Nagyária a Normafánál

Kétszáz éve született Schodelné Klein Rozália operaénekesnő, akinek a Hegyvidék egyik legismertebb részének elnevezését köszönhetjük. Ő énekelte el ugyanis Bellini Norma című operájának nagyáriáját a Sváb-hegy legmagasabb pontján, ami után Normafa névre keresztelték az egykor itt álló ősöreg bükkfát, majd később magát a környéket is. Az énekesnőre emlékezve a Solti György Zeneiskola szolfézstanáraiból alakult kórus énekelt az egykori Viharbükk (németül: Wetterbaum), azaz a Normafa emléktáblájánál, majd a Hegyvidéki Önkormányzat nevében Fonti Krisztina alpolgármester helyezett el koszorút.
Schodelné kora kiemelkedő tehetségű művésze volt, hazánkban őt tartják az első európai szintű énekesnőnek. Törvénytelen gyermekként látta meg a napvilágot Kolozsvárott 1811-ben. Klein János fogadta be a családjába, így – bár tudjuk édesanyja nevét is: Geizler Zsuzsanna – a kortársak és az utókor is Klein Rózaként ismerik. A család nem volt jómódú, de annyit összekuporgatott, hogy Róza beiratkozhatott a kolozsvári zeneakadémiára. Itt ismerte meg későbbi férjét, Schodel Nepomuk Jánost, aki már ötéves korától az egyik tanára volt. Schodel 15 éves korában vette el a lányt, és Olaszországba vitte, ahol nemcsak az ének művészetében, hanem a játékban is kiképezte.
Operaénekesként 1829-ben Agathe szerepében (Weber: A bűvös vadász) mutatkozott be Pozsonyban. Bécsben tovább képezte magát, ottani társulatokban játszott évekig, közben Európa-szerte vendégszerepelt. 1837-ben szerződtette le az éppen nyíló budapesti Nemzeti Színház, amelynek első számú szopránja lett. 1841–1842-ben nyugat-európai színházakban játszott, majd 1843-tól újra a pesti magyar társulat tagja lett, immár pályája végéig.
1848 nyarán Normaként, illetve 1849-ben Lady Macbeth (Verdi: Macbeth) szerepében vett végső búcsút a közönségtől. Ezután Nyáry Pál birtokára vonult vissza, akihez sok éve tartó szerelem fűzte. Közös sírba temették őket a nyáregyházi birtokon.

z.