Előzd meg a fogaskerekűt!
Szeptember 19-én immár tizedik alkalommal vehetik fel a versenyt az „Előzd meg a fogaskerekűt!” futó-, kerékpáros és teljesítménytúra-viadal résztvevői a menetrend szerint közlekedő BKV-járattal. A jubileum apropóján meglepetésprogramokkal várják a kerület legnagyobb szabású sporteseményére érkezőket.
A szervezők szeretnék emlékezetessé tenni a jubileumi, tizedik alkalommal sorra kerülő „Előzd meg a fogaskerekűt!” futó-, kerékpáros és teljesítménytúra-versenyt. A nemzetközi autómentes naphoz kapcsolódó rendezvény rangjához méltóan több nemzetközi szintű eredménnyel rendelkező versenyző áll rajthoz szeptember 19-én.
A futók mezőnyét két igazi nagy név erősíti – tudtuk meg Kissné Baumann Gizellától, a XII. kerületi Szabadidősport Központ helyettes vezetőjétől. Az etióp Ashenafi Erkolo 2009-ben a livornói maratonin bronzérmet szerzett, a nők között induló tavalyi győztes, Tóth Lívia pedig az Universiade megnyerése mellett háromszoros Európa-kupa- és huszonháromszoros magyar bajnoknak mondhatja magát. Nagy küzdelem várható a kerékpárosok között is, az előzetes hírek szerint a korábbi győztesek és dobogósok közül többen neveznek a versenyre. Nyugalmasabbnak ígérkezik a teljesítménytúra, a tapasztalatok szerint azonban itt lesz a legnépesebb a mezőny.
Újdonság, hogy minden résztvevőre sportbiztosítást kötött a Sportközpont, ennek ellenére a rendezvényen mindenki saját felelősségére indulhat – hangsúlyozta Kissné Baumann Gizella. Hozzátette: szükség van az óvintézkedésekre, ugyanis az „Előzd meg a fogaskerekűt!” a maga nemében a legnagyobb szintkülönbséget áthidaló verseny Budapesten. Bár a pálya alig négy kilométer hosszú, ám háromszázhuszonöt métert emelkedik, ami még a profiknak is komoly kihívást jelent. Mégis folyamatosan nő a nevezők száma, a legtöbben tavaly álltak rajthoz, a több mint 1200 indulóból 32 versenyző előzte meg a menetrend szerint induló fogaskerekűt. Az idei viadalon a korábban felállított pályacsúcsokon kívül ezeket az eredményeket is szeretnék megdönteni.
Van tehát kihívás bőven, a legfontosabb azonban mégis a részvétel: ennek szellemében valamennyi induló az esemény logójával ellátott pólót kap, míg a legfiatalabb és a legidősebb résztvevőnek meglepetéssel kedveskednek. A 18 év alatti túrázóknak külön tombolasorsolást rendeznek, a további kategóriákban érmet és ajándékcsomagot vehetnek át, míg a dobogós helyet elérő felnőtt futókat és kerékpárosokat pénzdíjjal jutalmazzák.
A Rege parkban felállított célban az autómentes naphoz kapcsolódva változatos programok, sportbemutatók és színpadi produkciók szórakoztatják a sportbarátokat. A verseny végén megtartott hagyományos tombolát követően Auth Csilla ad koncertet.
(em.)