„A pedagógia az átadás művészete”

Bodzsár Istvánné huszonkét éve foglalkozik gyerekekkel a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Ének-zene Emeltszintű Általános Iskolában. Harmadikosok és negyedikesek osztályfőnöke, az első hat évfolyamon drámát oktat. Úgy tartja, a pedagógia az átadás művészete, a jó tanár gyerekeket tanít, és nem tananyagot. Mégpedig játékosan, a kicsik érdekeit, fejlettségi szintjüket, sajátos érzelemvilágukat szem előtt tartva.
– A játék izgalmas, a játék örömforrás, a játék együtt megélt tapasztalatszerzés, értelmi és érzelmi energiákat mozgat, fegyelmez. A legfontosabb a gyerekek érdeklődésének felkeltése, ezért közösen teremtjük meg magunknak azt a képzeletbeli világot, amelyben az órán játszani fogunk. Benépesítjük szereplőkkel, amelyek mi magunk vagyunk, természetesen én sem maradok kívülálló tanító néni. Ezek a képzeletbeli szereplők aztán valóságos problémákkal találják szemben magukat, amelyeket közösen kell megoldanunk. A gyerekek akkor és csak akkor vesznek részt teljes szívvel a játékban, ha sikerül megmozgatni a fantáziájukat. Ezt követően van esély arra, hogy energiát fektetessenek a munkába, ha pedig már fontos a tevékenység, akkor lehetőség nyílik a teljes belefeledkezésre – mesél hitvallásáról Bodzsár Istvánné, aki konkrét példát is mond, hogyan zajlik nála egy átlagos tanóra.
– Ha II. Rákóczi Ferencről és a kuruc korról tanítok olvasásórán, akkor a többi tantárgy tananyagát is úgy szervezem, hogy kapcsolódjon a témához. Képzeletbeli világunk ilyenkor a kuruc kori Magyarország, a szereplők a magyar katonák. Az olvasás mellett a környezetismeret, technika és rajz, matematika, nyelvtan, ének és dráma tantárgyakkal foglalkozunk. A gyerekek azt a feladatot kapják, hogy térkép segítségével elevenítsék fel egy kuruc tábor életét. Hol telepedjünk le, hogy biztonságban legyünk? Mi nyújthat természetes védelmet? Hogyan tudunk vizet és élelmet szerezni a katonáknak és a lovaknak?
A diákok megrajzolják a katonák fegyvereit, ruházatát, magát a tábort, szobrot készítenek a fejedelemről. Kiszámolják a tábor területét, az élelem mennyiségét, a sereg vonulásához szükséges időt a távolság függvényében. Elkészítik a katonák és családtagjaik leveleit, bemutatják a fejedelmet az otthoniaknak. Kuruc nótákat, bujdosódalokat énekelnek, eljátsszák a tábor mindennapi életét.
Bodzsár Istvánné azt mondja, azért szeret így dolgozni, mert a munka során a gyerekektől sok-sok ötlet érkezik, amit be lehet emelni a játékba. Így a diákok nem csupán befogadják, hanem alakítják saját tanulmányaikat.
– A komplex tanítási módszer legnagyobb előnye, hogy a sokféle tevékenység közül mindegyik tanuló megtalálja azt, ami a kedvére való, amiben ő a legjobb – magyarázza Bodzsár Istvánné. – A tanítványaim hamar megtapasztalják az együtt végzett munka felelősségét és örömét. Az alsósok már abban az életkorban vannak, amikor meg akarnak felelni a felnőtteknek, ugyanakkor az is érdekli őket, mit gondolnak róluk az osztálytársaik. Ezért fontos a csoportban végzett munka, ami lehetőséget teremt egymás jobb megismerésére, az interakciók minőségének javítására.
Az együttműködés alkalmazkodás, az alkalmazkodás pedig elfogadás – hangsúlyozza a pedagógus, aki szerint ez az egyik leglényegesebb tapasztalás az alsósok számára. Ennek kiváló helyszínt biztosít a drámaoktatás és a színjátszás, ami nem csupán a közösségformálás, a személyiségfejlesztés, hanem a tanítás szempontjából is rendkívül eredményes.
– Hét éve színjátszózom a gyerekekkel, kétszer a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivál Országos Gálaműsorán is részt vehettünk. A színjátszás igazi feltöltődés számomra, rengeteget tanulok a gyerekektől, a gyerekekről és önmagamról. Úgy gondolom, hogy a világ működését legjobban a színjátszó fiatalok között lehet megérteni. Ezért is törekszem arra, hogy Comenius gondolatai az iskoláról valóra váljanak: „És így az iskola ne legyen többé labirintus, dologház, börtön és szenvedés, hanem ezután legyen játék, palota, vendégfogadó és paradicsom.”

knp.