartott helyi rendezvényeket vonjuk össze egyetlen hétvége két napjára, melynek során a díszpolgáravatás ceremóniája, a közművelődés, a sport, a népjólét, a polgári védelem a környezettudatosság és a rendőrség közrendvédelmi szerepe egyaránt képviselteti magát” – mondja a „MOM” Művelődési Központ igazgatója, az események egyik főszervezője.
– A Hegyvidéki Napok nemcsak szórakoztatnak, de óvatosan, nem didaktikus módon tanítanak is – folytatja Hambuch Gerda –, elsősorban a rendészeti bemutatók és a kézműves-foglalkozások. Az előzőnél a biztonság érzetére, az egymásra figyelésre, a környezet megőrzésére gondolok, az utóbbinál a szépérzékre és a kézügyességre. A visszajelzés a kerületből minden szempontból biztató, miként a rendezvény is egyre sikeresebb, népszerűbb.
S hogy a fentiek mennyire igazak, az egy ugyancsak abszurd pillanatban tudatosul bennem. Mégpedig a szombat délután legnagyobb zivatarának kellős közepén, amikor éppen azon kapom magam, hogy teli szájjal nevetek az Alma együttes frontembere, Buda Gábor mókáján, amint leesik a dó-ti-lá-szó fa csúcsáról, ahová a Kodály iskola követelményeinek teljesítése során jutott fel.
Nem vagyok egyedül. A felnőttek – fiatalok, közép- és szépkorúak – az ernyőrengeteg alatt velem együtt kacagnak, lábaink előtt a gyerekek le s föl ugrálva mímelik a művészt tarka-barka esőköpenyeikben. Visszacsengenek fülemben a főrendező szavai: „Ez a program mindenkinek szól. Komplex. Kimondottan a családokra hegyeztük ki. A gyerekek őszinte, belefeledkező örömére. És amikor egy szülő vagy nagyszülő arca kivirul egy kisgyermek boldogsága láttán, az minden fáradságot megér.”
Valóban, meglehet, csupán a kerületi „kemény mag” maradt itt, ám ők betöltik a teret, hátul a nagyok, elöl az apróságok, mindenki áll, hiszen a kitett párnásszékek már használhatatlanná áztak (később el is vitték azokat), az ernyők mégis imbolyognak a dalok ütemére, mindenki Budával énekel, aki ellenállhatatlan.
Az esőben doboló sátortető alatt, Keresztes Ildikó együttesére várva, összegzem a napot, az addig átélteket. Látom magam, amint a kora reggeli járőrbajnokságon végigkísérek egy csoportot a különböző fázisokon, a nap még olykor kibújik a felhők közül, de már érződik, ez amolyan vihar előtti csalfaság. A vegyes csapat térképismeretből vizsgázik, lézerpisztollyal lő, kötélre mászik. Némi meglepetésre a lányok pontosabban hajítják a műanyag gránátot, mint a fiúk.
Szót váltok a Rendőrtiszti Főiskola technikai osztályvezetőjével, Lucza Tibor rendőr alezredessel.
– Van egy bejáratott rendezvénycsapatunk – mondja –, sokfelé megyünk, mégis, a Széchenyi-hegyről úgy jövünk le a Gesztenyésbe, mintha hazajönnénk. Szeretjük családias hangulatát, az érdeklődő felnőtteket, a kíváncsi gyerekeket.
Megszólal a Készenléti Rendőrség Fúvós Zenekara, derekasan fújják a rezet a hivatalos megnyitóig. A bojtos bottal vezénylő karmester szerint a zenekar 1923-ban alakult, s ma egyetlen hasonló az országban.
Pokorni Zoltán a hivatalos megnyitón, gondos polgármester módjára, mi mással kezdhetne:
– Két és fél óra van a viharig. Addig használjuk ki az időt!
Majd elnézést kér, hogy nem öltözött fel olyan szépen, mint a megjelent rendőrtisztek, de főzőversenyen vesz részt, az önkormányzat csapatát irányítja, és nyakkendőben mégsem lehet keverni a bográcsgulyást.
Megvan az alaphangulat, a közönség tapssal jutalmazza minden egyes rendőrdíj átadását. Dr. Fülöp Valter kerületi rendőrkapitány megköszöni a Hegyvidék polgárainak az elmúlt évben tanúsított együttműködést.
– Büszkék vagyunk a rendőreinkre – összegez a polgármester.
