Hámori Mária: "Örülök, hogy igent mondtam!"
Hámori Mária, a Hegyvidéki Mesevár Óvoda vezetője a pedagógusnap alkalmából Teleki Blanka-díjat vett át. A díjat évente száz olyan pedagógus kapja meg, aki nevelő-oktató, fejlesztő munkája során kiemelkedő eredményességgel, odaadással tevékenykedik a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű, szociális, egészségügyi okok miatt különleges gondoskodást igénylő gyermekek, tanulók segítésében.
Mit érzett, amikor megkapta a kitüntetést?
– Váratlanul ért, hiszen csak 2009-ben hozta létre az önkormányzat az óvodánkat, azóta egyelőre mi magunk is a fejlesztéssel, fejlődéssel vagyunk elfoglalva. Pedagógusainknak köszönhetően azonban máris jó hírnévnek örvendünk, olyannyira, hogy túljelentkezés miatt nem is tudunk annyi gyereket felvenni, ahányan hozzánk szeretnének jönni. A díj ezért elsősorban a közösségünk elismerése, bár tudom, hogy szerepet játszik benne a harminchat éves pályafutásom is.
Miért éppen a pedagógia iránt kötelezte el magát annak idején?
– Édesanyám is pedagógusként dolgozott aktív éveiben, így nem volt idegen a pálya. Tanári diplomám is van; azért választottam mégis az óvodásokat, mert ebben az életkorban dől el szinte minden a személyiségfejlődésben, ekkor szerettem volna részt venni a gyerekek formálásában. Később, az iskolában erre már kevesebb lehetőség van, ott már oktatás folyik.
Mit tart az óvodai nevelés legfontosabb követelményének?
– Nagyon fontosnak vélem, hogy kiforrott értékrenddel és pedagógiai alapelvekkel fogadjuk a kicsiket, nevelésükben pedig szorosan együttműködjünk a szülőkkel. A legelső szempont, hogy jól érezze magát a gyerek, örömmel járjon óvodába, találja meg a helyét a közösségben, és egyéni képességei szerint fejlődhessen. Mindezt a játékon keresztül kell biztosítanunk a számára. Örülök, hogy a magyar óvodapedagógia olyan helyzetben van, annyira sokszínű, hogy többféle módszert kínálhat a szülők számára. Ez nagyon fontos, mert – bár az egyéni igények eltérhetnek – az óvoda mégiscsak az oktatási rendszer első foka, itt válik a gyerek szociálisan éretté arra, hogy meg tudja kezdeni a tanulást. Természetesen folyik ismeretátadás az óvodában is, de tapasztalás útján – s amit a gyerek megtapasztal, azt meg is tanulja. Ebben sokat segítenek a különféle művészeti tevékenységek, a mesétől, verstől a rajzig és mozgásig szinte bármi.
Pedagógusi képességeit dicséri az is, hogy mindkét fia sikeres a maga területén.
– Pedig otthon én sem pedagógus vagyok, hanem anya. De igaza van, nagyon büszke vagyok rájuk! A nagyobbik fiam művészettörténészként az emberi, a kisebbik biológus kutatóként a természeti kincsek rabja lett. Egyikük épp most utazik Skóciába, izgulok is a repülőút miatt, hiába, számomra ők örök gyerekek maradnak.
Egy kitüntetés bizonyos szempontból olyan, akár egy jeles évforduló: mérföldkőként arra sarkall bennünket, hogy visszatekintsünk az eddig megtett útra, és felmérjük a következő etapot. Hogyan tovább?
– Mivel az óvoda csak kétéves, az átadása még nem jelenti azt, hogy valóban kész is. Rengeteg munka vár ránk az elkövetkező időszakban, hiszen a nevelőtestület kialakítása is folyamatosan zajlik, főleg mert ősszel két új csoportunk indul; a felszerelés évről évre bővül, korszerűsödik, ez is állandó feladatot ad. A legfontosabb azonban, hogy olyan nevelőtestület jöjjön létre, amely képes tükrözni az óvoda egyéni értékrendjét, arculatát. Ehhez már nagyon jó alapjaink vannak, annyira, hogy eddigi kollégáim nélkül a díjat sem kaphattam volna meg. Azért vállaltam el az óvoda vezetését két éve, mert olyan időszakban, amikor intézmények sora zár be, nagy megtiszteltetés, ha valakit egy új vezetésére kérnek fel – különösen mivel az önkormányzat vezetése nagyon sokat tett az óvoda létrejöttéért, és tesz a fejlődéséért. Örülök, hogy akkor igent mondtam.
A. I.