Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Hangszeren_CD-n_katedran

Hangszeren, CD-n, katedrán

Zenei tanulmányait a miskolci konzervatóriumban kezdte 1951-ben, majd 1956-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója. 1958–60-ig a budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar, 1960 és 1991 között a Magyar Állami Hangversenyzenekar tagja. Közben a Magyar Kamarazenekar és a Liszt Ferenc Kamarazenekar állandó első kürtöse, a Filharmónia Fúvósötös tagja, a Budapesti Fesztiválzenekar alapító tagja. Szólistaként is sikeres, számos külföldi turnén vett részt, ismertek rádió- és hanglemezfelvételei. 1994-ben a Nemzetközi Kürtszövetség elnökhelyettesének választották. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Friedrich Ádám, a Hegyvidék lakója Bartók–Pásztory-díjat vehet át március 25-én.

Hogyan került kapcsolatba a zenével?

– Anyám gyerekkoromban zeneóvodát vezetett és zongorát tanított Hajdúböszörményben, nővérem is sokat gyakorolt, így akarva, nem akarva sok dal és zongoradarab bekerült a tudatomba, noha én magam mereven ellenálltam a zongorázásnak. Tizenhárom évesen átköltöztünk Miskolcra, ahol, mondhatnám, egy csapásra megérintett a konzervatórium légköre, és száznyolcvan fokos fordulatot vett az életem. Egyszerre kezdtem kürtölni, csellózni és zongorázni, s noha elvben kürtös akartam lenni, mégis a csellót és a zongorát nyúztam egész nap, évekig. Az utolsó konzervatóriumi félévben aztán rákapcsoltam a kürtre, fel is vettek a Zeneakadémiára.

Kik voltak eddigi pályafutása legmeghatározóbb alakjai?

– Furcsa módon nem kürtösök, hanem elsősorban karmesterek, mindenekelőtt Ferencsik János, vonós művészek, mint Tátrai Vilmos, Banda Ede, Konrád György, énekművészek, köztük László Margit, Tokody Ilona, Rost Andrea, Simándy József, Réti József, néhány nagyszerű zenetudós, mint Szőllősy András, Somfai László, Batta András, Kovács Sándor és persze sok világsztár Zubin Mehtától Cecilia Bartoliig.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanáraként milyennek tartja a mai hallgatók érdeklődését, felkészültségét? Van-e köztük kiugró tehetség?

– Nagyon sok kiváló tehetség tanul nálunk, sőt, többségük már javában hangversenyezik. Én azonban a magam szűkebb szakmájára látok rá teljes biztonsággal, és remélem, hogy például Tóth Bálint harmadéves növendékemből nagyszerű kürtjátékos és muzsikus válik. Bátyja, Balázs már most elismert trombitás. A fiatalság helyzete sem könnyű: túl sok mindent szeretnének egyszerre, rengeteg időt fecsérelnek el felesleges dolgokra. Például nem veszik eléggé komolyan a nyelvtanulást, pedig ma már nyitva állnak a határok – és velük a lehetőségek. Hiányolom az igazi elszántságot.

Számos hazai mellett nagyon sok külföldi turnén is részt vett. Lát-e különbséget az itthoni és a kinti közönség között? Büszkék lehetünk-e arra, hogy Kodály népe vagyunk, vagy inkább eltékozoltuk az örökségünket?

– Azt hiszem, a magyar igen jó közönség, de azt tapasztaltam, hogy jól és szépen kell muzsikálni, és akkor mindenhol jó a közönség. Hogy büszkék lehetünk a kodályi örökségre, abban sajnos nem vagyok biztos. A zeneoktatás nehéz helyzetben van, kevés a támogatás, az énekórákat megszüntették, vagy erősen lecsökkentették – pedig pont most hallottam a Bartók Rádióban Hámori professzor úrtól, milyen fontos lenne az agy jobb féltekéjének foglalkoztatása, éppen az énektanítás révén. A zeneiskolás tanárok hősies harcot vívnak, rengeteg különórára járnak a gyerekek, a szülők pedig, tisztelet a kivételnek, nem érzik fontosnak a zenét, nem látják biztosítottnak gyermekeik jövőjét, és ebben van is némi igazuk. Ahhoz, hogy valakiből igazán jó művész legyen, egy egész életen át nagyon sokat kell dolgoznia. Nem merném kijelenteni, hogy zenei nagyhatalom vagyunk, a sok-sok kiemelkedő tehetségű szólistánk és karmesterünk ellenére sem. Még akkor sem, ha például a Bécsi Filharmonikusok két szólócsellistája magyar, és a Berlini Filharmonikusoknál a két szólótrombitás is hazánk fia.

Ön Liszt-díjas, Érdemes művész, a Ferencsik János Emlékdíj tulajdonosa, a Magyar Állami Hangversenyzenekar tagjaként Bartók–Pásztory-díjas, ez utóbbi kitüntetést most önállóan is megkapja. Mit jelentenek önnek ezek az elismerések?

– Kevés olyan művészt ismerek, aki ne örülne a díjaknak, hiszen a pódiumra is azért mennek ki, hogy játékukkal gyönyörűséget nyújtsanak, elismerést arassanak. A Bartók–Pásztory-díj számomra egyenesen életműdíj. Gondolja csak el, micsoda nagy dolog, ha a nevemet együtt említik Liszt Ferencével, Ferencsik Jánoséval, vagy most Bartók Béláéval és Pásztory Dittáéval!

A. I.