Tisztelgés a hősök bátorsága előtt

Ötvennapi ostrom után, 1945. február 11-én kísérelték meg a kitörést a körbezárt Budapestről a magyar és német katonák. Az eredetileg 70 ezres véderő létszáma akkor már alig érte el a 43 ezret, az elkeseredett vállalkozásban mintegy 34 ezren vettek részt. Közülük kevesebb, mint nyolcszáz katonának sikerült elérnie a német vonalakat, a többiek elestek, vagy meghaltak. Rájuk és Budapest ostromának valamennyi áldozatára emlékezett a hegyvidéki Turul-emlékműnél a KDNP XII. kerületi szervezete, a Hegyvidéki Trianon Társaság és A Nemzet Emlékezés Harangja Alapítvány.
„Fejet hajtunk mindazok előtt, akik esküjüket betartva utolsó csepp vérükig védelmezték hazájukat, miközben emlékezünk az ostrom és a háború valamennyi áldozatára” – mondta dr. Gaál Katalin Mária. A KDNP XII. kerületi elnöke szerint a 2005-ben felállított, oly sok viszontagságot megélő, 1200 hősi halott nevét magán viselő hegyvidéki turulszobor méltó kulisszát ad a megemlékezésnek.
„Kötelességüknek tartották, hogy adott szavukat meg ne szegjék, és esküjükhöz híven életüket is feláldozzák a nemzetért” – emlékezett az Egyetemi Rohamzászlóalj tagjaként a hatvanhat évvel ezelőtti eseményeket személyesen megélő Lányi Zsolt. Hozzátette: a magyar katonák nem voltak nyilasok, nem Hitlerért, Szálasiért, hanem a hazáért, honfitársaikért küzdöttek.
Csuka Tamás református püspök a Bibliát idézve azt emelte ki, hogy a hősökben a legnagyobb emberi szeretet munkált, hiszen életüket sem sajnálták feláldozni hazájukért. Hasonlóképpen vélekedett Balázsi László, az unitárius püspök-helyettes, aki a háború borzalmait, az erdélyi harcokat felelevenítve annak a meggyőződésének adott hangot, hogy nekünk, magyaroknak, igenis dolgunk van a Kárpát-medencében.

(m.)