Turistautak a kilátóhoz
A János-hegy mindig előkelő helyen szerepelt a budai hegyvidék kirándulóhelyei között. Nem csoda, hogy seregnyi séta- és turistaút épült ki a szélrózsa minden irányából. A túrázók többsége amúgy sem szeret ugyanott visszamenni, amerről jött.
A ma is rendszerben lévő turistajelzések mellett a két világháború közti időben külön sétaútjelzések is voltak. A kettő együtt sokak számára zavarosan hatott, már csak azért is, mert az utóbbiban hat-nyolc színt is használtak, mégsem volt benne semmi logika. 1945 után már csak a turistajelzéseket újították fel, amelyeket többször is átalakítottak.
Ma a János-hegyről minden irányban vezetnek jelzések, de ennél jóval több sétaútösvény vagy -elágazás van, úgyhogy rengeteg variációból választhatnak a kirándulók. Az utóbbi idők jelentős változtatása volt a sárga kereszt jelzés kialakítása, amely lehetővé teszi, hogy (a korábbi háromféle helyett) egyetlen úton elsétálhassunk a szintén közkedvelt Budakeszi Vadasparkba.
A kilátóhoz a legkönnyebb és leggyakoribb eljutás a Normafától a kék körjáratú út jobb oldali ágán a Libegő felső végállomásáig, és onnan a betonúton a toronyhoz. A hegy legtetejére a piros sáv vezet fel, a Szépjuhászné vagy Makkosmária és a gyermekvasút János-hegy állomása felől. Szintén idáig vezet a zöld háromszög jel is, amely a Libegő alsó végállomásától indul, de a kötélpályánál jóval hosszabb nyomvonalat jár be, így is erősen kapaszkodó útvonal. Ennek a jelzésnek a felső harmadánál ágazik ki a szintén a Szépjuhásznéhoz vezető zöld kereszt.
A kék körjáratú jelzés a Libegő felső végállomásától egy másik, bár kevésbé látványos nyomvonalon vezet vissza a Normafához. Hosszú, de kényelmes sétalehetőség a forgalomtól lényegében elzárt Jánoshegyi úton a Budakeszi úthoz lemenni. Alsó szakaszán, ahol a Tündérhegyi úttal egyesül, és forgalom is van, párhuzamos sétautat találunk (zöld kereszt jelzés).
Néhány szép és nem nehéz kirándulás a környéken:
1. Széchenyi-hegy, fogaskerekű felső végállomása–Hegyhát út–Normafa–Anna-rét–Libegő felső állomása–János-hegyi Erzsébet-kilátó. Zöld sáv, kék körjáratú s végül piros sáv és zöld kereszt jelzés együtt (65 perc).
2. János-hegy, gyermekvasút állomása–Libegő felső állomása–János-hegyi Erzsébet-kilátó–Szépjuhászné. Piros sáv jelzés (55 perc).
3. János-hegyi Erzsébet-kilátó–Libegő felső állomása–Zugliget, 291-es autóbusz végállomása. Végig zöld háromszög jelzés. A Libegő felső állomásától 20 percnyire a zöld kereszt jel a Szépjuhásznéhoz ágazik ki. Így: kilátó–Szépjuhászné 45 perc, míg a Zugliget 70 perc.