A legnépszerűbb látványosság következik, a kommandósok három felvonásból álló rajtaütése bűnözőkön, majd a mentőkutyák show-ja, olykor szájkosár nélkül. Igazi csemege a kordon körül tömörülő kicsiknek és nagyoknak, ami összességében sokkal kerekebbre sikerül, mint az elmúlt évben.
Az első lehulló esőcseppek előtt még van időm, hogy szemügyre vegyem a kézzel hajtható vasúti „járgányt”, az időjárásra fittyet hányó búvárokat a Sportmax szabadtéri uszodájában, újra kipróbáljam a tűzoltó-szerkocsi „szédítő” magasságokba emelő platformját, (egy négyéves csöppség segítségével) megnyomjam a rendőrautó szirénáját, és megegyek egy kemencés lángost a nagysátor faasztalánál.
A tehetséges humorista, Kiss Ádám nemcsak a poénjait szórja ránk, de a menetrendszerűen érkező feketeségből az esőt is lebeszéli az egekből. Úgy néz ki, véglegesen.
Szegény Keresztes Ildikó… Neki már csupán a „makacs mag” jut a vízözönben. Ám ez a néhány tucatnyi ember annál lelkesebb, és Ildikónak határozottan van humorérzéke. Előkap egy kottával mintázott esernyőt, s velünk együtt adja tudtul a világnak, hogy csak azért is Singing in the Rain!
A szombat egyetlen bánata: az égszakadás elmossa az est feltételezett fénypontját, Demjén „Rózsi” koncertjét.
Vasárnap délelőtt, Jókai Klub, Sváb-hegy. Ahová az Erzsébet-kilátó köré tervezett események „menekültek” az immáron széllökésekkel megerősített vihar elől. Herczeg Eszterrel, a klub igazgatóhelyettesével, a nap felelős szervezőjével beszélgetek.
– Az eső logisztikai probléma volt– magyarázza. – A felszerelést eredetileg a Gesztenyésből az Erzsébet-kilátóhoz, majd onnét ide kellett volna szállítani, de ezt természetesen teljesen át kellett szerveznünk. Úgyszintén némely programot. Az iskolák, óvodák műsorát például lemondtuk, másokat ide irányítottunk át.
A klubházként szolgáló villa és étterem zsong az élettől. A tágas oldalfolyosón felállított asztalok mentén már javában folyik a kézműves tevékenység, a színházteremben két helyi televízió kamerája követi a Ládafia Bábszínház vásári hangulatot idéző előadását.
A nagyok arca felderül, a kicsiké elámul, amikor váratlanul a színpadra robban öt arab ruhába öltözött hölgy, a Mosaic al Medina hastáncegyüttes tagjai, és égő mécsessel a tenyerükön autentikus marokkói dallamokra kezdenek hajladozni.
A Katáng zenekar hárfa könnyedségű, ismert költők verseire szerzett házi dalai, valamint a klasszikus iskolát képviselő Fabula Bábszínház Vitéz László és az ördögök című előadása után a sajnálatosan késve kezdő, ezért csupán három szám előadására képes Manivolanti Project nemzetközi együttes hamisítatlan zenei csemegével szolgál. Ketten a Svájcban tíz évvel ezelőtt kifejlesztett ütős hangszer, a HANG segítségével sztratoszférikus színezetű hangzásokkal rukkolnak elő, amelyeket az odakint dörgő égbolt és a klímaberendezés nyüszítése sem képes elrontani. Tökéletes harmóniával társul a hegedűvel és trombitával kiegészülő kvartetthez a vajdasági származású Thea Soti jazzénekesnő hangja.
Aztán a székek hirtelen a falak mentére kerülnek, a középen kialakított táncparketten helyet foglal az időközben tetemes nagyságúra nőtt tömeg. Ki mással, mint a Csík Zenekar talpaláhúzóival szabad feltenni a pontot erre a több okból felejthetetlen, ám végeredményben mégis eseménydús hétvégére? A Jókai Klub színháztermében a táncházra váró gyerekek közé ekkor már egy nyalókát sem lehet leejteni.
Ezen a hétvégén minden nehézség ellenére jól érezhették magukat a Hegyvidék polgárai. S ez nem csupán a látszat, a tapasztalat szerint is így volt. Reméljük, jövőre az időjárás kegyesebb lesz.

Somogyvári D. György

A rendezvénnyel a Hegyvidék Televízió is részletesen foglalkozik.