Krizantémok, őszi rózsák

A krizantém a fészkes virágzatúak közötti növénycsoport, amely eredendően dél-európai és ázsiai fajokat fogott össze. Az évezredes népszerűségnek köszönhetően a nemesített változatok száma mára többezres nagyságrendűre növekedett. Az általánosságban tápanyag- és nedvességkedvelő, fagyérzékeny növények között egészen eltérő megjelenésűeket is találunk: vannak magas, vágott virágnak alkalmas változatok, alacsonyak, lágyszárúak és félcserjék.
Az egyes csoportok virágzási ideje is jelentősen eltérhet. A nálunk legnépszerűbb fajták őszi virágzásúak. Virágfelépítésük és méretük alapján is rengeteg társaság létezik. A legismertebbek talán a szimpla, a gömb, a félgömb és a sugár vagy pók alakúak. A legnagyobbak egyetlen virágfeje meghaladhatja a 15 centiméteres átmérőt, míg mások virágai alig nagyobbak egy körömnél, viszont százával nyílnak egyetlen tövön.
A nagyfejű krizantém termesztése nem tartozik az egyszerű feladatok közé. Igényes, sok betegség által veszélyeztetett növény, amely a nagy meleget és a tartós szárazságot sem tűri. Hazai viszonyok között a téli fagyok miatt szabadban nem termeszthető, csak védett helyen, fóliasátorban, üvegházban.
Szaporítása általában dugványozással történik. A cseperedő növényeket júniusban vissza kell törni, ezt követőn pedig szükséges gondoskodni az oldalhajtások eltávolításáról, hogy ne sok kis virágot neveljen a növény, hanem egyetlen nagyot. A virágzáshoz 13-14 órás sötétségre (legfeljebb 8-9 órás megvilágításra) van szükség, ami általában szeptember végétől adott. Ekkor kezd fejlődni a bimbó. Optimális körülmények között – hűvös, nedves, fagymentes környezetben – a kinyílt krizantém akár két-három hétig is megőrizheti díszítőértékét. Szobában általában gyorsabban elhervad a meleg miatt.
A virágboltokban kapható krizantém esetében a fő problémát a virágzás időzítése okozza. Ezekre a dísznövényekre egész évben szükség van, természetes körülmények között azonban csak ősszel virágoznának. A megoldást a leleményes kertészeti technika nyújtja. Ennek élettani alapja, hogy ha az év bármely szakában a rövid nappalos megvilágítást biztosítják a növénynek, akkor virágzásba kezd, függetlenül a naptártól. Így egy gondosan beárnyékolt üvegházban a nyár derekán is besötétedhet este ötkor, és kivilágosodhat reggel nyolckor, amikor a nap már legalább négy órája süt. Néhány nap elsötétítés után a tövek bimbókat nevelnek. Ezzel a trükkel tetszés szerinti időpontra időzíthető az állomány virágzása.
A kis virágú krizantémok közelebb állnak az ősi fajokhoz, ezért jobban bírják a hideget is. Gyakran a kertben is áttelelnek, bár a kemény fagyok veszélyeztetik a töveket. A rendszerint cserépben megvásárolható krizantémok kompakt alakjukat általában a növekedésszabályozó szereknek köszönhetik. Amikor ezek lebomlanak, a növény hirtelen megnyúlik. Érdemes az elvirágzó bokrokat alaposan visszavágni, és az első télre fagymentes helyre, például a garázsba tenni. Tavasszal aztán kikerülhetnek a kertbe, ahol lesz idejük megszokni új környezetüket a következő fagyokig. Az áttelelés esélyét fagyvédő takarással lehet javítani.
A népnyelv gyakran nem tesz különbséget a hasonló megjelenésű őszi fészkes virágzatúak között, és krizantémnak hív olyan növényeket is, amelyek rendszertanilag nem azok. Leggyakrabban az őszi rózsákra, vagy aszterekre ragad rá a megtévesztő elnevezés. Ezek színe a fehértől a sárga és a piros árnyalatain át egészen a kékig terjed. Méretük az arasznyi bokortól a méteres szárú vágott virágig megannyi lehetőséget kínál. Mégis, a hegyvidéki kertekben csak elvétve fordulnak elő. Pedig a hagyományos kertkultúrában a fagytűrő őszi rózsáknak állandó helye volt. Régi kertekben, udvarok kerítése mellett vagy a házak előtt még ma is több helyen nyílnak a magas, apró virágú növények. A hosszú, kis leveleket tartó szárak vázában is sokáig megmaradnak, bár igazi szépségük nagy tömegben és több színváltozat társaságában teljesedik ki a napsütötte őszi kertben.

(Barta)