Egészségmegőrzés lelki gondozással

Dr. Ferencziné Csepregi Zsuzsa huszonöt éve járja a kerület gondozási központjait. Hetente egy alkalommal – mindig ugyanazon a napon, ugyanabban az időben – felkeresi a németvölgyi, virányosi és svábhegyi központ időseit, akikkel először egyénileg beszélget, meghallgatja személyes problémáikat, majd csoportos előadást tart, amelyen az időskori, illetve a szezonális betegségekről, veszélyekről esik szó. Ezután levezetésként mindenki felidézheti kedvenc versét, prózáját – Csepregi Zsuzsa rendszerint fejből szavalja kiválasztott költeményeit –, végül pedig csoportos torna zárja a programot. Az ülve végezhető gyakorlatokkal a fejtetőtől a lábujjakig átmozgatják testüket a résztvevők.
„Tizennégy éve járok ide, és sohasem mulasztom el Zsuzsa foglalkozásait. Azt kívánom, hogy a századik születésnapomon is legyen itt” – mondta a Kiss János altábornagy utcai gondozási központ legidősebb tagja, a 94 éves Edit néni, amikor meglátogattuk a nyári szünet előtti utolsó foglalkozást. Az idős asszonyhoz hasonlóan mindenki csak dicsérte a mentálhigiénikus szakember által szervezett programokat, van, aki az „okos, jó tanácsaira” kíváncsi, más a közös verselések, tornák miatt jár ide. Ám az igazi vonzerőt mégiscsak derűs egyénisége jelenti. „Miatta jövünk” – jelentette ki kertelés nélkül az egyik klubtag.
Csepregi Zsuzsa minden eddigi munkája az egészségmegőrzéshez kötődött. Az Egészségügyi Főiskolán szerzett diplomájával a Pest Megyei Tanács Budai Járási Hivatal egészségügyi osztályán helyezkedett el, ahol 1977-ben azzal bízták meg, hogy 42 háziorvossal együttműködve kísérleti jelleggel alakítsa ki a budai járási régió egészségnevelési hálózatát. A kidolgozott modell sikeresnek bizonyult, ennek tapasztalatai alapján épülhetett ki az országos rendszer. Munkájáért – mindössze 30 évesen – miniszteri kitüntetést kapott.
1984-ben a János kórházban helyezkedett el egészségnevelőként, ahol több új prevenciós program elindításában vett részt; például a mammográfiai szűrést is a közreműködésével vezették be. A nyugdíjazása előtti utolsó öt évben az ÁNTSZ-nél volt egészségvédelemmel foglalkozó vezető főtanácsos.
„Miután a tisztiorvosi szolgálattól nyugdíjba mentem, senkit nem vettek fel a helyemre” – mondta, s utalt arra, hogy a 90-es évek közepén az egész országban felszámolták az évtizedekig jól működő országos egészségnevelési hálózatot. Ez szerinte bűn volt, mert átfogó szervezet nélkül maradt a prevenció. „Azóta a betegségmegelőzési programok kampányszerűen zajlanak, a folytonosság hiányában csekély eredményeket lehet elérni” – fogalmazta meg kritikáját, hozzátéve: örül, hogy végre ismét lehet hallani híreket egy, a régi egészségvédelmi hálózathoz hasonló rendszer kiépítésének tervéről.
A kerület időseivel a János kórház egészségnevelőjeként kezdett el foglalkozni, 1986 óta minden héten felkeresi a gondozási központokba járókat. Az első években maga alakította ki a foglalkozások tematikáját, ami bevált, a „menetrend” azóta is változatlan. Az előadások témája természetesen mindig más, az aktualitásokhoz kötődve igyekszik hasznos egészségügyi tanácsokat adni. „A háziorvosoknak sajnos manapság már nincs idejük az életvezetési tanácsadásra, pedig ez legalább olyan fontos, mint a gyógyszerfelírás” – hangsúlyozta.
A négyszemközti beszélgetéseken nem meglepő módon legtöbbször a gondok, problémák jönnek elő. „Akár családban, akár egyedül élnek, sokszor magányosak az idős emberek. Kevesen hallgatják meg igazán őket” – indokolta a személyes találkozások szükségességét. Egyre többen igénylik a vele folytatott diskurzusokat; ezzel is magyarázható, hogy a kezdeti másfél órához képest mostanában már két-két és fél órát tölt az idősekkel egy-egy alkalommal.
„Azt hiszem, az apai nagyanyámtól kaptam az együttérzésre való képességet, ő minden körülmények között csendes, békés szeretettel és végtelen szerénységgel figyelt másokra, segített nekik” – emlékezett vissza családi példaképére Csepregi Zsuzsa. Felidézte azt is, hogy igaza lett főiskolai professzorának, Mérei Ferenc pszichológusnak, aki egy gyakorlat során óvóan figyelmeztette: „sohasem fogja megtanulni a kívülmaradást!”
Valóban, sok álmatlan éjszakától megkímélte volna magát, ha távolságtartóan kezelné mások gondjait, ám erre nem képes. Szerinte ugyanis ha valaki a tanácsát, segítségét kéri, akkor szükség van az odaadó meghallgatásra – a problémák átérzése nélkül nem tudna helyes válaszokat adni.
Honnan ez a derű? – kérdezzük őt, aki a lelki nehézségek között is képes mindig mosollyal és szeretettel fogadni az időseket. „Kiegyensúlyozott, boldog házasságom sok erőt ad. Az unokáimmal való együttlét is feltölt, a lelkem az övéikkel van szinkronban” – kapjuk meg a választ. Mint mondja, semmivel sem cserélné el azokat a napokat, amikor együtt bolondozhat a gyerekekkel kissvábhegyi otthonában, vagy elviheti őket egy szép, élményekkel teli kirándulásra.

K. D.