Véletlenek és kényszerpályák

Kulturális-közéleti beszélgetéssorozat indult az Ugocsa utcai könyvtárban. Az Ugocsa 10 – Könyvbarát klub az irodalom és az olvasás népszerűsítése mellett egy olyan hiánypótló közösségi programot kíván meghonosítani a kerületben, amely hónapról hónapra a művészetekhez, különösképpen a könyvhöz valamilyen módon kötődő, ismert embereket hoz el a Hegyvidékre. „Így esett a választás az íróként is sikeres Jankovics Marcellra, akinek a XII. kerület a későbbi rajzfilmes karrier első tapasztalati állomása volt” – mondta el a nyitórendezvényen Kemény András házigazda. A Papirusz Book Kiadó alapítója nem egyedül érkezett, vele tartott Dluho, azaz Dluhopolszky László karikaturista, hogy helyben készített vidám rajzokkal színesítse a beszélgetést.
– Nem mondhatom, hogy könnyű lett volna a gyerekkorom, azonban a művészetek iránti elkötelezettségemet mindenképpen ezek az évek alapozták meg – mesélte a beszélgetés elején Jankovics Marcell. – Kitelepítettek voltunk, apám börtönbe került, anyám pedig úgy gondolta, ha ő nincs, akkor más férfiak neveljenek. Így kerültem Pannonhalmára, a bencésekhez, ami bár nehéz időszaka volt az életemnek, ott alakult ki bennem a középkor és az egyházi zene máig tartó szeretete. Számos szép gyermeki emlékem egy része éppen az Ugocsa mozihoz kötődik. Hatévesen itt láttam életem első filmjét – annyira lenyűgözött a kép, hogy lementem a vászonhoz megnézni, mi van mögötte.
Az egyik legsikeresebb magyar rajzfilmrendező építész vagy régész szeretett volna lenni, az általános iskola után megpróbálkozott a képzőművészeti gimnáziummal is, ahová nem vették fel. Pedig megvolt a családi talentum, hiszen nagynénje és nagybátyja is képzőművész volt.
– Egyetem helyett segédmunkásnak álltam a Pannónia Filmstúdióban, ami egyszersmind pályám kezdetét jelentette. Itt ismerkedtem meg a rajzfilm világával, tágabb értelemben ennek köszönhetem, hogy 1978-ban Kossuth-díjat kaptam. Ez egyébként újabb fordulópontja volt az életemnek, ugyanis a díjjal a zsebemben alig kaptam munkát. Ekkor fordultam az ismeretterjesztés felé, hogy aztán évekkel később visszatérjek a rajzfilmhez.
Jankovics Marcell elmondása szerint 728 rajzfilm elkészítésében közreműködött, pályája csúcsának az 1974-es Sziszifuszt tartja, annak ellenére, hogy legnagyobb sikerét a Cannes-ban 1977-ben Arany Pálma-díjat nyert Küzdőkkel aratta. A nemzetközi elismerés sem hallgattatta el azonban a kritikus hangokat.
– Akármekkora sikerem volt, mindig azt hallottam, hogy az éppen aktuális munkám rosszabb, mint a korábbiak – mondta. – Szerencsére ezt a véleményt nem mindenhol osztották, külföldön rendszeresen díjakkal ismerték el a filmjeimet. Igaz, többségüket más vette át helyettem, érdekes módon ugyanis pont olyankor nem kaptam útlevelet. Ezek a közjátékok sohasem csüggesztettek el, ha így lenne, nem csináltam volna huszonkét évig Az ember tragédiáját. Olyan ez a film nekem, mint a kártya: szenvedély, amit nem tudtam abbahagyni, sőt, miután elkészült, nemrégiben „újrahangszereltem”.
A számtalan filmes elismerés közül a szívéhez legközelebbinek mégis azt a szakmai szempontból kevésbé jelentős díjat érzi, amelyet a teheráni filmfesztivál nemzetközi gyermekzsűrijétől kapott a Sziszifuszért.
– Akkor jöttem rá, hogy méltatlanul alulértékeljük a gyerekeket, azt hisszük, nem értik meg a felnőttek világát. Holott Teheránban például olyan filmet értékeltek, ami nem is nekik szólt. Azóta meggyőződésem, hogy művész és gyermek között nincs nagy különbség, nekem pedig a gyerekek az igazi közönségem. A teheráni élmény megváltoztatta a rajzfilmhez fűződő viszonyom, megérttette velem, merre kell haladnom. Az alkotó embernek pedig egyetlen dolog fontos: eljutni azokhoz, akikért dolgozik.
A film mellett ennek másik módja az írás, ami már hosszú ideje Jankovics Marcell mindennapjaihoz tartozik. Tavaly karácsony előtt jelent meg illusztrációival a Toldi, hamarosan a boltokba kerül a felvidéki gótikus szárnyas oltárok sorozat ötödik része, és elkészült Sebestyén Gyula a magyar mitológiát újragondoló fantáziagyűjteményének illusztrálása is. Három éve dolgozik a Mese és álom című könyvén, az idén szeretné befejezni.
Jankovics Marcell boldog embernek tartja magát, hiszen azt csinálhatja, amit szeret. Ez még akkor is így van, ha – mint mondta – egész élete véletlenek és kényszerpályák sorozata. Éppen ezért ahhoz a parasztemberhez hasonlítja magát, aki miközben féli az esőt és a napot, képes a teremtésre.
– A művész mindig létrehoz valamit, ezért is vállaltam el immár másodszor a Nemzeti Kulturális Alap vezetését – magyarázta döntését. – Úgy látom, éppen az európai kultúra végjátékát éljük, azét a kultúráét, amelynek fényes a múltja, de kevésbé ragyogó a jelene. Az NKA abban segít, hogy ezeknek az utolsó pillanatoknak aktív szereplője, segítője lehessek.

knp.