Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Lomtalanítás – később

A gondos tervezés ellenére a lomtalanítás minden évben sok kényelmetlenséget okoz a Hegyvidéken élők számára. A kerületet ilyenkor valósággal ellepik a guberálók, a szeméttel üzletelők teherautói már napokkal korábban szinte megszállják a közterületeket. Megindul az alkudozás a kacathalmok felett, a „tárgyalás” során gyakoriak a kiabálások, az erőszakos jelenetek.
Az FKF Zrt. ebben az esztendőben a szokásostól eltérő időpontban szervezi meg a lomtalanítást. Mint lapunk megtudta, a konkrét dátumot majd csak néhány nappal előtte közlik a polgárokkal. Az FKF tájékoztatása szerint ennek oka, hogy a nyilvánosságra hozott információk nemcsak a lakossághoz, hanem a guberálókhoz is eljutnak. Annyit mindenesetre megtudtunk, hogy a soros EU-elnökség ideje alatt valószínűleg nem lesz lomtalanítás, a biztonságos lebonyolítás érdekében a végleges időpontot a rendőrséggel közösen jelölik ki.
Szó van arról, hogy az eddigi gyakorlattól eltérő módon szállítanák el az otthonokban felgyülemlett haszontalan holmikat, az idén azonban még biztosan nem változik a rendszer. Az FKF Zrt. hangsúlyozta: a közrendet megzavaró guberálókkal szemben a hatósági jogkörrel felruházott szervezetek (közterület-felügyelet, rendőrség, kerületi jegyzők) jogosultak fellépni, a közterület-fenntartónak erre nincs lehetősége.

M.