Komárom-üzenet a nagyvilágnak

Negyvennégy év előtt választottam ki magamnak e helyet (olyan években, amikor jó volt elbújni), nem is én: a gondviselés hozta elém, elhagyott kőbánya volt, rókának, kígyónak, tüskés borznak bozóttal benőtt tanyája. És most egy paradicsom, amit el nem cserélnék Semiramis függőkertjéért. Minden lombos fa saját ültetésem, minden gyümölcsfa saját alkotásom… – idézte Jókai Mór szavait Tarics Péter újságíró a "Jókai kora – Jókai bora" című rendezvényen, amelyet a nemrég megszépült Jókai-kertben rendeztek. Elmondta, hogy az író 1853-ban, huszonnyolc éves korában az Egy magyar nábob honoráriumából vette a svábhegyi telket. Csak húszéves volt, amikor elköltözött szülővárosából, regényeiben azonban minduntalan visszatért, hiszen történetei többsége Komáromban vagy annak környékén játszódik. Kertjében is hű maradt a szeretett vidékhez, imádott gyümölcsfáit a felvidékről hozta.
„Gyermekkorát a komáromi református kollégiumban töltött évei határozták meg, alig hétéves volt, amikor verseket írt tanárainak és szüleinek. Korai irodalmi érdeklődése korántsem a véletlen műve, hiszen a korabeli Komárom pezsgő kulturális élettel büszkélkedhetett. Erős volt a gazdaság is, a svábok, rácok ott adták el gabonájukat. Gazdagságukat a kereskedők utcáiban egymás után épülő palotákon lehetett lemérni. Ma is megvan a Rác utca, a régi Ráckert és benne a víztorony, amely Jókai több művében is szerepel” – sorolta az érdekességeket a szintúgy komáromi Tarics Péter.
Az úgynevezett „Komárom-üzenet” Jókai számos munkájában tetten érhető: a Csataképek a magyar szabadságharcról című kötetben részletesen beszél az ostromlott városról, a Komáromban dokumentarista, történelmi igénnyel sorolja fel a tűzvészben elpusztult nevezetességeket. A Kötél áztatva jó című humoros írásban Borsos István hajdúkáplár történetén keresztül kelnek életre a korabeli céhek és ünnepélyek, a Ráckert és a Vág-Duna hídja. A hazajáró lélekben elsősorban a várossal kapcsolatos személyes élményei kapnak helyet, Az elátkozott család az 1763-as földrengés áldozatairól szól. A Politikai divatok István nádor látogatásának és a dunai hajóhíd leszakadásának állít emléket, Az elesett neje a Szőny sáncai alatt vívott csatákat idézi, míg A három királyok csillaga a társadalmi életet írja le.
Három legfontosabb komáromi témájú regénye közül A tengerszemű hölgy az 1848-as tűzvész mellett Petőfi látogatását is megörökíti. Az 1901-ben írt A mi lengyelünk az 1848–49-es ostromgyűrűben vergődő város mindennapjait tárja az olvasó elé, Jókai ebben javasolja először, hogy minden lokálpatrióta tegye a neve elé a Komáromi jelzőt. Legkedvesebb műve, az Arany ember is tele van komáromi helyszínekkel, Tímár Mihály alakját a valóságban is létező Domonkos János gabonakereskedőről mintázta. E regényben írta ki magából összes örömét és csalódását, egyúttal megfogalmazta máig ható üzenetét: a megannyi rossz mellett maradjon meg egy reménysugár, ami egyszer bizonyosan ránk fog sütni.
Tarics Péter végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy a Jókai-kultusz, az örökhagyás a mai Komáromban is rendkívül erős. A várost mélyen áthatja Jókai gondolata, amelyet ötvenéves írói jubileumán mondott el: „…eddig azt hittem, hogy egy kis nemzetnek az írója vagyok: most megtudtam, hogy egy nagy nemzetnek szolgája voltam. Éljen, viruljon, legyen dicső, boldog és szabad az én imádott hazám és nemzetem!”

Ám