Kutatók Éjszakája: a legkisebb részecskétől a globális gondokig

A fiatalok kevéssé érdeklődnek a természettudományok iránt adott hangot szomorú tapasztalatának Gyulai József professzor, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Műszaki Osztályának vezetője a Bölcsek köve és a nanotechnológia? című előadásában. „Remélem, hogy a korszerű technológiákkal – mobiltelefonnal, chipekkel, miniatűr lejátszókkal – leginkább találkozó korosztály érdeklődését felkelti ezeknek az eszközöknek a működése”.
A nanotudomány a néhány atomnyi méretű mesterséges szerkezetek tulajdonságait és gyártási módját kutatja. Az emberiség mindig is látni vágyott a nem láthatót, az okokat, valójában ez indította el a mikro- és az annál ezerszer kisebb méretű nanovilág vizsgálatát, az ahhoz szükséges eszközök megalkotását. „A tudás dolga – hangoztatta a professzor –, hogy megmutassa, létezik-e olyan életforma, amelynél egymás elpusztítása nélküli, normális életformában is megmaradhat a Földön az egyre népesebb emberiség.”
Richard Buckminster Fuller 1969-ben megjelent, Használati utasítás a Föld nevű űrhajóhoz című könyvére hivatkozva az előadó elmondta, a nanotechnológia számára is az egyensúly megteremtése a legfontosabb. Fuller ugyanis egyebek mellett azt fejtette ki könyvében, hogy a Nap körül keringő bolygónk épp annyi energiát sugároz vissza a világűrbe, mint amennyit a központi égitesttől felvesz, vagyis ha egyensúlyban akarunk élni, az érkező napenergiát a lehető leghamarabb hasznosítanunk kell, még mielőtt az távozna tőlünk az űrbe. A nanotechnológia remélt előnyei között ezért szerepel kiemelt helyen az energiatakarékosság.

A tudományok haranggörbeszerűen fejlődnek – mondta Gyulai József –, a meredek felszálló ág azt az – úttörő – időszakot jelzi, amíg azt reméljük és hisszük, hogy az új tudományág mindenre jó. Ezt követi az a viszonylag rövid szakasz – a harang teteje –, amíg felismerjük az egyes mellékhatásokat, majd a harang leszálló ága következik, amikor kiderül, hogy az úgynevezett mellékhatásoknak is lehet igazi haszna, mint például az alkímiának a kémia – utalt előadásának címéből a „bölcsek kövére” Gyulai professzor.
Biró László Péter professzor az MTA Nanoszerkezetek Osztályának vezetője, visszautalva a Gyulai József által harangszerűnek jellemzett görbére, elmondta, hogy a nanotudomány jelenleg a felszálló ág felénél tart. Előadásában elsősorban a magyar vonatkozású, kimagasló eredményekről számolt be. Ezek egyike a szénatomcsövek kutatása. Érdekességként említette, hogy a XVII. századi damaszkuszi acélpengében is szénatomcsöveket fedeztek fel, ezek is hozzájárulnak azóta is utánozhatatlan hajlékonyságukhoz.
A világon egyedülálló magyar felfedezés a grafén (egyetlen atom-vastag lemez) manipulálása, az atomi pontosságú élek létrehozása grafénban. Biró professzor emellett beszélt a nanoarchitektúráról (például a lepkeszárny felépítésében), és a fotonikus chipekről (amelyek gyorsabbak lesznek a ma használtaknál, nem zavarják majd egymást, sőt nem is melegednek). Lapunk hasábjain sajnos nincs elegendő hely mindezek ismertetésére, de a www.nanotechnology.hu oldalon bárki tájékozódhat a legújabb kutatásokról.
A továbbiakban az atomi méreteket a globális, világméretű jelenségek, gondok és feladatok váltották fel. Zlinszky János, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Környezetjogi és Versenyjogi Tanszékének docense az úgynevezett ökológiai lábnyomról beszélt. Mint mondta, a környezetünkből igénybevett terület egyre nagyobb, ez előbb-utóbb szűkösséghez, ebből adódóan ingerlékenységhez, türelmetlenséghez vezet. Ennek kapcsán ismertette az úgynevezett természeti tőke indexet, vagyis azt az arányt, amit az élőhelyek mennyisége és minősége határoz meg.
A kutatások azt mutatják, hangoztatta Zlinszky, hogy egyre több ország kerül ökológiai deficitbe, vagyis már a természeti tőkéjét emészti fel, azaz drasztikusan csökken a Földön az erdők aránya, apadnak az energiakészletek. A tudományág legfőbb feladatát egy kérdésben összegezte az előadó: „Az ökológiai lábnyom csökken-e a technológia fejlődésével?”
E kérdés megválaszolásához csatlakozott a konferencia negyedik előadója, Náray-Szabó Gábor professzor, az MTA Kémiai Tudományok Osztályának főigazgatója is. Véleménye szerint napjainkra már nem fenntartható, sokkal inkább fenntarthatatlan fejlődésről lehet beszélni. Mint mondta, Hermann Daly – mára általánosan elfogadott definícióvá vált – megfogalmazása szerint „a fenntartható fejlődés a folytonos társadalmi jól-lét megvalósítása anélkül, hogy a környezet eltartó képességét veszélyeztetnénk”. Ezzel szemben rendkívül egyenlőtlen a fejlődés, hiszen a világ népességének öt százaléka fogyasztja a javak kilencvenhat százalékát (mi is az öt százalékba tartozunk!), csökkennek a készleteink, különösen a megújuló és meg nem újuló energiaforrások, a tengeri halállomány háromnegyedét már lehalászták, és a fajok negyede veszélyben van. Mind világméretekben, mind idehaza sürgős és elodázhatatlan lépések szükségesek – még akkor is, ha hazánknak szerencsére jelentős geotermikus és víztartalékai vannak.

Antal Ildikó