„Jókais diáknak és tanárnak lenni rang”

Hellnerné Nádor Ildikó tíz éve irányítja a Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskolát, kapcsolata az intézménnyel azonban ennél lényegesen hosszabb múltra tekint vissza. Pedagógusi pályája egybeforrt a Svábhegy legrégebbi, 1858-ban alapított iskolájával, hiszen ez az első munkahelye.

– Bár szüleim nem az oktatás területén dolgoztak, keresztmamám hatására, aki maga is pedagógus volt, már óvodáskoromban eldöntöttem, hogy tanár leszek – kezdte a bemutatkozást a Németh László-díjjal kitüntetett igazgatónő.

Diákként egy pillanatra sem gondolta meg magát?

– Kitartottam az elhatározásom mellett, így aztán a Kós Károly Általános Iskola – akkori nevén Városmajori Általános Iskola – és a Táncsics Mihály Gimnázium – ma Budai Középiskola – elvégzését követően az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán folytattam tanulmányaimat, biológia–földrajz szakon.

Alap- és középfokú tanulmányain, valamint a munkahelyén kívül más kötődése is van a Hegyvidékhez?

– Kisgyerekként itt nőttem fel, itt éltem a Maros, a Kékgolyó utcában, majd a Zugligetben. Pár éve Budakeszire költöztem a családommal, de a kerület élete, légköre a hétköznapjaim és a szabadidőm minden percét a mai napig meghatározza.

Hogyan került a Jókai iskolába?

– Sokat köszönhetek a nyolcvanas évek igazgatójának, Zoltai Jenőnek. Ő olyan pályakezdő kollégát keresett, aki az itt eltöltött szakmai gyakorlatát követően hosszú távon csatlakozna a tantestülethez. Így kerültem főiskolai hallgatóként a svábhegyi iskolához, amelyhez azóta is hű vagyok. Huszonöt évvel ezelőtt Zoltai Jenő a főnököm volt, ma pedig nagyszülőként köszönthetem, hiszen egyik kisdiákunk az ő unokája.

Milyen feladatokat kapott az évek során?

– Biológia–földrajz szakos tanárként kezdtem, többször lehettem osztályfőnök, vezettem délutáni napközis foglalkozásokat, szerveztem szabadidős iskolai programokat, irányítottam a természettudományos munkaközösséget, majd egy évig igazgatóhelyettesi teendőket is elláttam. Tíz évvel ezelőtt vettem át a stafétát Békés Tiborné címzetes igazgató asszonytól.

Tudatosan készült az iskola vezetésére?

– Tizenöt év közös munka után kaptam meg a bizalmat a tantestülettől. A feladatkör kihívást jelentett, de a kollégáim támogatása nélkül biztosan nem vállalkoztam volna intézményvezetésre. Hiszem, hogy egy iskola csak akkor lehet sikeres, ha az igazgató és a tanári kar azonos elvek és értékek mentén képes együtt dolgozni. Ez nálunk, a Jókaiban a kezdetektől így van, ennek köszönhető, hogy jókais diáknak és tanárnak lenni még mindig rangot jelent.

Igazgatóként milyen célokat tűzött ki maga elé?

– A Jókai Buda egyik legnagyobb múltú polgári iskolája, tavaly már a százötvenharmadik tanévünket kezdtük meg. Ez a másfél évszázados hagyomány jelenti azt a szilárd alapot, amelyre ráépíthetjük a mai kor kihívásaira válaszolni képes pedagógiai programunkat. Fontos, hogy a gyerekek és a pedagógusok egyaránt jól érezzék magukat az iskolában, hiszen csak így érhetünk el igazi eredményeket. Hiszem, hogy ha a tanár képes megvalósítani önmagát, akkor a gyermekek és velük az egész közösség is kiteljesedik. Arra törekszem, hogy ez az alkotó szellem jellemezze az iskolát, amiben Michelet 1780-ban leírt gondolata is megerősít: „Embereket neveljetek, s rendben lesz a világ”.

Az oktatás terén miben nyújt mást a Jókai a többi kerületi iskolánál?

– Tizenöt évvel ezelőtt a hegyvidéki német kisebbségi önkormányzat támogatásával indult el a német nemzetiségi oktatás az iskolában. A svábhegyi hagyományokat felelevenítve nem csupán a nyelvet tanítjuk meg, hanem a német nemzetiség szokásaival is megismertetjük a diákokat. Ebben segít a hamarosan elkészülő, eredeti bútorokkal, eszközökkel felszerelt sváb tankonyha, ahol kultúrtörténeti és gasztronómiai ismeretekkel gazdagodhatnak diákjaink. Másik specialitásunk a komplex művészeti oktatás, ebben a kézművesség és a színjátszás mellett a néptánc kap főszerepet. Jövőre lesz húszéves a Bettenbuk Krisztina művészeti vezető irányításával működő Jókai Néptánccsoport, amely az egész kerületből fogadja a gyerekeket.

Ha visszagondol az elmúlt évtizedre, mire a legbüszkébb?

– Büszke vagyok arra, hogy sikerült egy olyan közösséget kialakítani, amelyben gyerekek és felnőttek szeretettel, empátiával fordulnak egymás felé, kölcsönösen tisztelik egymást, hagyományainkat, múltunk értékeit. Erre az összetartó erőre építettük fel a három évvel ezelőtti, jubileumi, százötvenedik tanév valamennyi programját, amelyek bebizonyították, hogy jó úton járunk. Az eltelt másfél évszázadot megjelenítő kiadványaink, kiállításaink, gálaestünk olyan kohéziós energiát szabadítottak fel, ami elég erőt ad az elkövetkező százötven évre.

knp.