Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szentendrei impressziók

A Kilenc ágú korona nevezetű művészcsoport legújabb festményeiből nyílt kiállítás a Németvölgyi Általános Iskola galériájában. A társaságot Varga Ödön Tibor festőművész alapította. A „kilenc ág” arra utal, hogy a csoportnak, az alapítón kívül, kilenc textilművész-művésztanár tagja van: Czeglédi Júlia, Csernyánszky Katalin, Csovelák Edit, Katona Katalin, Makkai Márta, Orient Enikő, P. Asztalos Márta, Sziráki Katalin és Tóth Gabriella. Ketten – Makkai Márta és Orient Enikő – a Hegyvidéken laknak. A kilenc hölgy elsődleges célja, hogy bemutassa, nemcsak a textilművészetekben és az oktatásban járatos, hanem a festészetben és grafikában is.
Szentendrei_impressziokA megnyitó ezúttal is hármas célt szolgált: a művek és alkotóik bemutatását, a gyerekközönség képzését és a tanulók szokásos szereplését. Kiderült, hogy a munkák egy szentendrei művésztáborban készültek (innen a tárlat címe: Szentendrei impressziók), és a kiállítók közül többen azt tervezik, hogy alkotásukat textilbe is átültetik. Az alkotások a legkülönbözőbb technikákkal készültek: akvarell, frottázs, papír kollázs, színes ceruza, kréta, tus, filctoll, elektrografika, illetve ezek valamely kombinációja. A Tavaszi varázslat című gyermekműsorban az iskola 4.a osztályának valamennyi tanulója elmondott egy verset, majd három 8.a-ba járó diák szavalt (egyebek közt Szentendréről), befejezésként pedig Farkas Kelemen (5.a) klarinéton játszott.

(Kérész)