Szülői fórum a családról és a sorskönyvről

Freud és Heinz Kohut kutatásai alapján a lelki egészség jellemzően három pilléren alapul: azon, hogy szeretni és dolgozni tudunk, valamint erre büszkék is vagyunk. „A szülő-nevelő feladata, hogy ez a három pillér harmonikusan fejlődhessen” – mondta Dávid Tamás klinikai szakpszichológus a Budai Módszertani Központ novemberi szülői fórumán a Süni Óvodában. A szakember a szülői felelősségre hívta fel a figyelmet; a családban is van egy úgynevezett tudattalan szint, amiben benne vannak az előző sorsok vágyai, választásai és érzései. Vagyis a szülők vágyait, választásait a gyereknek kell megvalósítania, és például az anya viselkedése a saját anyjával való kapcsolatból eredeztethető.
Eric Berne tranzakció-analízisét alapul véve az előadó három egyidejűleg jelen lévő én-állapotról beszélt: a gyermekiről, a felnőttiről és a szülőiről. Ezekről azért fontos külön is szólni, mert sok probléma forrása lehet, ha adott szituációra nem az annak megfelelő választ adjuk.
Ha például az apuka együtt játszik a gyerekkel, mindketten az önfeledt gyermeki én-állapotukban vannak, és amikor az éppen a felnőtti én-állapotban lévő anyuka szól, hogy elkészült a vacsora, nem mindegy, mit tapasztal a gyerek. Ha édesapja a gyermeki én-állapotban marad, és fittyet hány a hívásra, könnyen kezelhetetlenné válhat a helyzet, a gyerek nem tanul meg különbséget tenni, s akár az is előfordulhat, hogy benne kerekedik felül a felnőtti vagy szülői én-állapot. Ezek aránya egyébként akkor egészséges, mondta Dávid Tamás, ha 45 százalék bennünk a gyermeki (az örülni tudó) és mintegy 25-30 százaléknyi a szülői és felnőtti én-állapot.
Amikor a Claude Steiner-féle sorskönyvről beszélt a pszichológus, több anyuka szinte rémülten hallgatta szavait, melyek szerint sorskönyvünk megírásával nagyjából hatéves korunkra elkészülünk, és kamaszkorunkban még egy kicsit alakítgathatunk rajta. A sorskönyv arra vonatkozik, hogy milyen lesz a párkapcsolatunk, a családunk, a munkánk, hogy egészségben vagy betegségben éljük-e le az életünket, sőt még arra is, hogy milyen körülmények között halunk meg. Mindezt befolyásolják nemcsak a családban meglévő tudattalan szint vágyai, érzései, várakozásai, de a sérüléseink és traumáink is. Ez utóbbiakra azért van szükség, mert meg kell küzdeni velük, ettől fejlődünk, erősödünk. A jó nevelés lényege épp ezért nem a mindentől való óvás, de annak ellenkezője sem – mindennél fontosabb az optimális, egészséges arány.
A család valójában egy önszabályozó rendszer, amelynek minden tagja elkerülhetetlenül és kölcsönösen befolyásolja egymást. Működését meghatározzák a kialakult strukturális viszonyok – vagyis a határok, a szerepek és a kohézió –, a szabályrendszer, valamint a kommunikációs sémák. A család akkor tud jól működni – nyomatékosította Dávid Tamás –, ha rugalmasan tudja alkalmazni ezt a szabályrendszert.
A fórumon részt vevő édesanyák kérdéseire – például a szoba- és ágytisztaság lassú kialakulásáról – válaszolva azt emelte ki az előadó, hogy a lelki tünetek a gyerekeknél mindig valamilyen biztonságvesztésre alakulnak ki, akár egy kistestvér megszületése miatt is. E tünetekkel foglalkozni kell, nem szabad arra várni, hogy maguktól elmúlnak. Ha a család nem találja meg a kiváltó okot, mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni.

A. I.